Hogyan kerültetek kapcsolatba a zenével?
Hamar Barni: Kilencévesen kezdtem el járni Pintácsi Viki énekiskolájába, aki vitt minket mindenféle versenyekre, fellépésekre, majd a TV2-ből érkeztek hozzánk Az Ének Iskolája castingra, engem beválogattak, szerepeltem is a műsorban, és nagyjából akkor – a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően – dőlt el, hogy ezen az úton szeretnék továbbhaladni. Tizenegy évesen írtam az első dalomat, ekkor alakítottam meg az első zenekarom, a Rebellious Kidset. 2018-ban megjelent egy lemezem, 2019-ben pedig szerepeltem A Dalban. Berlinben music businesst tanultam, így látom ennek az iparágnak az üzleti aspektusát is.
Mógor Máté: Nyolc-kilenc évesen találkoztam a Guitar Heroval, ott kerültem közel a gitározáshoz, illetve ott váltam Slash-rajongóvá, amiből aztán jött a Guns N’ Roses, a Led Zeppelin, a Korn, majd óriási hatás volt tíz-tizenegy évesen a Skrillex Scary Monsters and Nice Sprites EP-je, ezt követően jöttem rá, hogy engem az elektronikus zene érdekel. Letöltöttem különböző programokat, majd tizenöt évesen már komolyabban elkezdtem drum’n’bass zenéket írni. 2018-tól szerveztem bulikat, és nagyjából 2020-tól kezdve Karyuu néven adtam ki számokat, néhány szerencsés véletlennek köszönhetően a kaliforniai Buygore kiadta az első lemezem, aztán pedig a brit Rushdown dobta ki a következő anyagomat.
Hogyan ismertétek meg egymást?
HB: Mindkettőnknek megvolt a szólókarrierje, aztán Máté egyszer kitett Instagramra egy sztorit, hogy vokalistát keres, rá is írtam, hogy tetszik, amit csinál, és ha küldene valami beatet, arra szívesen ráénekelnék.
MM: Először nem is esett le, hogy mindketten magyarok vagyunk, angolul kezdtünk el beszélgetni, aztán volt egy pillanat, amikor rádöbbentünk egymásra, és gyorsan nyelvet is váltottunk. Aztán egyértelműen alakult: én küldtem demókat Barninak, ő ráénekelt, elkezdtünk közösen számokat csinálni.
HB: Nagyjából a Covid körül döntöttük el, hogy összeállunk, az első toldyuuso-dalt 2021-ben dobtuk ki. Nagy löketet jelentett, amikor a PKÜ Nagylemez programjának köszönhetően kiadhattuk az első közös albumunkat.
MM: Öt saját kislemez és rengeteg single után már nagyon untam, hogy mindig ugyanazt csinálom, ugyanazt a műfajt tolom, szerettem volna valamit újítani és más alkotókat is bevonni, szóval Barni pont jókor keresett meg, nekem akkor ugyanis már nagyon volt igényem arra, hogy nyissak más irányokba.
Mindkettőtöknek elindult a karrierje külföldön, miért jöttetek mégis haza?
MM: A Nagylemez programban megismertük Somogyvári Danit, aki óriási löketet adott ehhez, aztán a beton.Hofival való közös munka is belelkesített, és amikor rájöttünk, hogy együtt jobban működünk, ráadásul mindketten épp itthon is éltünk, akkor evidenssé vált, hogy maradunk.
HB: Mindketten dolgoztunk az üzleti szférában, illetve elég jó rálátásunk van a zeneiparra is, így mérlegelve a különböző lehetőségeket arra jutottunk, hogy itthon lesz érdemes felépíteni magunkat. A magyar piac átláthatóbb, egyszerűbb, de persze biztosan kell még néhány év ahhoz, hogy ismertek legyünk a szélesebb közönség számára is.
Hogyan kezdtetek el más előadókkal közös számokat írni?
HB: Az én esetemben a közös zenélés igénye mindig is jelen volt, már tizenévesként a Gitármánia táborban is együtt írtunk dalokat a Rebellious Kidsszel, sokat zenéltem Aminon avagy Pintácsi Farkas Viktorral, Gerendás Rubennel és Csokkyval. Igazából egészen organikusan alakul ez az egész dolog: előkerülnek régi barátok, például Major Dorcival is még a Gitármániában lettem jóban, a haverok ajánlanak újabb arcokat, ha pedig valakivel megvan a közös hang, akkor az már egy jó alap arra, hogy összerakjunk egy számot is közösen.
