A Godot Labor kurátora, Cserhalmi Luca már tavaly is kereste e tizenegy hang között a párhuzamosságokat. Most azonban még erősebben érzem, hogy a kiállítás az egyéni alkotók bemutatása mellett a látogató elé tár egy művészi kollektívát is. Látszik, hogy e fiatal alkotók jól ismerik egymást és a többiek művészi programját, miközben olykor inspirálódnak is egymás műveiből.

A négy szinten párosával, hármasával mutatkoznak be a művészek. A csoportosítás pedig annyira jól működik, hogy a látogató szinte azonnal megtalálja az alkotók közötti kapcsolódási pontokat.

Mintha egy sűrű erdőbe lépnénk, olyan az első szint. A szűk teremben Hermann Zsófi légies festményeiből egy narratíva bontakozik ki. A spirituális finomsággal megkonstruált női hős ebben az erdőben indul önmaga keresésére. Kicsit olyan ez a történet, mint Hófehérke meséje, aki az üldözöttség és menekülés után a természetben találja meg újra önmagát. A világból való kiszakadás és a természethez való visszatalálás pillanatait látjuk ezeken a kompozíciókon.

A mezítelen női test a maga természetes valójában mutatkozik meg az őzek előtt, akik átveszik a rezgését, és végül az állat is, a női alak is egy meditatív létállapotba kerül a Hallod a csendet? kompozíción, amelyen a két figura a létezés súlyaitól megszabadulva mélázik. Fontos mű a Kiterített nő III. is, amelyen a festékfoltokból kibontakozó figura az őszi avarba burkolózva igyekszik eggyé válni a környezettel. Az izzó levelek mintegy jótékony burokként szolgálnak, azonban színükből a vérre is asszociálhatunk. Így a folt egyszerre jelent puha, védelmező fészket és vértócsát, ami tragikumot von a kompozíció köré.

Beljebb lépve Tétényi Gabriella munkái következnek. Ebben a sötét, budoárszerű térben jól érvényesülnek a korábban megkezdett Dolls Factory sorozat újabb darabjai. Előzőleg Tétényi grafikái azokat az abszurd jeleneteket ábrázolták, amelyekben a férfiak műanyag szexbabát választanak kedvesüknek. Most pedig rámutat: bizony vannak a nők számára készített gumiférfik, amelyek szintén a hús-vér emberek helyettesítésére szolgálnak. Sokkolóként hat a másik oldalon szereplő nagyméretű szénrajz, a The wedding day in 2021, amelyben Tétényi még egyet csavar a már egyébként is groteszk jeleneteken. Ha a világnak van egy deformált és kicsavarodott szeglete, ahol a szexuális segédeszközök valóságpótlékként működnek, akkor lehetségessé válik az is, hogy az emberek frigyre lépjenek ezekkel a műanyag figurákkal.

Tétényi súlyos társadalmi jelenségre irányítja a figyelmet, Hermann Zsófiánál pedig inkább egy magánmitológia jelenik meg, mégis kapcsolódnak ezek a munkák.

Egyaránt a világ romlottságáról mesélnek, de míg Tétényi elsősorban ráirányítja a figyelmet a civilizáció értékvesztettségére, addig Hermann megoldási stratégiát kínál. Képei a menekülést, a természetbe való visszatérést vagy a belső énbe való bezárkózást kínálják.

A Godot Labor következő szintjére érve Hajgató Terézia Mimikri sorozatának újabb darabjai láthatók. A festményeken különböző székformák tűnnek elő vagy vesznek el a dekoratív mintázatok alatt. Míg a faerezeteket imitáló minták szinte teljesen elrejtik a székformát, addig a kék, kagylókat idéző ornamentika erősebben engedi láttatni a konkrét alakzatot. A képi világot mindkét esetben harmonikussá teszik az ismétlődő minták. A székek pedig ezekben a gazdag, dekoratív rajzolatokban a lélek szimbólumaiként manifesztálódnak. 

Plank Antal szobrai is közvetítenek egyfajta lelkiállapotot, azonban a szobrász munkái inkább olyan etnitások, amelyek a tér homogenitása ellenében dolgoznak. Ezek a konstrukciók erőteljes, maszkulin formák, amelyek új értelmezési keretet adnak az őket körülvevő térnek is. 

A szobrász munkái Kaszás Konrád festményeivel kerültek egy térbe. Az már korábban, a Hasítás kiállításon kiderült, hogy Plank és Kaszás művei leírhatók a hasítás fogalma mentén.

Plank a térből nyes ki szeleteket, Kaszás pedig a képsíkot metszi ketté önmagába visszaérő vonalaival. Mindkét esetben éles sarkok, határozott egyenesek definiálják az adott formát, így a kompozíciók egyaránt nagyon maszkulinok. De nemcsak koncepcionálisan érnek össze ezek a munkák, hanem vizuálisan is remekül passzolnak egymáshoz. Plank élénk színű, meleg árnyalatú munkái Kaszás vibráló foltjaival és neonos vonalaival harmonikus egységet alkotnak.

