Guld Ádám médiakutató az elmúlt bő évtizedben annak szentelte munkáját, hogy feltérképezze a különböző generációk médiához fűződő viszonyát: mi érdekli őket, hogyan kommunikálnak, és miként látják a körülöttük lévő világot. A Magyar Kertörökség Alapítvány generációváltásról szóló konferenciáján ezeket a kérdéseket egy egészen sajátos nézőpontból vizsgálta. Vajon a boomerek vagy a Z generáció tagjai tekinthetők „zöldebbnek”? Hogyan viszonyulnak az egyes nemzedékek a növényekhez és állatokhoz? Foglalkoztatja-e őket a klímaváltozás, illetve az a sokszor eufemisztikusan emlegetett valami, amit természetnek hívunk?
Guld már az elején gyorsan leszögezi: a generációs elmélet nem jósda, hanem egy társadalmi modell, vagyis nem azt mondja meg, kik vagyunk, hanem általános mintázatokat keres. Mintha egy szociológiai nagyító lenne, amely segít meglátni, mi jellemző a sokaságra, de ettől még nem kell minden egyes mondatnak rímelnie a saját élettörténetünkkel. Egy X generációs hallgathatja bólogatva, hogy „ez rólam szól”, de ugyanúgy legyinthet is, hogy „ez egyáltalán nem igaz rám”.
De mi tesz valakit egy generáció tagjává? Nem a születési évszám önmagában, hanem azok a közös élmények, amelyeket életünk első tizenkét évében begyűjtünk. A környezet, amelyben felnőttünk, később is velünk marad, formálja a világlátásunkat, az értékrendünket, sőt még azt is, hogyan beszélgetünk, kommunikálunk egymással.
A korfa krónikásai
Melyek ezek a generációk? A társadalomtudomány hat kortárs nemzedéket különböztet meg, amelyből jelenleg négy aktív generáció mozgatja a társadalmat: a boomerek és az X, Y és Z generációsok. Ők dolgoznak, gondolkodnak, formálnak, építik a kultúrát, és különböző rendszereket tartanak fenn. De hogyan viszonyulnak a természethez?
Guld a legidősebbek bemutatásától indít: ők az építő generáció, akik már 80 év fölött járnak, és a II. világháború környékén születtek. Sokszor csendes generációnak is hívják őket: nem azért, mert nem volt vagy van véleményük, hanem mert számukra a túlélés volt az elsődleges. Ők azok, akiknek nem volt idejük klímaszorongani, hiszen örültek, ha volt kenyér a boltban.
Utánuk jön a boomer generáció (60–79 évesek), akik már a szocializmus hajnalán születtek. Nekik már nem a háborúval, hanem a szocreál valóságával kellett megküzdeniük. A rendszer stabilitása viszonylag kiszámítható életutat ígért, az, hogy mennyire volt zöld ez az út, már más kérdés. Ők a legérettebb, aktív generációnk. Ha nekik kellene szlogent választani, valószínűleg így hangzana: „Azért élünk, hogy dolgozhassunk.” Számukra a munka nemcsak kenyérkereset, hanem önazonosság, életcél és belső GPS is. Ha egy boomer bemutatkozik, biztos, hogy a foglalkozásával kezdi.
Még analóg világban nőttek fel, nyomtatott lapokat olvastak, a rádió volt a Spotify, a tévé pedig a fiatalság izgalmas újdonsága. Bár már az internetre is felkapaszkodtak, ez az út nem volt zökkenőmentes. A gyerekkorukat még az erdő, patak, mező, falu jelentette, sokan vidéken kezdték az életet, majd városba költöztek. A természethez való viszonyuk kettős: egyrészt gyerekkori élmény, másrészt olyasmi, amit meg kell hódítani. A kert számukra rekreáció, hobbi meg némi nosztalgia: ha valaki lelkesen gyomlálgatja a muskátlit, az jó eséllyel egy boomer.
Zöldből a digitálisba és vissza
Az X generáció (45–59 évesek) már a képernyők mellett nőtt fel: ez az első médianemzedék, akiknek gyerekkorát átszőtte a televízió, a videomagnó és a reklámok. Náluk jelent meg először, hogy a természet nemcsak az erdőben, hanem a képernyőn keresztül is elérhető a National Geographicnak vagy éppen a Spektrumnak köszönhetően.
Az ő mottójuk már egy árnyalatnyival lazább, mint a boomereké: „Azért dolgozunk, hogy élhessünk.” Még mindig fontos számukra a munka, de ők már nem szeretnének belerokkanni. Egyben hidat is képeznek: az egyik kezükben még a bakelitlemezt, a másikban viszont már az okostelefont szorongatják, vagyis egyszerre analógok és digitálisak. Sokukat a munkája kényszerített arra, hogy megtanulják használni a digitális kütyüket, ami többé-kevésbé sikerült is nekik.
A természethez való viszonyuk városiasabb, de közben meg divatosabb is, mint az előző nemzedékeké.
Ugyanakkor az X generáció kényelmes is. Ha egy megoldás egyszerűbb – még ha nem is épp környezetbarát –, akkor is hajlanak a praktikumra, az ökolábnyom pedig kevésbé fontos.
Az Y generáció (30–44 év között) már digitális, de még nem bennszülöttek, hanem a technológia első lelkes felfedezői és használói. Mottójuk lehetne a „változatosság, függetlenség, kreativitás” – és persze egy jó erős wifi. Ők azok, akik kisgyerekként még tévémeséket néztek, de tinédzserként már digitális kütyükkel játszottak, azért imádják az innovációt, és ha valami új, azt ők akarják kipróbálni először.
Viszont cserébe rendesen eltávolodtak a természettől, a városi életmód beszippantotta őket, bár persze a kép itt sem homogén. Két csoportra szakadtak: az egyik marad a betonrengetegben, a másik viszont elkezdett visszakacsintgatni a természet felé, biokert, városi zöldségágyás, környezettudatosság – ezek lettek az új kulcsszavaik. Sokan keresik a lehetőségeket, csak épp nem tudják, hogyan kellene ténylegesen vidékre költözni, vagy miből lehetne ott megélni. De legalább már érzik, hogy valami hiányzik nekik.
Pumpkin spice latte és TikTok-os klímaszorongás
A Z generációsok (15–29 évesek) viszont már igazi digitális őslakosok: 1995 után születve nekik az online világ olyan alap, mint a levegő, hiszen nem emlékeznek azokra az időkre, amikor ezek nem léteztek. Ez pedig formálja a világképüket, a viselkedésüket és a kommunikációjukat is. Hétvégén 10-12 órán át nézik a képernyőt, hétköznap 6-7-et, és ez a szám az iskolásokra is igaz. A szabadidő náluk szinte egyet jelent a digitális médiával, mottójuk pedig a „gyorsan és hatékonyan” lehetne.
Jól jellemzi őket az a vicc, hogy hogyan tudja meg egy Z generációs, hogy itt az ősz? Onnan, hogy a boltban megjelenik az új iPhone-modell. Meg persze mert a feedeken felbukkannak a pumpkin spice latte receptek.
A kényelmes, klímás szobákban ülve nem is érzékelik, hogy éppen kiszárad a föld, leég egy erdő vagy eltűnnek a beporzók, ha mégis, akkor pedig abban reménykednek, hogy a mesterséges intelligencia majd valahogy megoldja a környezeti problémákat.
A legtöbben arról sem tudnak semmit, hogy honnan jön az ételük: a tej a kartondobozból csorog ki, a paradicsom pedig befóliázva terem. Az ipari mezőgazdaságot viszont sokan elítélik, különösen a tudatosabb vega-vegán csoportok. Ugyanakkor akadnak olyan kisebb körök is, akik örömmel vetik bele magukat a permakultúrába, önellátásba, helyi közösségekbe – nemcsak egy poszt erejéig, hanem izzadságos valóságként is.
