A Godot Labor legújabb kiállításán Kaszás Konrád festőművész és Plank Antal szobrászművész együtt mutatják meg a vonalak, színek, kiterjedések szédítő világát. A Hasítás tárlat a két életmű párhuzamosságait is felvillantja, miközben Kaszás és Plank szuggesztív művein keresztül különleges bepillantást nyújt a nonfigurativitás átható sodrásába.

Plank Antal és Kaszás Konrád a Godot Labor két nonfiguratív alkotója, akik ugyan egészen eltérő módon közelítenek a művészethez és magához a térhez, hiszen Plank szobrokat, Kaszás pedig festményeket készít, ez a két vizuális világ több ponton is metszi egymást és izgalmas párhuzamosságokat mutat fel. A kiállított munkák izgalmas párbeszédbe lépnek a Godot Labor kiállítótereiben, kvázi szimbiózisba kerülnek egymással.

Plank Antal és Kaszás Konrád ugyan másképpen viszonyul a térhez, alkotómódszerük bizonyos szempont szerint mégis összefűzhető és a hasítás fogalma mentén leírható. Plank az anyagból kihasítja az elemeket, amelyeket aztán kompozícióba rendez, megkonstruál. A létrejövő forma pedig szintén leírható a hasítás fogalma mentén. Ezek a dinamikus formák a tér harmonikus egységét, organikus egészét megtörik, keresztülmetszik. Plank konstrukciói erőteljes, maszkulin formák, amelyek szoros egységben állnak a körülöttük levő térrel, mintegy definiálják azt. 

Kaszás is valami hasonlót visz véghez a vásznon: a képsíkot egy lendületes vonallal különféle egységekre osztja fel. Az alkotó a vászon felületét hasítja fel egy sebes gesztussal. Ez a magába visszatérő vonal önmagukban értelmezhető és érvényes képmezőket hoz létre, Kaszás így kvázi analizálja magát a képsíkot. Megtöri a monokróm, egybefüggő vászonteret, éppúgy, ahogy Plank részeire bontja a valós teret. A vonal által kirajzolt alakzat szinte szétfeszítí a képkeretet, így az alkotó ezzel a gesztussal a festészet leglényegibb kérdéseit feszegeti. Meddig tart a mű? Hol ér véget és hol kezdődik a valóság? Képes-e a műalkotás kilépni a saját teréből és birtokba venni a valós teret? Mit jelent a képsík és mikor válik térbelivé a mű?

Figyelemreméltó, hogy Plank szobrai ugyan éles, metsző formákból állnak össze, ezek a konstrukciók azonban mégsem brutálisak, nincs bennük semmiféle agresszió. Kaszás festményeihez hasonlóan inkább analitikusak és felmutatható bennük egyfajta rend és harmónia. Ez Kaszás festményeire is igaz: ugyan lendületesek és van egyfajta gesztuális-performatív jellegük, azonban a végeredmény mindig kiegyensúlyozott és feszültségmentes.

A két vizuális világ közössége a befogadóval való viszonyukban is tetten érhető. E szobrok és festmények egyaránt kemény szemmunkára kényszerítik a nézőt, játékba hívják a befogadót. Plank szobrai ezerféle nézőpontból értelmezhetőek, körüljárhatóak. Az újabb nézőpontok az értelmezés más és más síkját nyitják meg a befogadó előtt. A CyBug az egyik irányból egy felszállni készülő rovar képét mutatja, ha viszont egy másik oldalról közelítünk felé, akkor egy dekonstruált, széteső szerkezetet látunk. A M-I-Red lehet egy felfelé törekvő madár, de beleláthatunk egy űrhajót is.

Ezek a szobrok az egyik pillanatban organikus lények formáit idézik fel bennünk, máskor pedig futurisztikus szerkezeteknek látjuk őket, amelyekről azt hisszük, hogy a jövőből dobták ide, ebbe a térbe. Műveinek többnézetűsége folyamatosan új impulzusokkal tölti el a nézőt, ahogy az acéllemezek izgalmas, néhol váratlan szögeket kiadó törései újabb és újabb felfedeznivaló finom részletet kínálnak. Szobrai filigrán szerkezetükkel rendkívül légiesnek hatnak, miközben markánsan vonzzák a tekintetet is. Egyszerre juttatják eszünkba a graffitik és az origamik világát.

