Újabb hat epizód készülhet el a Kecskemétfilmben a 2010-ben indított A Négyszögletű Kerek Erdő sorozatból. Lázár Ervin különleges mesefüzérének hőseit – Mikkamakka, Vacskamati, Ló Szerafin, Szörnyeteg Lajos, Aromó, Nagy Zoárd, Bruckner Szigfrid, Egér Elek és Dömdödöm – az egész ország ismeri. Időszerűek a történetek, ma talán még inkább, hiszen a toleranciáról, egymás elfogadásáról szólnak türelmes humorral, torzsalkodó szeretettel, tündéri realizmussal. Az új epizódok Balajthy László, Kungl György Mátyás, Molnár Tamás, Nagy Lajos forgatókönyvéből Tóth-Pócs Roland rendezésében készülnek, producerük Mikulás Ferenc.
Gyártó: Kecskemétfilm, NFI-támogatás: 144 millió forint
Az apám háborúja
Novák Emil forgatókönyvéből és rendezésében Pék Csaba producer vezetésével készül dokumentumfilm a Don-kanyarba vezényelt II. Magyar Hadsereg orvosáról. Dr. Novák Emil a 20. század első felében élt magyar orvos volt, aki a kalocsai körzetben praktizált. Friss diplomásként kisebb palotát bérelt Kalocsán, és bár evangélikus volt, bejáratos lett a püspöki palotába is. A boldog időszak pár hónapig tartott, mert behívót kapott, és mint orvos zászlós a II. magyar hadsereggel elindult a Don-kanyarba.
Gyártó: Filmkontroll, NFI-támogatás: 42 millió forint
Címlapfotó: A Négyszögletű Kerek Erdő: Tilos a bukfenc (Kecsemétfilm). Rendezte: Horváth Mária