ADSZZS201905100207.jpg

Időutazás óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban

Elsősorban nagycsoportosoknak szól május 6-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumnyitogató – Óvodások napja a Magyar Nemzeti Múzeumban című rendezvénye, ahol a gyerekek időutazást tehetnek különböző történelmi korszakokba, átélhetik a múlt csodáit, felfedezhetik a történelem hőseit és a legendák szereplőit.

A Magyar Nemzeti Múzeum május 6-án 10 órakor kezdődő rendezvényen a gyerekek a történelem különböző korszakaiba tehetnek időutazást. Ha az Őskori kalandokat választják, ellátogathatnak az ősember földjére és megfigyelhetik, hol éltek őseink és milyen állatok vették körül őket. A Római kalandok során beléphetnek az ókori Róma világába, felfedezhetik, hogyan éltek a római légiósok, és az ókor kihívásaival is megküzdhetnek. A Honfoglaló kalandokra vágyók megismerhetik, milyen ruhákat viseltek honfoglaló őseink, milyen fegyvereket használtak, és hogyan teltek a mindennapjaik.

Az Időutazó kalandok a középkorban című programban részt vevő óvodás lovagokra és várkisasszonyokra három kihívás vár, miközben együtt utazhatnak vissza az időben Mátyás király korába és visegrádi palotájába. Akik pedig Petőfi Sándor koráig szeretnének visszakanyarodni az időben, azokat a Kalandok a régi Pest-Budán című program várja, ahol a költő nyomdokain haladva megtudhatják, miként teltek az emberek hétköznapjai anno Pest-Budán. Természetesen minden program végén jutalom várja a bátor időutazókat.

Az elsősorban nagycsoportosok számára ajánlott programok 10 és 11 órakor indulnak, a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a muzeumpedagogia@mnm.hu címen lehet. 

Múzeumnyitogató – Óvodások napja a Magyar Nemzeti Múzeumban – május 6. 10 óra, Magyar Nemzeti Múzeum. További információ a múzeum honlapján.

Ez is érdekelheti

Az idei KAFF az évfordulók fesztiválja

Hazánk első animációs filmfesztiválja– egyben legnagyobb múltra visszatekintő filmes találkozóinak egyike –, az idén negyvenéves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál május 27. és június 1. között válogatást nyújt a 111 éves magyar animáció legegyedibb alkotásaiból, lesz kiállítás a hetvenéves diafilmről, de a hazai animáció „kerek évfordulós” ikonikus alakjairól, Nepp Józsefről, Varga Csabáról, Reisenbüchler Sándorról és Vajda Béláról is megemlékeznek a szervezők.

Rózsaünnepet rendez a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Májusban két napra rózsába öltözik az MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM). Első nap az intézmény Rózsadomb tövében álló könyvtára ad helyet a rózsa gyógyászati és kultúrtörténetéről, valamint kora újkori orvosi felhasználásáról szóló előadásoknak, a másodikon pedig a SOM-ban folytatódik a program, ahol a rózsa és az irodalom kapcsolata kerül terítékre.

Lúdas Matyi megbocsát Döbröginek

Fazekas Mihály elbeszélő költeménye alapján írta meg Tasnádi István a történet színpadi változatát, melyet 2015-ben mutatott be először a Ciróka Bábszínház. A tíz évvel ezelőtt létrehozott Lúdas Matyi produkciót új szereposztással alkotta újra Vidovszky György rendező és a Ciróka társulata.