Hangba rejtett üzenet - CSŐKE RENÁTA, KOPECZKY PÉTER

Egyéb

- Úgy kezdődött, hogy kollégák lettetek a Babits Mihály Gimnáziumban.
 
Csőke Renáta - 2004-ben mentem oda tanítani. Még abban az évben, az iskolai karácsonyi ünnepségen énekelgettem - Péter látott benne fantáziát.
Kopeczky Péter - Hozzáteszem, Reninek már azelőtt volt az Új élő népzenén egy felvétele, amit a Téka együttes kétévenként ad ki, sorozatban.
 

dutar_csokerenata_kopeczkypeter_bytsd-3.jpg
Csőke Renáta és Kopeczky Péter
 
- Mit énekeltél? Karácsonyi dalokat?
 
Csőke Renáta - Népdalokat.
 
- Gyermekkorodban tanultad ezeket?
 
Csőke Renáta - Középiskolás koromban kezdtem el kutatni utánuk, mert a családunkban nem jellemző a hagyományőrzés. Már a szüleim is magyar identitásban nevelkedtek, így magyar népdalokat, aktuális slágereket énekeltek, mint ahogy az minden házban szokás.
 
- Neked is volt zenei előéleted.
 
Kopeczky Péter - Az első együttesünk, a Guillotin gimnáziumban alakult, inkább virtuális volt, mint valós: Gábor tudott pár számot zongorán, Feri jobban gitározott nálam, és én is lelkes voltam. Edzések előtt gyakoroltam, aztán eljött a pillanat, hogy válasszak, sport vagy zene. Azt mondták, sportoljak. Ha akkor zenei tanulmányokba kezdek, lehet, hogy már nem lenne az egészhez kedvem. Azonban így outsiderként több kört kell megfutni.
 
 
- Gimnazistaként már képzőművészettel foglalkoztál.
 
Csőke Renáta - Igen, egy szegedi művészeti szakközépiskolában tanultam, ami meghatározta a további sorsomat. Itt kezdett el a hovatartozásom foglalkoztatni. Szerencsés vagyok, mert abban az érzékeny tizenéves korszakban az ottani közeg a jó ízlés irányába terelgetett.
 
- Mikor találkoztál kortárs lovári szövegekkel, versekkel, fordításokkal - amelyeket már énekelsz is?
 
Csőke Renáta - Középiskolában olvastam először Choli Daróczi verseit, amelyek hangzásban, érzésvilágban a mai napig nagy hatással vannak rám. A Péterrel való munkában ezek a régi élmények jönnek elő.
 
- Beszéled is a lovárit?
 
Csőke Renáta - Csak a dalokban tudom használni a nyelvet. Hiába is értek mindent, beszélni sajnos nem tudom.
 
- Melyik kifejezést használod inkább: a cigányt vagy romát?
 
Csőke Renáta - Sok értelmét nem látom a különbségtételnek, ki ezt, ki azt használja. A cigány szóhoz sok negatív töltet tapadt, és a nyelvünkben is romának nevezzük magunkat, ezért én inkább romát mondok.
 
- Megtanultál pár szót te is?
 
Kopeczky Péter - Előfordult már, hogy fesztiválon lováriul köszöntöttem a közönséget, ennyit tudok. Egyébként a törzsi eredet miatt rengeteg nyelvváltozat van, Choli beszéli mindegyiket, de nem tudom, van-e még valaki rajta kívül. S ahogy mesélte a roma történelmet, kik, hogyan és mikor keveredtek ide - szinte követhetetlennek tűnt. Egyébként, ha valaki vállalja, hogy magyar roma, abból mindig a romasága lesz hangsúlyosabb. A Dutárban azonban nem szeretnénk ezt kizárólagossá tenni - mert persze, hogy nem tagadjuk el, van egy ilyen vonalunk, de Renáta nemcsak roma, hanem magyar is.
 
- Igen, bár aligha tudtok elmenekülni ennek a küldetésszerűségétől, mert nálunk a magyarok és romák együttélése súlyos társadalmi problémákkal terhelt.
 
 
Kopeczky Péter - Egyáltalán nem vagyok optimista. Sokan hallva lováriul egy dalt, egzotikusnak találják, és mindenféle idilleket képzelnek mögé, ami persze nincs már. Eközben roma évtized van Európában, 2015-ig, és ezen a címen már sok pénz tűnt el nálunk is, a legkisebb látszat nélkül. Ez nem éppen idilli. Zenélni sokkal inkább az. Mi a kortárs roma irodalomhoz nyúltunk, mert ezt kivételes kincsnek gondoljuk: hatalmas erők vannak benne. Nem vagyunk autentikus roma zenészek, és én nem is érzek különleges vonzódást ehhez a világhoz. Persze amikor szívből jövő kannázást hallok, az nyilván tetszik. Engem megfogott, ahogy Reni énekelt. Ismertem azelőtt néhány dalt, de ő teljesen máshogy szólaltatta meg. És ebben nem az identitás van, hanem az ő egyedisége. Így jutottunk persze magától értetődő módon oda, hogy ezeket a dalokat is játsszuk. A hangszerválasztásunk ad sajátos jelleget az általunk feldolgozott daloknak, illetve vannak saját szerzeményeink. Megyünk az ízlésünk után.
 
