Feltámadhat a latin nyelv Európában

Kultpol

Az ötletgazda finn kormány már 1999-ben előállt azzal a furcsa ötlettel, hogy latin nyelvű hetilap tudósítson az EU-ban történt eseményekről. A latin ugyanis egyszerre lenne tisztelgés az európai történelem előtt, és emlékeztetne közös örökségünkre, gyökereinkre.
A finn kormány ötletén felbuzdulva újabban a finn BBC-nek is nevezett YLE csatorna hétről-hétre műsorra tűzi a vatikáni rádióval közös, latinul elkészített Nuntii Latini című műsorát. Ezt egyúttal az első konkrét akciónak tekintik az egységes európai világnyelv kialakítása felé.

Az EU felmérései alapján kijelenthető, hogy a nyelvek iránti érdeklődés voltaképpen Európa összes országában megnőtt. A Vatikán hivatalos nyelvének szókincsét még ma is folyamatosan bővítik: így kerültek be például a szótárba az autocinetica (autópálya), instrumentum computatorium (számítógép), supervenalicium (bevásárlóközpont), fullonica electrica (mosógép) és pilae coriaceae lusor, azaz sztárfocista szavak is.
Az olasz sajtó által idézett szakértők szerint a latin "az EU száraz szakzsargonját is nyomban költészetté változtatná". Így például a Közös Agrár Politika (CAP) a "Ratio communis agros colendi" nevet kapná, míg az EU legfőbb jogi testületének neve a jövőben "Corpus legum institutorumque iuris Europaei" lenne.
Az ötlet tehát máris számos támogatóra talált, és az olasz újságok valójában már csak azon élcelődhetnek, hogy épp az a Finnország állt elő a holtnyelv feltámasztásának ötletével, amely soha nem volt a római birodalom és a latin kultúrkör szerves része.