Ha nincs eső, nincs virág, kereskedelmi siker sincs
Arról énekel Dan Auerbach, a The Black Keys főnöke No Rain, No Flowers című új albumuk címadó számában, hogy nincs eső, nincs virág, csak több fájdalom és több erő, de majd újra a napfényben lesznek, tehát fel kell állni. A dal lehet programnyilatkozat és önszuggessztiós terápia is.
A punkot és a nu bluest összeházasító garázsrockduó alaposan elszámította magát nem túl sikeres tavalyi Ohio Players albumával és az azt követő stadionturnéjukkal, amelynek gyér jegyértékesítése miatt le is mondták a koncertsorozatot. A The Black Keys, azaz Dan Auerbach (gitár/ének, egyéb hangszerek) és Patrick Carney (ütőhangszerek) gyorsan meg is találta a felelősöket, a menedzsmentjüket, amelyet azonnali hatállyal kirúgtak. Mindez nem óvta meg őket attól, hogy 2024 nagy veszteseiként tekintsenek rájuk. Hogy mi az, ami megmentheti az egykor szebb napokat látott indie istenek becsületét? Az életművük – és persze egy parádés új lemez.
A bámulatos katalógus adott, és itt van az új album is, a No Rain, No Flowers, amely igazolta a hozzá fűzött reményeket. De előtte volt még egy fiaskójuk: felléptek a 2024 America Loves Crypto Tour egyik rendezvényén, amely azokat a politikusokat támogatta, akik kiálltak a kriptovalutázás mellett. Ezt a The Black Keys így magyarázta a Rolling Stone magazinnak: 2024-es turnéjuk lemondása miatt szerették volna kárpótolni a zenekari stábtagokat és családjaikat. Végül is belátták, hogy minden magyarázat helyett az a legjobb, ha készítenek egy dacos visszatérésnek számító, sikert parancsoló albumot. És ez sikerült is.
Annak ellenére, hogy a The Black Keys nem adott magának elég időt arra, hogy újragondolja a garázsrock esztétikáját, és a No Rain, No Flowers alig egy évvel az Ohio Players után jelent meg, a 2025-ös album több mint meggyőző. Csak annyi volt a koncepció, hogy a The Black Keys a saját keretei között maradva hozzon össze egy könnyed indie rock albumot, amelyen van némi rádióbarát csillogás, hogy ne forduljon elő még egyszer az a malőr, hogy túl nagy méretű helyekre szervezik a turnéikat.
Ehhez az elképzeléshez olyan dalszerzőkkel álltak össze, mint a Demi Lovatóval is dolgozó Daniel Tashian, a részben Lana Del Rey hangzásáért felelős Rick Nowels, de ott van a hiphopból jött Scott Storch, a The Roots és Dr. Dre billentyűse, akinek portfóliójában olyan nevek találhatók, mint Justin Timberlake, Christina Aguilera, Beyoncé, Snoop Dogg és Pink. A The Black Keys tehát nem viccelt. Olyannyira nem, hogy a szerzők között találjuk Desmond Childot is, aki nemcsak a Bon Jovi slágereit jegyzi, de írt dalt Ricky Martinnak, Robbie Williamsnek is, és neki köszönhető a Kiss I Was Made for Lovin' You-ja, amely mégiscsak minden idők legnagyobb rockdiszkó-atombombája.
A zenekar vidám, könnyed, már-már euforikus hangzású pszichedelikussoul-albumot rakott össze, ügyesen balanszírozva ki a The Black Keysre jellemző vintage rockos, nu bluesos karakterrel. Ott van például a másnaposságot felidéző The Night Before, amelynek csillogó, ünnepélyes hangulata és dafke, akkor is jól érzem magam, álomszerű aurája egyaránt van, annak ellenére, hogy az elbeszélőt koponyarepesztő fejfájás gyötri.
Kiesek az ágyból, eltalálom az arcom, próbálok józanul gondolkodni…, mégis jól érzem magam...
A No Rain, No Flowersen van minden, ami a zenekar negyedszázadát jellemezte: gospel groove, pszichedelikus country, autentikus blues, punk-rock, country rock. De ott van a Motown-szerű Babygirl című dal, amely könnyen az album nagy slágere lehet. Baj, hogy a The Black Keys folyamatosan fejleszti a hangzását, és ráhajt a kereskedelmi sikerre? Nem, ha jó ízléssel teszi. Igaz, hogy számos szerzemény inkább vérprofi stílusgyakorlat, szerényebb kreatív munícióval, a végeredmény mégis kellemes, hallgatható, nagy felbontású garázsrock lett.
Warner
11 szám, 36 perc