A Godot Labor másik termében Balogh Kristóf József és KristofLab munkái állnak párban. Mindkettejük munkásságában fontos szerepe van a hibának mint képrendező erőnek.

Balogh figurális, realisztikus kompozícióiban hétköznapi jelenetek tűnnek fel. Azonban ezek a helyzetek új töltettel gazdagodnak az olykor bizarr, oda nem illő motívumok által. A Mexico city festményének hátterében például kígyóuborkaszeletek tűnnek fel, amelyek messziről nézve éjszakai fényeknek tűnhetnek, egy másik képén pedig kitakarja az alak fejét, így a kompozíció rontott fényképként hat. Míg Balogh Kristóf Józsefet elsősorban a kollektív emlékezet kérdései foglalkoztatják, addig KristofLab képein az urbánus közeg és az egyén kapcsolatának defektjei, hibái, túlkapásai vizualizálódnak. Üres épületei hasonlóan nyomasztó vagy sejtelmes hangulatot árasztanak, mint Balogh képei, bár színvilágukban igazán eltérőek ezek a munkák. KristofLab természetellenes színei a digitális világ árnyalatait idézik, ezek a vakító és rikító árnyalatok pedig eltávolítják a nézőt a komorabb valóságtól, és oldják a mondanivaló súlyát.

A Godot Labor harmadik emeletén erős női hangok szólalnak meg. Gáspár Annamária munkái a női ideál és szerepvállalás, valamint az egyéni és a társadalmi elvárások közötti feszültség örökös létjogosultságának kérdését feszegetik, míg Gallai Judit Ágnes a saját nőiségében rejlő erőt kutatja.

Gáspár Utópia I. festményén szüfrazsettek csoportját látjuk, akik harcba szállnak a női jogokért. Az egymás mellé sorakoztatott figurák és a felettük húzódó kiüresedett tér izgalmas kontrasztot alkot, miközben lenyűgöző dekorativitást is kölcsönöz a képnek. A markáns, aranyszínű háttérből növényi motívumok sejlenek elő. Azoknak azonban nincs semmiféle konkrétsága, így közelebb állnak az ornamentikához, és a kompozíció síkszerűségét és linearitását erősítik. A merész képkivágás, a perspektíva- és a távlatnélküliség, a sajátos közelségélményt nyújtó kompozíció a japán festészet világát idézi.

Míg Gáspár esetében a japán kultúra (is) fontos inspirációs forrásként szolgál, addig Gallai művészetére a hindu vallás mélyebb ismerete hat. Most nagyméretű vászon- és papírcianotípiáit láthatjuk, amelyeken a saját testét absztrahálja és lényegíti át. 

A legfelső szinten a tárgyi kultúránk, a természethez való viszonyunk, a mesterséges és organikus környezet kapcsolata kerül előtérbe.

Gulyás Andrea Katalin két festményén egy asztal képét látjuk, egy teljesen hétköznapi tárgyat. Azonban a nüansznyi módosítások hatására ez a banálisnak tűnő forma egészen új színben tűnik fel előttünk. Gulyás kifordítja a jól ismert valóságot, feje tetejére állítja annak az észlelését azáltal, hogy a kisimított asztalterítőt az asztal lábai alá festi. Vagy hogy a tányérokat nem helyezi rá az asztallapra, hanem apró lángcsóvákkal elemeli azokat, így azok űrszerű térben lebegő, rakétára hasonlító tárgyakká alakulnak a szemünk előtt. 

Kis-Prumik Zoltán is a lakókörnyezet mindennapi elemeit festi a képeire, azonban az arányok megzavarásával e kompozíciók szürreálissá válnak. A csendéletszerű művein a léptékváltás az, ami zavart kelt a befogadóban. A Játékból nyár sorozat két darabjának fő motívuma a szobanövény, amely köré apró műanyagtárgyakat rendez. Az élő virágok úgy hatnak, mintha óriási mamutfenyők lennének. Az egyik képen egy nyitott könyv kék lapjai szimbolizálják az eget, míg a másikon egy csillagképes plakát jelképezi az éjszakai égboltot. 

Gulyás és Kis-Prumik munkái egyaránt a valóság illúziójával kecsegtetnek, idővel azonban a néző meglátja e kompozíciók extremitását, természetellenességét. A valóság pontosabb, árnyaltabb észlelését, az evidenciák megkérdőjelezését tanítják az ő vásznaik a Godot Labor negyedik emeletén.

A kiállítás október 31-ig látogatható a Godot Laborban.

Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu