Szent Ágoston Numidia észak-afrikai római tartomány egyik városában, Tagastéban (ma Szúk-Ahrász, Algéria) született. Apja, Patricius pogány volt, aki csak a halála előtt keresztelkedett meg, édesanyja, Mónika, akit később szentté is avattak, keresztény volt. Ágoston első éveit szülővárosában töltötte, később Madaurában egy grammatikus iskoláját látogatta, hogy szónok lehessen, majd Karthágóban folytatott retorikai és jogi tanulmányokat. Fiatalon anyja keresztény meggyőződését és puritán életvitelét nem vette komolyan, kicsapongó életet élt, még ágyast is fogadott magának, akitől házasságon kívüli fia, Adeodatus született.
Ágoston tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit is, de igazából csak Vergilius hatott rá. Cicero Hortensius című dialógusa keltette fel benne a metafizikai érdeklődést, és miután csalódott a Szentírást olvasva, egyre inkább a filozófiában és az örök bölcsességben kereste az igazi boldogságot, a „vita beata”-t. 374-ben a manicheizmus vallási irányzatához csatlakozott, amely a zoroasztrizmus, a buddhizmus és a kereszténység tanait vegyítette, és amely a világot a Jó és a Gonosz küzdelmeként értelmezte.
Anyja kitartóan próbálkozott megtérítésével, emiatt 383-ban elszökött Rómába, majd Milánóba ment, ahova Mónika is követte. Anyja és a milánói Ambrus püspök térítették keresztény hitre, miközben az ottani platonizmus is hatott rá. Vallomások című művében leírta megtérése történetét is, eszerint magányosan imádkozva és az Istennel viaskodva meghallott egy vékony gyermekhangot, amely azt ismételgette: „Tolle, lege, tolle, lege”, azaz „Vedd és olvasd, vedd és olvasd”. Felütötte az előtte fekvő Szentírást, amely Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 13. fejezeténél nyílt ki: „Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.” Ágoston nem sokkal később bezárta iskoláját, ahol tanított, s anyjával, a fiával és néhány barátjával visszavonult a Milánó melletti Cassiacumba. 387. április 23-án, húsvétkor Ambrus püspök keresztelte meg.
Hazaindulásuk után nem sokkal édesanyja, Mónika meghalt Ostiában. Ágoston a következő év őszén látta meg újra a szülőföldjét. Mindenét eladta, és barátaival szerzetesi életet kezdett élni, amely elmélyült imádkozásból, aszkézisből, filozófiai és vallási tárgyú beszélgetésekből, illetve az emberek tanításából állt. Szerzetesi közösségével kolostorokat is alapítottak Észak-Afrikában. A nép kérésére 391-ben pappá szentelték, majd 396-ban kinevezték Hippo Regius (ma Anna, Algéria) püspökévé. Több mint három évtizeden keresztül töltötte be főpapi posztját, hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket.
Ágoston 430. augusztus 28-án egy járványban hunyt el. Hippóból a holttestét 500 körül a vandál üldözés elől Szardíniába menekítették, ahonnan 740 körül Luitprand longobárd király a Milánó melletti Paviába vitette. Földi maradványait jelenleg is az itteni Szent Péter-bazilika márványsírja őrzi, ezüst ereklyetartóban.
Az egyházatya összesen 93 művet és egy Visszavonások című, korrigáló munkát írt, amelyek sokat merítettek a latin, görög és közel-keleti ismeretekből, és megteremtették a keresztény tudományosság és filozófia alapjait. A hét szabad művészetről szóló lexikon megírását tervező Ágoston feladatának érezte, hogy a Szentírás alapján magyarázatot adjon a természet eseményeire, a világ teremtésére és az idő múlására. Erre javarészt korábbi olvasmányai, elsősorban a görög filozófusok alapján tett kísérletet, így aztán sokat átmentett az antik kor örökségéből, például a hellén gondolkodók hatottak az emberi elme korlátairól és az Isten megismerhetetlenségéről szóló tanításaira, ahogy a teremtésről vagy a lélekről alkotott elképzeléseire is.
Még Milánóban, platonista hatás alatt írta A lélek halhatatlanságáról című művét. Legjelentősebb dogmatikai munkája a De Trinitate (A Szentháromságról) című, amelyben tanait foglalta össze: Isten a legfőbb lét, a legfőbb jó, a gonosz egyenlő Isten tagadásával, ami a teremtmények természetes állapota, ezért ebből kell felemelkednünk. A legismertebb műve és egyben a világirodalom műfajteremtő alkotása a Confessiones (Vallomások), amelyet hippói püspöksége alatt írt 397-398-ban. Ebben a bűnei beismerése mellett Isten irgalmasságának, kegyelmének, bölcsességének dicsőítése is helyet kap, de filozófiai témájú értekezések is olvashatóak benne, például az idő valótlan voltáról. 413-tól 426-ig írta a De civitate Dei (Isten városáról) című huszonkét kötetes munkáját, amelyet Alarik gót vezér pusztító, Róma elleni hadjárata ihletett. A könyv központi gondolata a Civitas Dei (az Isten városa) és a Civitas Diaboli (az Ördög városa) szembeállítása. Élete utolsó éveiben a Retractationes (Visszavonások) című művében számba vette 93 munkáját, és kronológiai sorrendbe rakta, illetve korrigálta őket.
Tanait a római katolikus egyházon belül az Ágoston-rendi szerzetesek örökítették tovább, akiknek talán leghíresebb képviselője a reformációt elindító Luther Márton volt.
