Film

Sodródás, Sodrásban – hatvanéves Gaál István klasszikusa

„Azt mondják, ahol a kenyér megpördül a vízen, ott fekszik lenn” – hangzik el Gaál István emblematikus alkotása, a Sodrásban utolsó harmadában. Az elhíresült mondat finoman utal a film számos fontos kérdésfelvetésére, ugyanakkor melankolikusan bejelenti egy létforma alkonyát. Hatvanéves a magyar új hullám nyitódarabja.

„Azok a jó utak, amikor minden is van egy karakterben” – interjú Mátray László színművésszel

Javában forog Lakos Nóra második nagyjátékfilmje, a Véletlenül írtam egy könyvet. A történet középpontjában egy kiskamasz lány áll, aki az írás segítségével próbálja elfogadni, hogy édesanyja halála után apja újra szerelmes lesz. Az édesapát alakító színészt kérdeztük, nem csak a filmről.

Több mint száz kitüntetés és egy elfogatóparancs – Roman Polanski 90 éves

Augusztus 18-án kilencvenéves Roman Polanski Oscar-díjas filmrendező, producer, forgatókönyvíró.

A könyörtelen figuráktól a humanista hősökön át a zsémbes öregemberekig – Robert De Niro pályája

Ma 80 éves Robert De Niro, Hollywood egyik legkeresettebb színésze. Egyformán hiteles a legkülönbözőbb karakterekben, az erőszakos, könyörtelen figuráktól a humanista hősökig. Az utóbbi években pedig szinte lubickol a zsörtölődő, morcos öregemberek szerepében.

„Csak akkor kerülöm a kísértést, ha ellen tudnék állni neki” – Mae West 130 éve született

Százharminc éve, 1893. augusztus 17-én született Mae West amerikai színésznő, az 1930-as évek szexszimbóluma.

„Könyvek nélkül nem lehet élni” – Zsurzs Katival beszélgettünk

„Rengeteg könyvem van, szinte egy könyvtárban lakom, és nagyon szoros a kapcsolatom az irodalommal” – meséli Zsurzs Kati. A színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja írónőt alakít a Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmben. A forgatás kapcsán faggattuk.

A kísérletező kedvű amigo – Alejandro González Iñárritu mexikói filmrendező 60 éves

Augusztus 15-én ünnepli 60. születésnapját Alejandro González Iñárritu ötszörös Oscar-díjas mexikói filmrendező, akinek minden játékfilmjét jelölték a filmvilág legrangosabb kitüntetésére.

Tarr Béla tanítványának filmjét nemsokára itthon is vetítik

A 10. Cinema Niche idén a 29 éves korában, a film befejezése után öngyilkosságot elkövető kínai író és rendező, Hu Po An Elephant Sitting Still című nagyjátékfilmjét hozza Magyarországra: szeptember 9-én a Corvin Moziba, szeptember 22-én Pécsen az Apolló Moziba.

Véletlenül forog egy film

Mintegy harminchat napja forog a Véletlenül írtam egy könyvet, a Habot (2020) is jegyző rendező, Lakos Nóra második nagyjátékfilmje. A családi mozi forgatásán jártunk.

Kedves ellenségem – A Balhé című sorozatról

A Balhé afféle enciklopédia világunk rettenetes viszonyairól, de féktelen a humora, és a végső szót a reménynek adja. Egyszerre állítja, hogy az ember szörnyeteg, és azt, hogy „nincs nála csodálatosabb” létező. De képes ezt úgy tenni, hogy egyetlen pillanatra sem kételkedünk az igazmondásában.

Pénteki kultúrrandi Pusztai Lőrinc filmessel, videós tartalomgyártóval

19 évesen forgatta le első horrorfilmjét, amihez a tudásanyagot az internetről szívta magába. Azóta elvégezte az egyetemet, és ma debütál kisjátékfilmje, amelyben a szűkös költségvetés dacára olyan neves színészek játszanak, mint Csőre Gábor, Rába Roland, Nagy-Kálózy Eszter vagy Schneider Zoltán.

Török Zoli hamarosan felkerekezik a mozivászonra

Vajdaságban nem minden nap (sőt, nem is minden évben) készül magyar nyelvű, egész estés játékfilm, így már mindenki tűkön ülve várja Tolnai Szabolcs legújabb, Biciklizéseink Török Zolival című mozgóképét. A forgatáson mi is kint jártunk, így most olvasóink is betekinthetnek a kulisszák mögé.

Az állampolgárságért állt katonának, kommandósból lett színész – Jean Reno 75 éves

Az egyik legnépszerűbb francia filmszínész, Jean Reno, A nagy kékség és a Léon, a profi főszereplője 1948. július 30-án született.

„Volt valahol egy fénykép mirólunk…” – Magyar filmek a fotográfiáról

A fénykép megragadja és kimerevíti a pillanatot, míg a film magával az idővel dolgozik. Mindkettő a jövőbe ment át valamit, ami elmúlt. A fényképekről, fényképezésről szóló filmek elsősorban ezt a titkot boncolgatják, miközben a valóság és a fikció viszonyáról is sok izgalmas kérdést vetnek fel.

A szürrealista film pápája, Luis Buñuel spanyol filmrendező

Negyven éve, 1983. július 29-én halt meg Luis Buñuel spanyol filmrendező, a modern filmművészet egyik kiemelkedő alakja, „a szürrealista film pápája”.

A festményfilmek nagymestere, Kovásznai György

Kovásznai György grafikus-festőművész a magyar animációs film egyik úttörője volt, akinek egyedi látványvilága és történetmesélése a mai napig hatást gyakorol a fiatal alkotókra. Halálának 40. évfordulóján a Farkasréti temető művészparcellájának közelében temették újra hamvait július 28-án.