MM: Producerként számomra evidens volt mindig, hogy sokféle előadóval dolgozom együtt folyamatosan, hogy ha van egy zenész, énekes, akivel jól kijövök, akkor azzal el is kezdünk valamit közösen csinálni. Miközben azt is érdemes látni, hogy a featekkel a saját közönségünk is szélesíthető, sőt: remekül lehet edukálni az embereket, hiszen a kollaboknak köszönhetően műfajilag széles spektrumot tudunk lefedni, ezért aki eljön egy bulinkra, az sokféle stílussal találkozik egy este alatt.
Akkor mégis mi az, amiről fel lehet ismerni titeket?
HB: A műfajról semmiképpen, hiszen nem szeretjük lekorlátozni magunkat ilyen téren. Inkább a hangzásról, ahogy írjuk a melodikat, az akkordmeneteket, a mixdownról, sound designról, a sound selectionről.
MM: Arra lehet számítani, hogy lesz a zenében valamilyen underground elem, illetve én kifejezetten szeretek úgy csinálni dalokat, hogy szembemegyek a szokásokkal vagy a normákkal, kipróbálok olyan dolgokat, amikre általában azt szokták mondani, hogy azt nem szabad.
Titeket hallgatva az is eszembe jut, hogy visszahoztok egy olyan világot, ami a kilencvenes években volt nagyon népszerű.
MM: Igen, nagyjából abban az időben volt trend a drum’n’bass, de most is nagyon sok olyan magyar előadó van itthon, akik ezeket a műfajokat viszik, viszont ők inkább DJ-ként működnek és nem feltétlen dalszerzőként.
HB: Megfigyelhető, hogy bizonyos műfajok két évtized után újra visszatérnek, most ezeknek a műfajoknak újra van egy felívelő hulláma, itthon talán csak azért számítunk unikálisnak, mert a mainstream nagyon homogén, itthon edukálni kell az embereket, hogy nyissanak más műfajok felé is.
Ki lehet vagy ki kell lépni az undergroundból?
HB: A Stuck Outside EP-nk épp azt mutatja, hogy nem feltétlen kell elhagyni az undergroundot, de az biztos, hogy nehezebb bekerülni a mainstreambe, ha egy kicsit is mást csinálsz, mint a leghagyományosabb értelemben vett popzene.
MM: Itthon óriási szakadék van a mainstream és az underground között, az emberek nehezen mozdíthatók ki a komfortzónájukból, és inkább olyan bulikba járnak, amik megszokottak, ismertek. Nehezen nyitnak más műfajok felé, de ez olyan, mint amikor az iskolában voltak a metálosok meg a rapperek, és ment egymás felé az utálkozás. Most is ilyesmi zárt buborékok vannak, mi a featekkel próbáljuk megteremteni a hidakat ezek között.
Hogy vannak leosztva nálatok a szerepek?
MM: Nincsenek leosztva. Nem akarunk versengeni egymással. Ráadásul mindketten hasonló energiákkal vagyunk, hasonlóan vagyunk idióták, az összeveszéseink nettó négy percig szoktak tartani, mert nem éri meg fenntartani egy konfliktust sem, hiszen akkor áll a projekt, amin dolgozunk, az meg pazarlás.
HB: Hasonló karakterek vagyunk, olyanok, akik ha eldöntik, hogy akarnak valamit csinálni, akkor leülnek és megcsinálják. Ráadásul mindketten gyerekkorunk óta azzal szembesültünk, hogy nem igazán hittek bennünk, így ez a csakazértis attitűd is összeköt minket.
Hogy készülnek a dalok?
HB: Nincs recept. Valamelyikünk random elkezd egy zenét, a másik pedig a számítógépen párhuzamosan folytatja, hozzátesz, kiegészíti. De olyan is van, hogy valamelyikünk egy nap összerak egy számot, aztán a másikunk egy másik nap előveszi és még bütyköl rajta. Vagy Máté csinál valamit, amire ráénekelek. Annyi fix dolog van csak, hogy Máté csinálja mindig az utolsó mixdownokat, mert neki érzékenyebb füle van.
MM: A nyáron csináltunk egy dalszerző tábort a barátainkkal, amiből a második feat lemezünk anyaga áll majd össze. Összejöttünk Zamárdiban, majd Budapesten néhány napra, és a spontán zenélésekből raktunk össze dalokat, mindenki beletette azt, amije volt, így nagyon organikusan és autentikusan jöttek létre új számok.
És mikor van készen egy szám?
