Új bemutatók és régi kedvencek a Vojtina Bábszínház következő évadában

Program

Alapításának 49. évadára készül a debreceni Vojtina Bábszínház: a 2024/2025-ös szezonban hat új bemutatóval, három régen játszott produkció felújításával és tizenegy műsoron tartott előadással várják a látogatókat.

Puskás István kulturális alpolgármester, Asbóth Anikó igazgató, Láposi Terka művészeti vezető és Kovács Géza rendező a Vojtina Bábszínház évadnyitó társulati ülésén. Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina
Puskás István kulturális alpolgármester, Asbóth Anikó igazgató, Láposi Terka művészeti vezető és Kovács Géza rendező a Vojtina Bábszínház évadnyitó társulati ülésén. Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina

Asbóth Anikó, az intézmény igazgatója az évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy a szezon tulajdonképpen már augusztus 25-én megkezdődött a debreceni Emlékkertben tartott szabadtéri vigassággal, amelyen 540-en vettek részt. A múlt évadban rekordszámú, 44 ezer látogatója volt a Vojtina Bábszínház előadásainak – tette hozzá.

Az idei évadban is két játszóhelyre, a Kálvin térre és a Kossuth utcára tervezik a bábszínház műsorát, a próbák mindkét helyszínen elkezdődtek. Utóbbi kapcsán érdekes, hogy a fenntartó önkormányzattól véglegesen megkapják az épületet, ahol a 2011-ben elhunyt Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművész születésének közelgő századik évfordulójára az örökségét és hagyatékát ápoló teret szeretnének kialakítani. Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere ezzel összefüggésben megjegyezte: tárgyalásokat kezdeményeztek a Kulturális és Innovációs Minisztériummal az emlékhely kialakításának támogatására.

A társulat szeptemberben két premierre készül: A háromágú tölgyfa tündére és a Halhatatlanság csizmája című darabokat tűzik műsorra.

Az új bemutatók között szerepel Az őzike, akit Szerelemnek hívnak, a Sárkánykirály, az Emma csöndje és a Tükörszem, továbbá felújítanak három, utoljára 2016-ban játszott előadást: Az előszobaszekrény boszorkánya, a Tessék engem megmenteni!, valamint a Lomtalanítás-kamasztörténetek című darabokat. A bemutatandó 25 játékot 11 rendező állítja színpadra 23 bábművész közreműködésével.

A színház szeptemberi műsora elérhető ezen a linken.