Kaszás festményei is teli vannak asszociatív játékokkal. Azonban a festő számára ezeknél sokkal fontosabb a színek egymáshoz való viszonyaira való rákérdezés. Az absztrakt formákat úgy tölti fel színekkel, hogy különböző optikai hatásokat keltsen, amely lehet zavaró, vagy kellemes vizuális élmény. Kaszás tehát azt vizsgálja, hogy miként lehet egy szín érzetét megváltoztatni egy másik árnyalattal, vagy hogy két szín egymásmellettisége hogyan formálja a néző percepcióit. A színekkel való játék Kaszás festményeit vibrálóvá teszik: rájuk nézve a vonalak mozgásba lendülnek, a kompozíció életre kel. Nagyon izgalmas, ahogy ezek a kompozíciók kirángatják a nézőt a hagyományos befogadói pozíciókból: a festmények folyamatos szemmozgásra kényszerítenek. A szemünk nem tudja pontosan befogni az árnyalatokat, emiatt folyamatosan rezeg, hogy észlelje azokat.

A Hasítás kiállítás kurátora, Cserhalmi Luca nagyszerűen válogatta össze a munkákat. Azok nemcsak a két alkotó szellemi közösségét rajzolják ki előttünk, hanem láttatni engedik a két életmű fejlődési ívét is. Kaszás korábbi munkái közül három került be a terekbe. E nagyobb műveken a vonalhálónak még van kezdete, van egy pont, ahonnan elindul a gesztus, a később keletkezett alkotások méretükben már kisebbek és a rajtuk szereplő vonal is visszafordul önmagába. Planknál pedig azt látjuk, hogy a talált anyagoktól és farostlemeztől hogyan jut el az acélig és találja meg ebben az anyagban a legmegfelelőbb kibontakozást.

Nagyon impulzív tereket hoznak létre ezek a munkák mindegyik szinten, ami egyrészt Kaszás festményeinek lendületességéből és Plank szobrainak dinamikusságából fakad, másrészt a két alkotó színhasználatából is. Ezek a festmények és szobrok többnyire élénk színvilágúak. Kaszás előszeretettel használ neonos, világító árnyalatokat, de Plank Antalnál is a világos, derűs pirosak, sárgák, kékek a jellemzőek.  

Azonban mindkét alkotó jól bánik a rozsdásabb, koszosabb árnyalatokkal is. A harmadik szinten azokból a munkáikból láthatunk egy izgalmas válogatást, amelyek a földes, koszos tónusokból építkeznek. Itt láthatók Plank faelemekből konstruált szobrai, amelyek a tér különböző elemeivel szerves egységben állnak. Az MRNS V9 fennakadt papírrepülőként függ a plafonról, míg a Piece II. átöleli az egyik tartóoszlopot. Kaszás itt szereplő festményei pedig a színkeverés végtermékeit építi be a képeibe. E koszos szürkék, barnák komorságát azonban szépen feloldják az élénk, telített, világos vonalak. 

Plank egyszerre szabálytalan és geometrikus szobrai, Kaszás vitális, lendületes vonalai életre keltik a tereket. A színhasználat és az alkotók művészetfelfogása az elkészült munkákat kedélyessé, játékossá teszi. Azt érezzük ezekben a terekben, hogy a művészet az a valami, ami örömet hoz a mindennapokba, ami megszínezi a szürke hétköznapokat. Ami képes arra, hogy ráébresszen minket arra, hogy bármennyire szörnyű is épp a világ, néha kell, hogy csak hátradőljünk és kacagjunk egy nagyot.

A Hasítás kiállítás február 21-ig látogatható a Godot Laborban.

Fotók: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert