APA_OLVAS_KONYVBEMUTATO_028.jpg

Kiderült, hogy ha az apa olvassa a mesét, jobban fejlődik a nyelvi értelmezőképesség

Talán nincs is olyan ifjú, se felnőtt, se idős ember, aki ne szerette volna az esték legidillibb momentumát: a meseolvasást. A Petőfi Kulturális Ügynökség kiadásában megjelent, Harmath Artemisz által szerkesztett Apa olvas című gyerekkönyv olyan kortárs gyerekverseket és meséket tartalmaz, amelyek nemcsak a gyerekek, de a szülők kedvenceivé is válhatnak.

Bizton állíthatjuk, a gyerekkori meseolvasások, illetve mesehallgatások voltak életünk legszínesebb pillanatai; felfedeztük nemcsak a körülöttünk lévő, de az egész távoli világot. Az állatok és növények univerzuma, az emberi jóság és rosszindulat, a szavak csodálatos galaxisa rejtőzött el mindegyik gyerekkönyvünkben. Fülbemászó versek és izgalmasabbnál izgalmasabb mesék igyekeztek megválaszolni azokat a gyerekfejjel átgondolt és feltett kérdéseinket, amelyeket a szülők legtöbbször megpróbáltak kikerülni. Van persze olyan alkalom is, amikor édesanyák, netán édesapák indítványozzák az elhangzott szövegekhez fűződő beszélgetést. Az Apa olvas című kötet pedig a gyerekkedvenc írások és a meseszép illusztrációk mellett párbeszédet kialakító kérdésekkel járul hozzá ahhoz, hogy a gyerekfülnek íródott szövegek élménnyé válhassanak vagy épp kapaszkodót nyújtsanak a nagybetűs életben.

„de belőlem mi lesz, mi lesz belőlem, mi lesz”
(Kollár Árpád: Lesz, lesz, lesz)

„Azoknak a gyerekeknek, akiknek felolvasnak, harmincötször nagyobb esélyük van olvasóvá válni és eredményesebben teljesíteni az iskolában. A kicsik, akik legalább napi tizenöt perc felolvasást hallgatnak, kiugró eredményt érnek el a többiekhez képest. Hiszen a felolvasásnak, az óvodai/iskolai, az otthoni esti vagy a szünidős mesehallgatásnak nem csak a nyelvi nevelésben, az összetett nyelvhasználatban van óriási szerepe. A kisgyerek egyéb szellemi képességeit, így a fókuszált figyelmet és a memóriát is fejleszti” – írja a kötet szerkesztője, Harmath Artemisz. Így azt is látjuk, hogy az élmények és impressziók sokasága mellett a gyerek fejlődésére is kihat az, ha felolvasunk neki gyerekkorában. És ez még nem minden, hiszen az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum vezetője a könyv címére utaló különlegességet is kiemelte: „Az egyik legérdekesebb kísérleti eredmény a felolvasó nemére vonatkozik. Kiderült, hogy ha a szülők közül az apa olvas, akkor még inkább megélénkülnek ezek az agyi tevékenységek, erőteljesebben fejlődik a nyelvértelmező képesség.”

Gyereknek írni nagy kihívás, nem könnyű feladat. Valószínű, hogy ezt a kötet mind a tizenhat szerzője így gondolja. Ám egy olyan könyv tulajdonosaként, mint az Apa olvas, egyszerűbbé, mondhatnánk inkább szórakoztatóbbá válik a gyereknevelés, s főként az esti felolvasások – legyen az olvasó apuka vagy anyuka – meghatározó élményként lesznek jelen a mindennapjainkban.

Ez is érdekelheti

Gyerekkorunkat idézhettük fel az Apa olvas című kötet bemutatóján

A Petőfi Kulturális Ügynökség kiadásában megjelent Apa olvas című antológiát mutatták be szombat délután a Bartók Pagony könyvesboltban.

Az apák visszakaphatnak valamit a családerősítő élményekből

November 30-án mutatják be az Apa olvas című, kortárs gyerekverseket és meséket tartalmazó kötetet. Harmath Artemisz mesélt a könyv szerkesztési folyamatairól.

A gyávaság, a hazugság, a csalás a mesékben is bűn

Prima Primissima díjra jelölték a Rumini-regénysorozat alkotóját, Berg Juditot. Igaz mesékről, a Rumini időtállóságáról, kalandvágyról, anyaságról, gyerekorról és készülő regényeiről is beszélgettünk.

Karácsonyi varázslat Szentendrén

Varázslatos karácsonyváró programokkal készül a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Szentendrei Régi Művésztelep az adventi időszakban: workshopok, gyermekelőadások, olvasósarok és meseillusztrációs kiállítás várja a kicsiket és nagyokat.