23b8fbf9-8670-46d5-bee8-0306aa24b0e6.jpg

Fesztiválok, ahol garantált a jó hangulat – Szeptemberi programszüret

A szeptember a szüret ideje, a szürethez pedig számtalan kulturális, hagyományőrző program, programsorozat is kapcsolódik szerte az országban. Ezekből szemezgettünk néhányat, hat hazai borvidék egy-egy településére – Egerbe, Gyöngyösre, Sopronba, Szekszárdra, Tállyára és Badacsonytomajra – kalauzolva olvasóinkat.

Résztvevők a Szekszárdi Szüreti Napok megnyitóján 2023. szeptember 15-én. Fotó:  MTI/ Kiss Dániel
Résztvevők a Szekszárdi Szüreti Napok megnyitóján 2023. szeptember 15-én. Fotó: MTI/Kiss Dániel

Szekszárdi Szüreti Napok

A főként kitűnő vörösborairól elhíresült Szekszárdi borvidék központjában szeptember 17–20. között rendezik meg a Szekszárdi Szüreti Napokat. A rendezvény története több mint fél évszázadra tekint vissza: első alkalommal 1967-ben tartották meg, majd 1969-től vált rendszeressé. Az évtizedek során a szüreti hagyományokból összművészeti fesztivál született, amelynek idei programjában a legendás szüreti felvonulás mellett koncertek, néptáncbemutatók, kézműves- és gyermekprogramok, valamint gasztronómiai események közül válogathatnak a vendégek, míg a Borudvarban a helyi pincészetek termékeit tesztelhetik. A zenei kínálatban többek között Dzsúdló, Dér Heni, L.L. Junior, Kökény Attila és Rakonczai Viktor, illetve a 4S Street, a Blues Factory és a Hooligans szerepel, míg a rendezvény előestéjén, szeptember 16-án Best Of Hungária címmel tartanak koncertet Novai Gábor, Zsoldos Dedy, Marót Viki és a Budapest Rock’n’Roll Band közreműködésével.

2026. szeptember 17–20. Szekszárd, több helyszínen
Bővebb információ
itt található.

Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál

Hazánk második legnagyobb területű borvidékén, a Mátrai borvidéken már a középkor óta folyik a bortermelés, és jelenleg is számos ismert borászat működik itt. A szüreteket kísérő mulatságok, felvonulások a 19. század közepétől váltak rendszeressé a borvidék „fővárosában”, Gyöngyösön, és ezeket a hagyományokat élteti tovább a Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál. A háromnapos rendezvénysorozat idén szeptember 11. és 13. között várja a vendégeket a borvidék boraival, tájjellegű ételeivel és számos kulturális, hagyományőrző programmal. A fellépők között lesz a Karthago, az Anna & The Barbies és a Magna Cum Laude, Farkas Zsófi, Nika, Gudics Máté, valamint Márkus Liza és zenekara. A zenei programok mellett a főzőverseny, gasztroudvar, vidámpark és kézműves-kirakodóvásár is színesíti a programkínálatot.

2026. szeptember 11–13. Gyöngyös, Fő tér
Bővebb információ
itt található.

A Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes fellépése a 60. Badacsonyi Szüret megnyitóján Badacsonytomajon 2024. szeptember 7-én. Fotó: MTI/Katona Tibor
A Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes fellépése a 60. Badacsonyi Szüret megnyitóján Badacsonytomajon 2024. szeptember 7-én. Fotó: MTI/Katona Tibor

Badacsonyi Szüret

Mivel a bőséges szüret mindenki számára ünnep Badacsonyban, a helyi fiatalság régóta rendez felvonulásos szüreti mulatságokat. Az első, televízió által is közvetített szüretet 1964-ben rendezték meg Badacsonyi Szüret néven, és a badacsonyiak azóta is fontosnak tartják a helyi borosgazdák, szőlőművelők munkájának méltó megünneplését. Az idei háromnapos szüreti fesztivál szeptember 11-én kezdődik, és fő attrakciója, az ország leghosszabb szüreti felvonulása mellett egyéb kulturális, hagyományőrző, szórakoztató és családi programokat – például könnyű- és komolyzenei koncerteket, bor- és mustkóstolót, művészettörténeti előadást – kínál az érdeklődőknek. Mindezek mellett vezetett túrát rendeznek Csobánc meghódítása esti fényekben címmel, illetve a szőlősgazdák és a borvidékek védőszentje, Szent Donát szobrát is felavatják.

2026. szeptember 11–13. Badacsony/Badacsonytomaj, több helyszínen
Bővebb információ
itt található.