MM: Sosincs készen, mindig lehet valamit csinálni rajta, inkább csak van egy pont, amikor azt mondjuk, hogy oké, ez most már elég jól szól, lehet hagyni. Sőt van egy olyan jelenség is, amikor már a tizenvalahanyadik verziót exportálod ki, és azt érzed, hogy igazából az első sokkal jobban szólt. Na, ott akkor abba kell hagyni.
HB: De vannak olyan dalaink, amikről tudjuk, hogy jelenleg még félkész állapotban pihennek, mert még nincsenek meg azok a skilljeink, amivel be tudnánk fejezni, vagy én érzem azt, hogy még hiányzik az a fajta élettapasztalatom, amivel a megfelelő szöveget meg tudnám írni a dalhoz.
Hogyan írsz dalszöveget?
HB: Mindig kell hogy legyen valami, amire ráénekelhetek, a legtöbbször pedig kamuangollal szoktam végigvinni a számot, és aztán kezdek el a dallamra valódi szöveget írni.
Mitől lesz jó egy zene?
MM: Nagyon sok rossz példát tudok mondani a magyar előadók közül is, akik nagyon jó énekesek, dalszerzők, viszont nem jól szólnak a számaik, mert trehány módon vannak összerakva. Ha a produceri munkába, a mixelésbe nincs elég energia fektetve, akkor nem lesz jó a végeredmény, és lehet, hogy a közönség ebből csak annyit vesz észre, hogy van valami zavaró, engem mégis felbosszant, ha valaki megelégszik azzal, hogy jó dalszerző, és nem foglalkozik azzal, hogy rendesen le is legyen mixelve az adott zene.
Miben változnak a számaitok, amikor élőben szólalnak meg?
MM: Már a pontoonos bulinak is volt egy zenekaros része, folyamatosan szeretnénk fejlődni, és azt gondoljuk, hogy többet tudunk adni a közönségnek, ha valami más is történik a színpadon, mint hogy a DJ lenyomja az alapot, az énekes meg énekel. A kész zenékből leszedtem a dobos és a gitáros részeket, Magor és Norman, a dobosunk és a gitárosunk pedig szabadon játszott, így az improvizációnak is több tér jutott. És szerintem most leginkább efelé haladunk majd: meghagyom a számok keretét, a fő struktúrát, de azon belül senkinek sem mondom meg, hogy mit csináljon, mindenkire rá van bízva, hogy mit tesz hozzá az aktuálisan felhangzó dalhoz.
A dalszerzés során is használtok analóg hangszereket? Mi a szerepük?
HB: Mostanában többet gitározunk, illetve mindenféle zenészeket is elkezdtünk bevonni a számok készítésébe. Olykor a barátaink átjönnek, feljátszanak valamit, amit aztán felhasználunk egy-egy dalhoz.
MM: Azt gondolom, hogy a lágyabb, melodikusabb dalokhoz az analóg hangszerek rezgése hozzáad, a befogadható dallamoknak lelket adnak a hangszerek, a keményebb beatek szilárdságát azonban csak megölnék, ennek tudatában kell dönteni, hogy mikor milyen eszközhöz nyúlunk.
Milyen projektjeitek futnak aktuálisan?
MM: A dalszerző tábor alatt harmincvalahány számot készítettünk el, ebből nagyjából tíz-tizenkettőt leválogattunk, ami majd a Session_02 lemez anyagát adja majd. Ebből három szám már megjelent, a negyediket október elején tervezzük kidobni, az album pedig október közepére várható.
HB: Közben pedig azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a megfelelő módját saját magunk prezentálásának. A későbbiekben szeretnénk különválasztani a saját szerzői projektjeinket, valamint a feateket, mert talán így a közönség is jobban fogja érteni, hogy kik vagyunk mi. Továbbra is toldyuusoként adjuk ki azokat a dalokat, amiket Mátéval ketten csináltunk, ezeket tudjuk majd külföldre is vinni, hiszen én alapvetően angolul írok dalokat, a featek, amikről azt látjuk, hogy itthon könnyebben fogyaszthatók, azonban ezt követően a YUU néven lesznek publikálva, ami tulajdonképpen az egész kollektívát jelenti majd.
Mikor hallhatunk titeket legközelebb?
MM: Decemberben koncertezünk a Turbinában, aminek hasonló felépítése lesz, mint a Pontoon-bulinak: a könnyebben emészthető, dallamosabb featekkel nyitjuk az estét, majd azt fokozatosan átváltják a keményebb és sötétebb beatek, így szokás szerint megcsináljuk a saját magunk afterjét is.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
