Film

Anthony Hopkins életének rejtélyeit fejtegeti a róla készült könyv

Ősszel jelenik meg Anthony Hopkins Oscar-díjas brit színész memoárja, amelynek címét egy gyermekkorában készült fotó ihlette.

Thuróczy Szabolcs szerint szatyorral a kezében nem lesz senki öngyilkos

A krimi leuralta a filmvásznat, a televíziót, a streamingcsatornákat – nem beszélve a reality műsorokról. A Spektrumon debütált a Budapesti zsaruk.

Több mint 18 millióan látták az Oscar-gála élő közvetítését

Az élőben közvetített 97. Oscar-díj-átadó gálát 18,1 millió néző látta – számolt be róla március 4-én az amerikai filmakadémia ceremóniáját sugárzó ABC tévécsatorna. Az Oscar-gála legnagyobb nézettségét a Titanic Oscar-esője hozta: 1998-ban több mint 57 millió tévénéző volt kíváncsi a díjakra. A legalacsonyabb nézőszámot, 10,5 milliót pedig 2021-ben a pandémia alatt mérték.

Traumatológusként kezdte a pályáját a Mad Max rendezője

Március 3-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját George Miller ausztrál filmrendező, forgatókönyvíró és producer, az egyik legeklektikusabb filmes a világon, a Mad Max-sorozaton kívül a nevéhez fűződik Az eastwicki boszorkányok vagy a Táncoló talpak című Oscar-díjas animációs film is.

Csak huszonöt éves koráig nézett filmeket a francia film fenegyereke

Azóta könyvekből, külföldi utazásokból, festészetből és fotókból inspirálódik – hangsúlyozta Leos Carax francia rendező, aki legújabb filmje, az Ez nem én vagyok magyarországi premierje alkalmából látogatott Budapestre, a 15. Frankofón Filmnapokra.

Tarolt az Anora, Adrien Brody magyar karakter megformálásáért nyerte második Oscar-díját

A hazánkban, magyar stáb közreműködésével forgott és egy magyar építész történetét elmesélő A brutalista összesen három díjat gyűjtött be, köztük a legjobb férfi színésznek járó trófeát.

Deák Kristóf: Az alkotás egyszerű, csak az ember néha túlagyalja és elgáncsolja magát

A rendező elárulja, hogy melyik idei Oscar-jelölt film áll közel a szívéhez, és izgalmas részleteket oszt meg a jelenleg készülő mozifilmjéről, az Egykutyáról.

Húsz érdekesség, amit talán nem tudtál az idei Oscar-jelöltekről

Van itt minden, animációs rekord, elsőbálozó rendezők, nagy visszatérők, rivális fivérek és egy EGOT-várományos: összegyűjtöttünk pár meglepő tényt az idei Oscar-jelöltekről.

A brutalistától Emilia Pérezig, avagy kritikáink Oscar-jelölt filmekről

Az Oscar-gálához közeledve összegyűjtöttük az idei szezon azon aranyszoborra jelölt filmjeit, amelyeket láttunk és kiveséztünk.

Ma este kiderül, lesz-e újabb magyar Oscar

Helyi idő szerint vasárnap este rendezi meg az amerikai filmakadémia 97. alkalommal az Oscar-díj-átadó gálát Los Angelesben. Jancsó Dávid A brutalista vágójaként esélyes az Oscar-szoborra.

Coppola lett a legrosszabb rendező, és még meg is köszönte

Joaquin Phoenix, Lady Gaga és a Joker folytatása is Arany Málna-díjat kapott.

Hogyan veszítsünk el egy Oscart tíz nap alatt?

Papok vagy örömlányok? Adrien Brody vagy Timothée Chalamet? Demi Moore vagy Fernanda Torres? Kinek a neve lapul vasárnap éjjel a filmipar világot jelentő borítékában? Esélyeket latolgattunk.

Mészöly Anna és Adrien Brody sikamlós jelenetét intimitáskoordinátor segítette

Kis szerep ide vagy oda, a magyar színésznő külön öltözőbuszt kapott, az ajtón a nevével A brutalista című hollywoodi produkció forgatásán az Oscar-díjas Adrien Brody partnereként.

Demi Moore nagy visszatérése leiskolázza Tarantinót

A szer sokkoló, vicces, véres, tanulságos és borzalmasan szórakoztató – szó szerint az arcunkba robban. Aki látta, sosem fogja elfelejteni, ez pedig talán a legnagyobb dolog, amit egy rendező kívánhat.

Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje rövidesen a hazai mozikban

Március 20-ától lesz látható a magyar mozikban Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje, amelynek világpremierjét február 14-én a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották.

César-díj: Tarolt a Jacques Audiard redezte Emilia Pérez

Tarolt az Emilia Pérez a francia filmakadémia által odaítélt César-díjak kiosztóján: a Jacques Audiard rendezésében készült spanyol nyelvű zenés filmet hét kategóriában díjazták péntek este.