Az viszont kevésbé ismert a generáció számára, hogy a mezőgazdaság már rég nem egyenlő a kapálással. High-tech gépek, drónok, szenzorok és precíziós termelés: ma már egy mezőgazdász lehet adatvezérelt technológiai szakember is. Ezeket az új típusú mezőgazdasági lehetőségeket még nemigen ismerik a fiatalok, pedig lehet, hogy néhány TikTok-videónyi tájékoztatás csodát tenne.
És most jön a csavar: amikor kutatásokban azt vizsgálták, hogy mi foglalkoztatja leginkább a Z generációt, évekig egyértelmű volt a válasz: a klímaválság. Ebből sokan azt a következtetést vonták le, hogy majd ők oldják meg helyettünk a bolygó problémáit. Aztán a világ közbeszólt: jött a Covid, a háború, az infláció, a lakhatási válság, a hitelpiaci kilengések, ezek között vergődve pedig hirtelen a klíma már nem fért fel az első helyre a prioritási listán.
Az őket követő alfa-generáció (0–14 évesek) viszont már nemcsak digitálisak, hanem egyenesen érintőképernyőre születtek. 2010 után jöttek a világra, amikor már minden második babakocsi mellé járt egy tablet vagy okostelefon is. A kutatások szerint sok gyerek már két-három évesen okoseszközzel a kezében ismerkedik a világgal, ez pedig már Z és az alfa között is új törésvonalat húz.
És hogy mi van a természettel? Guld egy rendkívül szomorú sztorit mesélt el velük kapcsolatban. Egy mecseki erdei iskola vezetői arról számoltak be neki, hogy a 10–14 éves gyerekek fizikailag nem bírnak egy rövid tanösvényen sem végigmenni, csak botladozva.
És ha mindez nem lenne elég, 2025. január 1-jén a hírek szerint világra jött az első béta-generációs baba is. Ez persze egyelőre inkább sci-fi, mint szociológia, hiszen a generációkat mindig utólag lehet beazonosítani, amikor már látjuk, mit kezdtek a világgal. A hipotézisek szerint ők lehetnek az első MI-generáció, akik már mesterséges intelligencia által generált tartalmak és karakterek között szocializálódnak. De erről ma még legfeljebb találgatni lehet.
Így állunk tehát. A legidősebbek – a csendes, építő generáció – talán nem tudják, mi az ökolábnyom, de azt igen, hogyan kell kapálni, metszeni, együtt élni a természettel. A boomerek továbbra is a munkából építik az identitásukat, az X-esek kertből és lelki egyensúlyból, viszont míg az egyikük még harcolt a természettel, a másik már Instagram-kompatibilissé formálja azt. De legalább mindkettő tudja, mi fán terem a kert – szó szerint is. Az Y generáció már inkább szolgáltatásként fogyasztja a természetet: wellnessként, menedékként, háttérként egy jó fotóhoz, de még ott van benne a vágy az élő kapcsolat után. A Z generáció számára viszont a természet gyakran már inkább csak téma, mint tér: TikTokon klímaszoronganak, miközben egyre kevesebb közvetlen élményük van az erdőről mint valóságról. Az alfa-gyerekek szüleinek pedig erős felelőssége, hogy ne neveljenek olyan gyerekeket, akik homokozót is már csak a monitoron látnak.
Az előadás végén pedig jött a szelíd, de fontos felhívás: együttműködés nélkül nem megy. A generációs különbségek nemcsak viccesek vagy zavaróak lehetnek, hanem hidak is a jövő felé, ha hajlandóak vagyunk figyelni egymásra. Tanítani kell a fiatalokat, de az idősebbeket is. A kérdés nem az, ki a „legzöldebb”, hanem az, hogy hogyan tudunk egymás tudásából, élményeiből és nézőpontjaiból közösen építkezni, még mielőtt végleg kiszárad a közös kertünk.
Guld Ádám médiakutató előadását a Magyar Kertörökség Alapítvány Kertörökség múlt és jelen között – Generációkon átívelő tudásátadás című konferenciáján láttuk a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