Kerekdomb Fesztivál

Az UNESCO Világörökség Bizottsága világörökségi listájára is felkerült Tokaji vagy Tokaj-hegyaljai borvidék településein idén ősszel is számos szüreti programot rendeznek. Ezek között van a 11. alkalommal jelentkező Kerekdomb Fesztivál, melynek ideje alatt a borászatok udvarai koncerttermekké változnak, a történelmi falak között színházi előadások kelnek életre, az evangélikus templom boltozatai alatt pedig klasszikus zenét hallgathatunk. A fellépők között lesz a Quimby, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Parno Graszt és a Góbé, a színházi kínálatban többek között Für Anikó és Hrutka Róbert, illetve Udvaros Dorottya produkcióját tekinthetjük meg, míg az irodalmi programok palettáját Kollár-Klemencz László dalköltő estje és a Lázár tesók műsora színesíti. A Borútlevéllel mindenki saját útvonalán fedezheti fel a helyi pincészeteket és borokat, majd a portakonyhákon csillapíthatja éhségét. Mindezek mellett dűlőtúrákra, bányalátogatásra, evezésre, kerekezésre, kézműveskedésre, játékra és néptáncra is lesz lehetőség.

2026. szeptember 18–20. Tállya, több helyszínen
Bővebb információ
itt található.

Soproni Szüreti Napok

Az elsősorban kékfrankos boráról nevezetes Soproni borvidék több évtizedes múltra visszatekintő hagyományőrző rendezvénye, a Soproni Szüreti Napok szeptember 11–13. között várja az érdeklődőket hazánk egyik legrégebbi közparkjában, a festői szépségű Erzsébet-kertben. A háromnapos ingyenes szabadtéri eseménysorozatot látványpréseléssel egybekötött megnyitó vezeti fel, majd koncertek, néptáncműsorok és más szórakoztató programok következnek, többek között Badár Sándor, az Irie Maffia, a Hot Jazz Band, az Analog Balaton, a Nemez Banda, a Brandnyúl, a Máklikőr és a Kozmix, illetve a Sopron Táncegyüttes, a Pendelyes Táncegyüttes, a Vadvirág Hagyományápoló Kör és a Kacagány Táncegyüttes fellépésével.

2026. szeptember 11–13., Sopron, Erzsébet-kert
Bővebb információ
itt található.

Szüret a Szépasszony-völgyben 

A Szüret a Szépasszony-völgyben az Egri borvidék egyik hagyományos őszi rendezvénye, melyet Eger legismertebb összefüggő pincés területén, a városközponttól fél kilométerre fekvő Szépasszony-völgyben rendeznek. Eger sajátos bornegyedének különböző méretű pincészeteiben a látogatók az összes egri borfajtáját megkóstolhatják, köztük a borvidék két emblematikus házasításával, az Egri Csillaggal és az Egri Bikavérrel is megismerkedhetnek. Az idei Szüret a Szépasszony-völgyben fesztiválon a borkóstolás mellett szüreti felvonulás, neves borászok által vezetett pincetúra, kerékpáros játszóház, kisállat-simogató, kézművesvásár, vízhajtású kötélverő bemutató, néptáncműsor, táncház, élőzenés gólyalábas utcaszínházi produkció, valamint a Bohemian Betyars és az Agyagbanda zenekar koncertje várja az érdeklődőket.

2026. szeptember 12. Eger, Szépasszony-völgy
Bővebb információ
itt található.

Címlapfotó: Résztvevők az 54. Badacsonyi Szüret felvonásán Badacsonytomajon 2018. szeptember 9-én. Fotó: MTI/Mónus Márton
 

Ez is érdekelheti

Hamarosan kezdődik a Sóletfesztivál és a Zsinagógák Hete

Az augusztus 30-án megrendezendő Sóletfesztivál felvezetésével és két zárva lévő, nagy múltú zsinagóga ünnepélyes megnyitásával veszi kezdetét az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség által szervezett Zsinagógák Hete.

Megvan az idei ország söre

Lezárult a szavazás, elkészült a főzet: a voksok alapján 2026-ban egy hidegkomlós láger lett az ország közös söre.

Az új Kádár: gulyáskommunista gasztroskanzen vagy a házikoszt szentélye?

A Kádár étkezde házias kosztja és családi hangulata a huszadik századi Budapest kultikus helyévé tette a Klauzál téri vendéglőt, azonban a pandémia idején végül bezárásra kényszerült az étterem. Gerendai Károly viszont nemcsak a Szigetet, de a Kádárt is megmentette: 2025-ben a régi szellemben újranyitotta a helyet. Cserna-Szabó András pedig kétszer is nekifutott a menünek.

Erős könnyűzenei mezőnnyel és különleges klasszikus zenei programokkal vár a Kerekdomb

Szeptember 18–20. között újra vár Tállya Tokaj-Hegyalján. A háromnapos Kerekdomb Fesztivál ideje alatt a borászatok udvarai koncerttermekké változnak, a történelmi falak között színházi előadások kelnek életre, az evangélikus templom boltozatai alatt pedig klasszikus zene szól, de dűlőtúrákon és bányalátogatáson is részt vehetünk.