D_KOS20241126002.jpg

Három héttel meghosszabbították a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban

A Szépművészeti Múzeumban már több mint kétszázezren látták a Munkácsy-kiállítást, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár majd. Az intézmény hétvégenként a szokásosnál korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit, és április 7. kivételével hétfőnként is nyitva áll a közönség előtt.

A festő születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából november végén nyílt, a Munkácsy  Egy világsiker története című nagyszabású tárlaton a mester kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig sohasem látott alkotásaival is találkozhat a nagyközönség. A kiállítás a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekművek segítségével tesz kísérletet arra, hogy megvilágítsa azokat a művészeti, társadalom- és kultúrtörténeti tényezőket, illetve hatásokat, amelyek a művésznek az 1870–1880-as években kibontakozó karrier- és sikertörténetét befolyásolták, s nagyban hozzájárultak az idehaza máig töretlen Munkácsy-kultusz kialakulásához.

Munkácsy Mihály a 19. századi magyar művészet legismertebb alakja. Nagy mestere a realizmusnak, egyik úttörője a modern kiállítási technikák alkalmazóinak, életformájában pedig sikerei csúcsán valóságos nagypolgár, egy időben a világ legjobban fizetett művésze. A tárlat több mint száz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak mentén segít feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét. 

A látogatószámot tekintve már most kijelenthető, hogy a Munkácsy  Egy világsiker története című kiállítás a múzeum történetének tíz leglátogatottabb tárlata között van.

Ez is érdekelheti

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása

Munkácsy Mihály életműve a hazát teremtő és azt fenntartó alkotóerő, a nemzeti géniusz egyik megnyilvánulása – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítás keddi megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban.

Munkácsy = Liszt?

Munkácsy Mihály és Liszt Ferenc jó barátságot ápoltak, a zeneszerző a Magyar rapszódiák két darabját – köztük a Rákóczi-induló ihlette alkotást – is a festőnek ajánlotta.

Éhező asztalosinasból elátkozott Casanova

Munkácsy Mihály mesebeli története filmre kívánkozik. Dallos Sándor róla írt életrajzi könyveiben a festő bonyolult magánéleti kalandjaival is alaposan foglalkozik.

Munkácsy is van olyan menő, mint Monet

Tíz tájkép a 19. századból, melyek a sokáig elnyomott, új utakat kereső műfaj gazdagságának bizonyítékai. S az alkotók közt találjuk Munkácsy Mihályt, aki ezúttal szokatlanul modern művészi oldalát mutatja meg.