- Az ízlés mi is?
 
Csőke Renáta - A harmónia. Az arányok megtalálása. Ez persze változik az élet során, jó esetben finomodik.
 
Kopeczky Péter - Igen, az arány, ez a kulcs szerintem is. Amikor például moldvai hét nyolcados ritmust négyben játszanak, akkor annak elveszik a lényege. Ha nem értesz hozzá, akár észre sem veszed a különbséget, csak érzed, hogy nincs meg a húzása. Egy dal márpedig nemcsak matematika, értelem, hanem valami zsigeri üzenet is, ami a ritmikai arányokba is kódolva van. Megfejthetetlenül, kimondhatatlanul persze. Ezt a szellemi kalandozást próbálgatjuk mi is, amikor mondjuk ismert magyar népdalokat lováriul énekel Reni, kicsit megbolondított akkordokkal persze.
 
- Azt mondtad, a hangszerválasztások okán öltenek jelleget a dalaitok. Van ezek szerint jellege egyes hangszereknek?
 
Kopeczky Péter - Igen, és egy szöveg, egy vers kíván bizonyos hangszereket, dallamokat.
 
- Mindig egyeztek?
 
Csőke Renáta - Általában igen, de előfordul, hogy nem. Hiszen nem vagyunk egyformák. Meg szoktuk találni a megoldást. Nekem például verset énekelni eleve újdonság volt.
 
- Van megfogalmazható különbség a zenék közt eredet szerint?
 
Kopeczky Péter - Minden népzenében ugyanaz van, legfeljebb a forma más és más, de az életről szól mindegyik. Ázsiai eredetű zenékkel ismerkedve az ember azt érti meg, hogy ott nem a zenész számít, hanem a zene. Aki ezekhez az ősi dolgokhoz nyúl vissza, az a hanggal kezd foglalkozni, azzal, hogy a hangnak teste van, színe, csavarásai és a többi tulajdonsága, amelyre szavaink sincsenek. Ezeket nem tudom, honnan tudja egy énekes, Reni például.
 
Csőke Renáta - Azért kezdett foglalkoztatni kamaszként a népzene, mert éreztem benne az ősi energiákat. Ezekkel dolgozni meditáció és a legtermészetesebb kapcsolatom az eleimmel.
 
- Mennyire képzed a hangod, amióta énekelsz?
 
Csőke Renáta - Középiskolában tudatosan tanultam, pár hónapot még tanárhoz is jártam, de rájöttem, ezt az utat egyedül kell végigjárnom. A lehető legőszintébben magamban kell rátalálnom a hangomra - mert én állok ott, és én énekelek. Eleinte aggódtam, hogy ehhez már képzetlen vagyok, de azóta annyi megerősítést kaptam, kaptunk hozzáértőktől is, ami megnyugtatott. Hozzáteszem, légzéstechnikát például tanultam az utóbbi időben, mert azt kézenfekvőbb megtanulni.
 
- Nincs olyan érzésetek, hogy le vagytok maradva? Nem jellemző, hogy negyven körül lesz valakiből zenész.
 
Kopeczky Péter - Akik ebben a műfajban minőséget alkottak, akiknek ténylegesen közük van zenéhez és nemcsak egy divatot lovagoltak meg, azok meg tudnak maradni évtizedeken át, s ők képesek változni is. Egyébként, mit tud az ember húszévesen a világról? Persze nem a kor, hanem a tehetség számít, és a szív-lélek. Ebbe magától értetődően beletartozik annak az igénye, hogy mondani akarok valamit. Másfelől szerencsém volt, mert mindig olyan emberekkel zenélhettem, akik képzettebbek voltak nálam. Időnként bennem is felmerül, mit keresek olyan emberek között, akik az egész életüket a zenélésre fordították; ám pont az bátorít, hogy ők szóba állnak velem.
 
- Tanárok vagytok. A tanítás és a muzsikálás miben hasonló?
 
Kopeczky Péter - Mindkettőben értéket mutatunk és próbálunk elfogadtatni. Nyitottságot, asszociatív képességet fejlesztünk, eszköztárat adunk, bővítünk, finomítunk.
 
- Végső soron tehát miért zenéltek?
 
Csőke Renáta - Úgy tűnik, képes vagyok erre, van ehhez tálentumom, úgyhogy muszáj csinálnom. Kötelességem.
Kopeczky Péter - Kilencéves korom óta elemi szükséglet, ez nyugtat meg. Akárhova megyek, van nálam valamilyen hangszer. Bárminek a mélyére indul az ember - a művészettörténet is ezt mutatja - mindig a forrást kutatja. Azt hiszem, a zene égi csatorna.