Film

A múlt közös halmaza filmen

„Mindannyiunk családjának életén végigsöpört a huszadik század. Az emlékeink mások, az emlékezés közös. Az a cél, hogy megértsük a másik fájdalmát is, ne csak a sajátunkat. Ahelyett, ami elválaszt, azt keressük, ami összeköt: a közös halmazt.” Ez a témája a Közös Halmaz Alapítvány első filmfesztiváljának, amelyet november 16. és 18. között tartanak a Premier Kultcaféban.

A román film legjava az Urániában

Nyolc, rangos díjakat is begyűjtő friss alkotást tűz műsorra az idei Román Filmhét, amelyet november 15. és 19. között tizenharmadik alkalommal rendeznek meg Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az ötnapos eseménysorozat közönségtalálkozóval veszi kezdetét november 15-én az Uránia kávézójában!

Szőts Istvánra emlékezünk

Idén húsz éve, hogy elhunyt Szőts István, az Emberek a havason című film Kossuth-díjas rendezője, aki élete során emberként és művészként is példaértékű tevékenységet végzett. Nevéhez fűződik a magyar filmművészet első nagy nemzetközi sikere, pályája azonban korántsem volt olyan zökkenőmentes, mint amilyet megérdemelt volna. Cikkünkben róla mesélünk és legszebb filmjeit ajánljuk!

Ez még az Oscar-díjnál is jobb – Interjú Rófusz Ferenccel

Nemrég befejezte egy negyven évvel ezelőtt elutasított rövidfilmjét, az Utolsó vacsorát, amely Leonardo lenyűgöző freskójának állít emléket. Most a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.

Rabszolgák, nácik, aranyásók

A világ 35 országából 59 filmet vetítenek az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 11. között rendeznek meg a fővárosban, de Pécsett, Kecskeméten és Szegeden is tartanak vetítéseket. Kilenc hónap háború, Egy nő fogságban, Nagyi projekt, Könnyű leckék – többek között ezeket a filmeket láthatjuk!

Freddie Mercury a mozikban

Bohém rapszódia címmel életrajzi film készült a Queen együttesről, középpontban az énekessel, Freddie Mercuryval. A film főszereplője az Emmy-díjas Rami Malek. Az egyiptomi kopt származású amerikai színész külsőre megtévesztésig hozza a figurát, drámai játékával is hitelesen ábrázolja Mercury útját. Az eredeti zenéket és filmfelvételeket felvonultató alkotást november 1-től játsszák a hazai mozik.

Magyar animáció kapta a fődíjat

Véget ért a 7. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 24. és 27. között rendeztek meg Budaörsön. A Primanima Nagydíját idén először egy magyar alkotás, Hegyi Olivér Take Me Please című filmje kapta, mely egy párkapcsolat széthullásának utórezgéseit mutatja be egyszerre humoros és maróan fájó, átélhető módon.

Mozikban a magyar thriller!

A skandináv krimiket idéző thrillert készített Ujj Mészáros Károly rendező, akinek a Liza, a rókatündért is köszönhetjük. Az X – A rendszerből törölve című alkotást november 1-jétől vetítik a magyar mozik. Ujj Mészáros Károly a filmet leginkább azoknak ajánlja, akik szeretik a skandináv krimiket vagy nem rettennek meg egy kis izgalomtól.

Hollywoodi filmes alkotótábor

Mátészalka filmtörténetileg szimbolikusan alkalmas tábori helyszínnek bizonyult: Adolph Zukor, a világ egyik legnagyobb filmstúdiója, a Paramount Pictures alapítója itt tanult, itt végezte el az 1880-as évek elején a négy elemi osztályt, Tony Curtis édesapja pedig a városban született és innen vándorolt ki New Yorkba.

Újra mozikban az Egri csillagok!

Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényéből Nemeskürty István írt forgatókönyvet. Ez alapján Várkonyi Zoltán rendezésében 1967-1968 során megvalósult a magyar filmgyártás addigi legnagyobb produkciója, a korszak legnagyobb színművészeivel, magas színvonalú filmes technikákkal és megannyi statisztával.

Magyar filmek a versenyben!

A 62. BFI Londoni Filmfesztivált október 10. és 21. között rendezik meg.

Magyar Fókusz a Genti Filmfesztiválon

A 45. Genti Filmfesztiválon bemutatott Magyar Fókusz gazdag filmkínálata összefoglalja a magyar filmgyártás remekműveit a klasszikusoktól a kortárs rendezőkig.

Enyedi Ildikó filmje Angliában

A Filmarchívum és a Filmlabor által teljes körűen restaurált változatot, a 4k-ban felújított alkotást október 7-én a londoni kortárs művészeti központban, az ICA-ban, majd a Tyneside Cinemában és a dundee-i DCA-ban vetítik, innen indul Anglia további városaiba.

Mit tudunk Polański új filmjéről?

Polański hat éve tervezi a filmet; 2012-ben a cannes-i filmfesztiválon be is jelentette, hogy dolgozik rajta.

Bejárja Budapestet a Rossz versek szelleme

Kedvcsináló videó a Rossz versek helyszíneiről