Miután Báthory István, Erdély fejedelme a medgyesi nagytemplomban a lengyel követek és az erdélyi rendek előtt esküvel fogadta, hogy mindenben követi a lengyel országgyűlés által jóváhagyott szerződést, már semmi sem állt az útjában, hogy elfoglalja a lengyel királyi trónt.

Ámbár valami azért mégis, mert azonnal felvetődött a kérdés, hogyan jut el Krakkóba, ahol feleségül kell vennie Jagelló Annát, az 53 éves hercegkisasszonyt, ami a lengyel korona megszerzésének feltétele volt. Gyulafehérvárról lengyel földre a legrövidebb út a királyi Magyarország északkeleti csücskén, Kassa mellett, a Duklai-hágón át vezetett, ám Miksa, a magyar király, egyben német-római császár és Báthory finoman szólva sem ettek egymás tenyeréből. Több okból sem, de ami itt a legfontosabb: mindketten harcba szálltak a megüresedett lengyel trónért, és ebben a vetélkedésben – láss csodát – a kis Erdély fejedelme győzedelmeskedett. Így aztán Báthory nem választhatta ezt az utat, mert tudta, hogy Hans Reuber, a kassai főkapitány feltartóztatná az átvonuló királyi menetet. Ezért Brassó érintésével, az Ojtozi-szoroson átkelve hagyta maga mögött örökre szép Erdélyországát, és

a Moldvai Fejedelemségen keresztül utazott Lengyelországba ezerötszáz válogatott darabontja és félezres nemesi kísérete élén.

A seregnek is beillő koronázási menet, miután átkelt a Prut folyón, azaz a lengyel–moldvai határon, Sniatyin városában pihent meg először lengyel földön. Innen már az elé küldött lengyel főnemesek kísérték az uralkodót. Ilyvó (Lvov), Przemyśl és Tarnów érintésével közelítette meg a lengyel koronázóvárost, ám ekkor újabb probléma adódott, mert úgy tűnt, éppen nagypénteken vonulna be Krakkóba, ám Jézus Krisztus feltámadásának ünnepéhez egyáltalán nem illettek volna a bevonulás, az esküvő és a koronázás cicomás külsőségei.

Solikowski włocławeki kanonok, a kujawi püspök tanácsosa ekkor remek ötlettel állt elő. Azt javasolta, hogy a húsvéti ünnepeket töltse az éppen útba eső és Krakkótól csupán kétórai járásra lévő mogiłai ciszterci kolostorban. Báthorynak, aki őszinte buzgalommal gyakorolta katolikus hitét, megtetszett a javaslat, mert érdekelte a híres zarándokhely csodatévő keresztje.

Krakkó korabeli fametszeten (1492), szkennelt lap a Nürnbergi Krónikából. (Michel Wolgemut, Wilhelm Pleydenwurff)
Krakkó korabeli fametszeten (1492), szkennelt oldalpár a Nürnbergi Krónikából. (Michel Wolgemut, Wilhelm Pleydenwurff munkája)
Mogiła tökéletes helynek tűnt arra, hogy elvonuljon a világi hívságok elől, és egész lényével átadhassa magát a vallási áhítatnak.

Ennek politikailag is volt némi jelentősége, mert a császárpártiak ármánykodása miatt lengyel földön elterjedt róla, hogy rossz katolikus, amit az bizonyít, hogy unitáriusokat és kálvinistákat tűr meg a tanácsosai között, és a töröknek is adót fizet.

A kolostorba kora este, nagycsütörtökön, 1576. április 19-én érkezett meg. Királyi kísérete az előző napokban kétezer fősről hatezresre duzzadt, mivel a koronázás és a királyi menyegző hírére a köznemesség – sokszor családostul – felkerekedett, és csatlakozott hozzá.

Báthory és legszűkebb kísérete a ciszterci kolostor kőfalai mögé húzódott. A király nem kért a maga számára lakosztályt, megelégedett egy cellával a vendégházban, a kolostor apátjának pedig tudomására hozta, hogy testileg-lelkileg megtisztulva szeretne belépni Krakkó városának kapuján, ezért a következő napokban a lelki táplálékon kívül csupán kenyeret, bort, zöldségeket és halat vesz magához, azt is módjával.

A választott király, miután rövid pihenőt tartott kicsiny cellájában, szűkös vacsorát vett magához, majd megkérte az apát urat, hogy mutassa meg a székesegyház csodatevő keresztjét, amely előtt megkezdheti lelki felkészülését Jézus feltámadásának ünnepére.

Kettesben léptek be a több mint háromszáz évvel azelőtt épült templomba. A szentélyben hatalmas szárnyas oltár állt, középen Szűz Máriának a gyermek Jézust karjában tartó szobrával. Az oltárszekrény két oldalán Krisztus életének egyes jeleneteit, valamint a próféták képmásait lehetett felfedezni rajtuk. Báthory, miután kigyönyörködte magát, a csodálatos keresztet akarta látni. Nem csalódott: a hatalmas feszület különlegesen szép erezetű fából készült, és a megfeszített Jézus festett fa szobra volt rajta, fején valódi hajzuhataggal, arcán igazi szakállal.

