Film
„Bethlen itt dobog bennem” – Bokor Barna színművész erdélyiségről és a Tündérkertről
Beteljesült a pap jóslata: Barna a miseruha helyett a jelmezek mellett döntött, és számtalan főszerepet játszott el a marosvásárhelyi színházban. Érzékenységről, gyerekkoráról, félelmeiről és vágyairól mesélt.
Hét új alkotással várja a mozirajongókat a román filmhét
Hét új alkotással, játék- és dokumentumfilmekkel várja az érdeklődőket a 16. Román Filmhét november 15. és 19. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Elek Judit filmrendező 85 éves
Ma ünnepli születésnapját Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, a magyar mozgókép mestere, aki pályája során dokumentum- és játékfilmeket egyaránt készített.
Díjnyertes filmek, új magyar alkotások és egy felújított klasszikus az artmozik napján
Díjnyertes filmekkel, új magyar alkotásokkal és egy felújított klasszikussal várja a közönséget az Európai artmozinap, amelyet vasárnap a kontinens több száz mozijában, köztük 28 magyarországi artmoziban rendeznek meg.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált
A JCC Budapest – Bálint Ház november 30. és december 4. között rendezi meg a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált, amelynek célja minél sokrétűbb képet adni a zsidóság rendkívül színes, a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról, zsidókról és nem zsidókról, identitásról, a világról, melyben élünk.
A kedvenc vámpírfilmjeink – 175 éve született Bram Stoker, Drakula atyja
Százhetvenöt éve, 1847. november 8-án született Bram Stoker ír író, Drakula figurájának megteremtője. Ebből az alkalomból gyűjtöttünk össze néhány filmet.
Ezeket a magyar filmeket láthatjuk a Verzión
Magyarországon élő bevándorlók lehetőségei, döntés előtt álló pap, magyar női testépítők, ózdi fodrászat és rengeteg izgalmas téma és helyszín kerül a látóterünkbe a 19. Verzió Filmfesztivál magyar filmjeiben.
„Szendrey Júlia kulcskaraktere a filmnek” – Mosolygó Sára igazságérzetről, életrevalóságról és szerencséről
Szendrey Júlia megformálása után most éppen nem próbál új szerepet, így jut ideje a filmes cégével foglalkozni, amit két osztálytársával alapított. Sokat vállalt azért, hogy eljusson idáig, és színésznő lehessen.
Így készült A helység kalapácsa
Emlékezetes látványvilág, izgalmas jelenetek és fülbemászó zene jellemzi a Petőfi Sándor eposzparódiáján alapuló tévéfilmet, A helység kalapácsát.
Gábor Pál filmrendező 90 éve született
1932. november 2-án született Gábor Pál Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész, az Angi Vera rendezője.
„Giorgo tele volt kérdésekkel” – Exkluzív interjú a Pressburgerről szóló film rendezőjével
„Könnyen írt, egyszerű, tiszta mondatokat használt, amelyek mögött végtelenül mély tudás érződik. Nemcsak a szülőhazáját és annak a kultúráját képviselte, hanem azét is, ahol élt és alkotott: Olaszországét” – mondta a Kultúra.hu-nak Mauro Caputo olasz filmrendező, aki a Kertész Imre Intézet Pressburger XX. százada című programra érkezett Budapestre.
Nem kívánt portréfilm
Korábban nem készült dokumentumfilm Bródy Jánosról, pedig lenne miről beszélni a legendás dalszerző kapcsán. De annál többre lennénk kíváncsiak, mint amit a Vallomások kínál.
Lidérces, messze fény – Miroslav Mandić: Sanremo
A Szlovén Filmnapok első estéjén, október 27-én, a budapesti Toldi moziban a rendező jelenlétében levetítették Miroslav Mandić Sanremo című, egyszerre leheletfinom, groteszk, kedves, vicces és nyomasztó filmjét, amelynek egy demensotthon két lakója és bájos ismerkedésük a témája. Egy szerelem, amely örökre a pillanaté, mégsem kevésbé igaz, mint bármelyikünké, akik tervezünk, reménykedünk és emlékezünk.
Csütörtöktől látható a magyar mozikban az Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilm
November 3-án kerül a magyar mozikba az Ennio Morricone legendás olasz zeneszerző életútját bemutató dokumentumfilm Giuseppe Tornatore rendezésében.
Dokumentumfilm készült a Szentesi Járásbíróságról
A pincétől a padlásig – időutazás a Szentesi Járásbíróság épületében címmel dokumentumfilm készült a Szentesi Járásbíróság épületéről és Hamza Géza korábbi szegedi törvényszéki elnök életéről.
Fiatal magyar filmesek első filmjei: Magyar filmszemle a XXI. századból
Fiatal magyar rendezők első filmjeivel jelentkezik a Cirko-Gejzír mozi új eseménysorozata, a Magyar filmszemle a XXI. századból. A mozi a november 4. és 6. között rendezett minifesztivállal szeretné „újraszemlézni” a hazai fiatal filmesek indulását, és a rendezők jelenlétében visszatekinteni pályájuk elejére.