shutterstock_2520695391.jpg

Földrengés rázta meg Tibet egyik legszentebb városát

A Richter-skála szerint 7,1-es erősségű földrengés épületeket döntött össze, közel száz halálos áldozatról és több mint 130 sérültről adott hírt a kínai média. A földmozgásokat több száz kilométerrel távolabb, Nepálban és India Bihar tartományában is érezték.

Mint azt a BBC írja, Sigace (Shigatse) városát 9 óra 5 perckor sújtotta földrengés, amelyben legalább 95 ember halt meg, a sebesültek száma 130, és körülbelül ezer ház sérült meg. A rengés epicentruma a Mount Everesttől nyolcvan kilométerre északra volt. Néhány órán belül mintegy negyven utórengést észleltek a városban és Dingri (Tingri) megyében, ezek közül 16 több mint 3-as erősségű volt.

A 2020-as adatok szerint hatvanezer fő lakosságú megye a tengerszint felett 4200 méterrel fekszik, a napközbeni hőmérséklet átlagosan mínusz 8, az éjszakai mínusz 18 Celsius-fok. Sigace (Shigatse) Tibet egyik szent városa, hanyományosan a pancsen láma székhelye.

Ez is érdekelheti

Hét dal, amelyet elővennénk, ha bekopogtatna a világvége

Összegyűjtöttük, szerintünk mely dalok szólnának legjobban – vagy épp melyek váltanák ki a legnagyobb szorongást – egy ránk köszöntő apokalipszis háttérzenéjeként.

Tíz film, amely bebizonyítja, hogy az ember (szinte) mindent túlél

Bear Grylls vizeletivási tippjei a vadonban vagy a McGyvertől eltanult sufnitrükkök? Ezek a filmek bemutatják, hogyan lehet életben maradni a Marson vagy éppen elveszve az Andokban.

Vulkánkitörések, földrengések, természeti katasztrófák

És mégis mozog a Föld – Természeti katasztrófák nyomában címmel rendeznek természetbúvár-szakkört május 23-án az MNMKK Természettudományi Múzeumban, ahol az emberiséget ért legnagyobb vulkánkitörésekről, földrengésekről, illetve az emberiség előtti legnagyobb természeti katasztrófákról hallható majd előadás.

Mi vezetett a Lusitania óriásgőzös katasztrófájához?

Száztíz éve, 1915. május 7-én süllyesztette el egy német tengeralattjáró az ír partok közelében a brit Lusitania óriásgőzöst. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki az első világháborúban akkor még semleges Egyesült Államokban, mert a csaknem 1200 áldozat közül minden tizedik amerikai állampolgár volt. Az incidensnek az 1917-es amerikai hadba lépésben is jelentős szerepe volt.