Monodrámával emlékezik meg a Gólem Színház a holokausztról

Program

Január 27-én, az ENSZ holokauszt-emléknapján mutatják be a Gólem Színház legújabb produkcióját Fullajtár Andrea főszereplésével.

Fullajtár Andrea a Tíz hónap Babilon-ügy című színdarabban. Fotó: Hirling Bálint
Fullajtár Andrea a Tíz hónap Babilon-ügy című színdarabban. Fotó: Hirling Bálint

Galló Olga, a feltörekvő író alig harmincévesen Auschwitzban találta magát, és ezzel egyebek mellett elveszítette szépírói képességét is. Ott és az azt követő táborokban azonban szenvedélyesen, mániákusan kapaszkodott a deportálás előtti életébe, mindenekelőtt az írásba, amikor csak tehette.

Lágernaplója egyszerre dokumentuma a pokol különböző bugyraiban való létnek és egy fiatal nő túlélésének. Az életét szerencsére nem tudták elvenni — a hivatását azonban igen. A háború után több mint húsz évig kezébe se tudta venni annak a tíz hónapnak a naplóját. Akkor azonban, a Kádár-korszak kellős közepén elhatározta: ki fogja adni. Ezzel pedig elkezdődött életének második nagy küzdelme. A könyvért. Az írói pályája visszaszerzéséért. A holokauszt és a háború áldozatainak emlékéért. Az igazságért.

A darab szövegkönyve Galló Olga Tíz hónap Babilon című könyve kéziratának és a szerző levelezésének felhasználásával készült. Főszerepben Fullajtár Andrea, rendezője Borgula András. Bemutató január 27-én, az ENSZ holokauszt-emléknapján.

Jegyek itt érhetők el.