A Ciszterci Apátság a mai Mogiłában. Fotó: Jakub Hałun
A legenda szerint ugyanis a feszület felszentelését követő napon a Jézus-szobornak kinőtt a haja és a szakálla.

A vasárnap és a hétfő délelőtt többi része ájtatossággal, vallási ceremóniákkal telt, majd húsvét hétfőjén, a délután közepén megérkezett a lengyelek díszes küldöttsége, hogy az új, választott királyt a Wawelbe kísérje. A négyezer lengyel lovag és ezer gyalogos élén azok a szenátorok léptettek, akik nyíltan Báthoryt támogatták. 

A fejedelem egy hevenyészett emelvényen, az apát legszebb karosszékében ülve fogadta a hatalmasságok hódolását, úgy, hogy maguk közé tartozónak érezzék, ám ő is fenséges legyen. Hagyta, hogy hosszú, damasztból szabott bíborszín mentéje szegélyét csókkal illessék, ám utána magához emelte és kétfelől arcon csókolta őket. Ezek után díszesen faragott, arannyal futtatott nyitott kocsiba ült, amelyet Jagelló Anna küldött neki. Amint elfoglalta a helyét, a több ezer ember négyes sorokba rendeződve megindult, hogy elkápráztassa a Krakkóba érkezett nemesek és polgárok tömegét.

Szerencsés nap volt ez Báthory számára, hiszen eső nem esett, felhő sem takarta az eget, így a sok díszes vért, fegyver, aranyozás-ezüstözés és a megszámlálhatatlan drágakő szemkápráztatóan ragyogott, elámítva még a gazdagabb polgárokat, sőt a kis- és köznemeseket is, akik ritkán részesültek ilyen látványosságban.

Amint elérték a várost, Báthory felült kedvenc telivére hátára, amely szemkápráztató ékességgel volt felszerszámozva. A smaragdok, gyémántok és rubintok csak úgy ragyogtak a kantárszáron, a ló fején arany fejdísz ékeskedett, zablája színaranyból volt öntve.

A választott király lován ülve, hatalmas alakjának köszönhetően még fenségesebb látványt nyújtott, mint a kocsiban ülve, és nyilván éppen a még nagyobb hatás kedvéért választotta a bevonulás e módját.
A Flórián-kapu Krakkó belvárosában. Fotó: markdbaynham, flickr

A Flórián-kapun belül szépen faragott diadalív díszlett, amelynek homlokzatán hatalmas, fából faragott fehér sasmadár tárta szét szárnyait. Amint Báthory a diadalív elé ért, a sas kiterjesztett szárnyait láthatatlan kezek háromszor összecsapták, koronás feje pedig az új uralkodót köszöntve meghajlott. Ezt ágyúlövések és harsonák dübörgő hangkavalkádja kísérte, Báthory pedig uralkodói méltósággal léptetett végig a királyok útján, fel egészen a Wawel dombjáig.

Amint átlovagolt a királyi vár főkapuján, az erőd összes ágyúját elsütötték, így jelezve, hogy az új uralkodó megérkezett a székhelyére.

Három főpapja kíséretében bevonult a székesegyházba, hogy hálát adjon Istennek a lengyel koronáért. A főpapok előbb a főhajó középére vezették, és Szent Szaniszló, a lengyelek vértanú püspökének sírjánál együtt imádkoztak vele. Ezt követően Báthory megkérte Krakkó püspökét, hogy vezesse Hedvig királynő, Nagy Lajos lányának szarkofágjához, ami nem volt a protokoll része. Az udvaroncok órák alatt a nemesség és a krakkói polgárság körében egyaránt elterjesztették, milyen nagy tisztelettel és hódolattal adózott Báthory a lengyelek által szentként tisztelt Hedvig királynő előtt, akinek nem kevesebbet tulajdonítottak, mint a litvánok keresztény hitre térítését és a Jagelló-dinasztia lengyelországi hatalmának megalapozását.

Báthory ezek után leendő hitvese, Jagelló Anna elé járult, akivel akkor találkozott először.

Végül május 1-jén, egy keddi napon vezette oltár elé a nála tíz esztendővel idősebb Annát, a dinasztia utolsó sarját, és percekkel később megtörtént a királyi pár koronázása is.

Az esküvői és a koronázási ünnepséget hatalmas lakoma követte, másnap pedig lovagi torna következett a Wawel udvarán, ahol a lengyel és az erdélyi nemesifjak vetélkedtek egymással. Báthory a következő napon tanácskozásra hívta a lengyel szenátust, és megkezdte tíz esztendeig tartó dicsőséges uralkodását.

Nyitókép: Báthory István Poszkvban, Jan Matejko festménye, 1872. Forrás: www.spotkania-z-zabytkami.pl