Senki nem szereti a férgeket. Kivéve talán azokat, akik őket kutatják. Ám egyetlen ilyen, szárazföldi laposférgeket kutató szakértő sem él Magyarországon. Ez lehet az oka, hogy egy igazi nemzetközi kutatócsoportot alakítottak ki a Természettudományi Múzeumban az újonnan megjelent szárazföldi laposféregfajok vizsgálatára.
De mit is jelent az, hogy féreg? A köznyelv tág értelemben használja: alapvetően pejoratív, de biológiai értelemben is. Amikor meghalljuk ezt a szót, akkor egy hosszú, vékony, fehér, tekergőző lény jut eszünkbe, ami ártalmas, és valamiben él. Undorító. Hát igen, van ilyen is. De mint oly sok állatcsoport esetében, ez is csak egy része az egésznek. Ahogy a cápák között is csak néhány az emberre veszélyes ragadozó, vagy az atkáknak csak bizonyos csoportjai kártevők, úgy a férgek sem mind „rosszak”.
Az ő helyük is éppúgy megvan a természetben
Rendszertanilag a férgeknek több törzsét ismerjük: vannak például állkapcsos férgecskék, buzogányfejű férgek, kerekesférgek és még számtalan másik törzs, szépen latin nevekkel is ellátva. Rendszertanuk sok esetben még alakulóban van, az újabb és még újabb genetikai kutatások függvényében formálódik.
Egyértelmű talán, hogy nem lehet általánosítani és nincs a világon olyan szakember, aki mindnek a tudója lenne. Ezért, noha joggal irtózunk bizonyos férgektől, érdemes látnunk és elfogadnunk a teljes képet: az állatvilág jelentős része féreg, az ő helyük is éppúgy megvan a természetben, mint más élőlényeké. Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeumban három gyűjteményben találkozhatunk velük: a Parazitológiai gyűjteményben, a Rákok és vízi gerinctelenek gyűjteményében és most már a Talajzoológiai gyűjteménycsoportban is.
2023-ban ugyanis új gyűjteményrészt állítottak fel a Talajzoológiai gyűjteménycsoportban: a szárazföldi laposférgek/planáriák gyűjteményéét. 2023-ig nemcsak hogy az alábbi fajok, de maga a csoport sem volt ismert hazánkból (távoli rokonaik 17 vízben élő faja él nálunk). Általánosságban elmondható, hogy ragadozó fajok tartoznak ide, habár nehéz belegondolni, hogy egy puha, lapos, levél- vagy zsinórszerű állat, amelynek alig vannak a mi mércénkkel mérve fejlett szervrendszerei, hogyan lehet aktív ragadozó. Pár milliméterestől akár egy méterig terjedhet a hosszuk. Sok faj egyszerű fehér, szürke, fekete, de vannak csodás színben és/vagy formában pompázóak is.
Nem érdemes eltaposni őket
Nem tudnak védekezni a hideg és a kiszáradás ellen, sok értelemben szűk tűrőképességűek, általában kicsi a terjedőképességük. Ez utóbbi tulajdonságaik miatt jól használhatóak állatföldrajzi elemzésekhez, élőhelyek veszélyeztetettségének meghatározásához (például a brazíliai őserdők esetében). Mégis, némely fajuk invázióssá tudott válni az utóbbi évtizedekben, gyorsan terjednek. A helyi csiga- és gilisztafaunát vadásszák, ami természetes elterjedési területeiken kívül komoly veszélyt jelenthet az ottani élővilágra.
Európából eddig 18 szárazföldi planáriafajt mutattak ki, viszonylag új jövevények, az első példányok alig 15 éve jelentek meg. Alapvetően dél-amerikai, ázsiai dísznövényekkel hurcolják be őket a nagy európai felvásárlókhoz (például Spanyolország, Hollandia, Olaszország). Innen kerülnek eladásra – és behurcolásra – további országok kertészeteibe. Bizonyos fajok ivaros szaporodásra is képesek, mások csak ivartalan úton bírnak szaporodni az új otthonaikban. Sajnos ez utóbbi képességük teszi rendkívül nehézzé az elpusztításukat (amennyiben szükség van rá): képesek maguktól feldarabolódni és darabjaikból regenerálódni. Ezt akkor is megteszik, ha mi magunk daraboljuk őket, ezért így (akár például kettétaposással) nem érdemes küzdeni ellenük!
További érdekességek a ragadozó falevelekről, kalapácsfejűekről és laposférgekről az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum blogján olvashatók.
