Tom Cruise repülőből kilógva menti meg a világot az antiistentől

Ez látszólag olyan izgalmas, mint a Pif képregényekben egy Krapulax-sztori, ahol a gonosz kopasz lény szintén a Földet akarta igája alá hajtani, csak Christopher McQuarrie még hozzágondolta többek között Frank Herbert Dűne című regényének Butleri Dzsihad motívumát. Ott az emberiség közel száz évig tartó keresztes hadjáratot folytatott a számítógépek, gondolkodó gépek ellen, A végső leszámolásban viszont Ethannek három nap is elég, hogy a mesterségesintelligencia-alapú antiistennel megvívja harcát.

A végső leszámolás a blockbuster széria flashback emlékalbuma is, a korábbi mozikból kapunk egy afféle montázst, felmutatva azt a rendezői szándékot, hogy a búcsúval minden a helyére kerül. Még a kés is, amelyet 1996-ban William Donloe CIA-elemző (Rolf Saxon) talál meg, akitől Ethan ellopja az NOC-listát, miután lepottyan a plafonról, abban a bizonyos, mára már mémmé vált jelenetben, cirka harminc évvel ezelőtt. A színpadon a pisztolyok jó esetben elsülnek, egy harminc éven át futó filmes szériában az asztalba álló kés pedig újból előkerül, hogy a hegye mintegy kijelölje a cselekmény irányát. Persze nem csoda, hogy Donloe-t nehezen találta meg Hunt csapata az elmúlt évtizedekben, hiszen a derék elemzőt a Bering-tengeren található Szent Máté-szigetre száműzték, ahol 2012-ben egy, még a hidegháborúból itt maradt szonár észlelte a Szevasztopol tengeralattjáró eltűnését.

Nem tudta, miért fontos ez, mégis megjegyezte a koordinátákat. Az elsüllyedt Szevasztopolban rekedt a Podkovának nevezett modul, amely biztosítaná az ellenőrzést az Entitás forráskódja fölött. Az Entitás az antiisten, maga a mesterséges intelligencia antikrisztusa, ami bombasztikusan hangzik, ugyanakkor ez a sci-fi-irodalom egyik legnagyobb közhelye is egyben. Donloe tehát megjegyezte a Szevasztopol koordinátáit, amire tizenhárom évig senki nem volt kíváncsi, de mit ad isten, pont akkor érkeznek meg hozzá az orosz különleges erők, amikor Ethan csapata is, akik egy fegyveres érintkezés során sikerrel tartóztatják föl a ruszkikat, miközben Donloe továbbítja a Szevasztopol koordinátáit Ethannek, aki lemerül, hogy a széria leginkább klausztrofób, mégis nagyszabású jelenetében atomtöltetek között cikázva megszerezze az özönvíz előtti forráskódot, ami úgy néz ki, mint valami első generációs winchester, amelyre a filmes junkyk többek között kiírták a M:I-szériákat. Persze azzal, hogy Hunt bejut a roncsba, a tengeralattjáró azonnal gurulni kezd a tenger fenekén, mint egy ceruzaelem, ami kiesett a távolsági buszon egy walkmanből még 1996-ban.

Ezúttal sem maradhatott el a széria kötelező dramaturgiai eleme, az álarcok levétele, ám most különleges szerep jut egy bizonyos fekete maszknak, amelynek felvétele után Hunt kapcsolatba lép magával az antiistennel, aki vagy bemászott az agyába, vagy nem, mindenesetre hősünk megpróbálja majd végig kijátszani. A néző is felvesz egy képzeletbeli maszkot, ami nem mást nyit meg, mint a Mission: Impossible univerzumát, ahol egyik flashback jön a másik után, ide-oda utazunk térben és időben, a széria idősíkjában. 

Közben – mint egy sosemvolt Indiana Jones-filmben – megpróbál egy másik kétfedelesre átmászni, hogy megszerezze az Entitás beépített emberétől, Gabrieltől (Esai Morales) a pendrive-ot, amelyen a Méregpirula nevű kártevő szoftver található, amelyet Luther fejlesztett ki, de Garbiel ellopta azt. A Podkovába kell belehelyezni a Méregpirulát, ami így együtt megállíthatja a világ pusztulását. Az egyiket a tenger mélyéről hozta fel Ethan, egy atomtöltettel teli tengeralattjáróról, a másikat Gabrieltől kell megszereznie, aki egy kétfedelessel repül egy gyönyörű dél-afrikai táj fölött, miközben Cruise-nak a légellenállásban olyan a haja, mint a Dumbot alakító Jim Carrey-nek a Dumb és Dumberben.

Az önfejű Ethan Hunt tehát nem más, mint az emberiséget megmentő, emberi külsővel rendelkező természetfölötti lény, és mindez persze olyan, mintha Christopher McQuarrie rendező a forgatókönyvet nem is Erik Jendresennel írta volna, hanem az egykori sci-fi-szerzővel, L. Ron Hubbarddal, a szcientológia egyház alapítójával. 

A film egy olyan közel háromórás egotrip, amelyet ennek ellenére mindenki szívesen néz meg, mert Cruise-nak jól áll, amikor a gravitációval és a légellenállással dacolva éppen megmenti a Földet a harmadik világháborútól, vagy úgy mászik egyik kétfedelesről a másikra, mintha valami Buster Keaton-mozit utánozna, amikor pedig magzatpózban lebeg a jeges tengerben, az olyan, mint a 2001: Űrodüsszeiában a fénygömbbe zárt gyermek.