Itt vagyunk az ön házában, mely 2012-ben az Év Háza volt a megyében. Tudja, miért?
Ez volt az első ház, amellyel pályáztam, így őszintén bevallom, hogy nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy nyert. Pestről érkeztek a szakemberek, kollégák, és nagyon megdicsértek. A méltatásban ez áll: példamutató terv alapján példamutató ház született. Díjazták, hogy nem lebontottam az épületet, hanem hozzáépítettem, s nem formáltam át lényegesen a korábbi lakóházat, csak finoman korszerűsítettem. Az épülettel kicsit üzenni szerettem volna a városnak, az embereknek, hogy a 21. században is lehet mai anyagokat, technológiákat használva racionálisan, sallangmentesen tervezni és építkezni úgy, hogy közben a hagyományokat sem sértjük, s az új épület arányaival, külsejével illeszkedik az utcaképbe, nem lesz modoros. Büszke vagyok rá, hogy munkáimat intelligens és kreatív építészeti válaszokként tartják számon.
Házai letisztultak, egyszerűek, mégis harmonikusak és átgondoltságot sugallanak. Nem vágyik arra, hogy sajátos, csak önre jellemző stílusjegyeket helyezzen el rajtuk?
Mindig addig dolgozom egy terven, míg az épület egységbe rendezve a környezethez igazodó értékké nem válik, magában hordozva az én értékrendemet is. Nem törekszem stílusjegyekre az általam tervezett épületeknél, inkább a hely meglévő értékeiből is táplálkozva adok erős, egyedi karaktert számukra. Ez a ház, amiben vagyunk, szerintem kellően semleges, s nekem pont ezt tetszik benne, hogy nem tettem bele erőszakkal, görcsösen magamat, csak alkalmazkodtam a helyzethez. Mindig vannak gondolataim tervezés közben, de igyekszem azokat – hacsak lehet – a hely adottságaihoz igazítani. Persze biztos vannak sajátos stílusjegyeim, melyeket akaratlanul is beleszövök a tervekbe. Ezt azért gondolom, mert többen több házról a városban ismeretlenül is megmondták, hogy az én kezem munkája.
Ön építész és belsőépítész is egyben, ez nem két külön szakma?
A kettő ugyanaz, csak a léptéke más. Bennünket már úgy tanítottak az Iparművészeti Főiskolán (ma MOME), hogy ez a kettő elválaszthatatlan egymástól, ennek megfelelően a diplomámban is mindkét szakma szerepel. A gyakorlat során aztán én is megbizonyosodtam róla, hogy nincs egyik a másik nélkül. Amikor leülök a tervezőasztal mellé, először elindulok belülről kifele, aztán kívülről befele haladok, keresem a funkciókat, azok egymáshoz fűződő kapcsolatát, aztán megnézem, mindez hogyan mutat kívülről, s tovább gyúrom mindkét oldalról. Azokon az épületeken, melyeknél nem egy kézben van a külső és belső terek megálmodása, vagy ezek nincsenek összhangban, nagyon meglátszik. Vallom, hogy a jó építész jó belsőépítész is egyben.
Ha jól tudom, nem vezetett egyenes útja az Iparművészetire.
Már gyerekként látszódott, hogy nagyon jól rajzolok, de a tudatosság eleinte nem volt jellemző rám, így a rajz jó ideig a felszín alatt maradt. A nagyapám viszont – aki ugyancsak építész, belsőépítész volt – mindvégig támogatott, és nem hagyta szunnyadni a tehetségemet. Gyakran rajzoltunk együtt, és több versenyre is benevezett. Az erdészeti szakközépiskola után Sopronba, a Faipari Egyetemre kerültem, ahol üzemmérnökként végeztem. Itt már körvonalazódott bennem, mit is akarok. Diploma után dolgozni kezdtem egy építészirodában, emellett intenzíven tanultam rajzolni Bruncsák Andrásnál, majd Kopek Ritánál. Kisebb kanyarok és kitérők után végül felvettek az Iparművészeti Egyetemre.
Budapesten több irodában is dolgozott, két évig ifj. Benczúr László irodájában. Közös munkájuk során több pályázaton is sikereket értek el. Miért ment vissza mégis szülővárosába, Kecskemétre?
Egy munka miatt hívtak akkor Kecskemétre, valamint kisgyerekes családként terveztük a vidékre költözést. Nekem itt vannak a gyökereim és ismeretségeim, ezért 2004-ben úgy döntöttünk a családommal, hogy Kecskemétre költözünk. Eleinte elveszettnek éreztem magamat ebben a városban, annak ellenére, hogy akikre szakmailag felnéztem, mindig segítettek a kátyúból kivergődni.
Voltak-e olyan szakemberek, akik inspirálták az útja során, s befolyásolták a gondolkodását?
Nagyon sokan voltak, főleg az egyetemen, akikre hallgattam, s mély benyomást tettek rám. Nagyszerű tanáraink voltak, például az akkori tanszékvezető, Ferencz István, majd Nagy Tamás. A tanárok közül Csomay Zsófia és Janáki István, Reimholz Péter, Turányi Gábor, Göde András voltak meghatározóak. Pályám kezdetén szintén nagy hatással volt rám apósom, Jurcsik Károly is, aki zseniális figura volt, valamint Jahoda Maja, és a már korábban említett Benczúr László.
Gyakran beszél az anyag, a szerkezet és a funkció harmóniájának fontosságáról. Ez az építészi hitvallása?
Ezt nem én találtam ki, de ennyi év után is ezt tartom a legfontosabbnak. Egyik irányba sem tolódhat el a hangsúly, mert akkor sérül a többi. Nem eshetünk túlzásba sem a formavilág tekintetében, sem az anyaghasználat tervezése során. A racionalitás éppúgy az építész motiválója tervezés során, ahogyan a gazdaságosság, az időtállóság és az arányosság is. Aztán persze beleteheti az egyéni látásmódját és művészi gondolatait is.
Van olyan ország, melynek az építészete megragadta és inspirálja tervezés során?
Nekem kevésbé országok tetszenek, inkább kiemelkedő építészekre csillan fel a szemem. Ilyen például Peter Zumthor svájci építész. Lenyűgöző, amiket ő csinál! Ha mégis országot kellene mondanom, Japánt említeném, tetszik a hagyományalapú építészetük, amit modernre tudnak hangolni. Fél évet töltöttem Finnországban, az ott látottak és tapasztaltak is nagy hatással voltak rám, az épületek egyszerűsége, tájhűsége miatt. Ott 15 oldal az építési szabályzat, és szárnyal az építészet, itthon pedig egy agyonszabályozott környezetben kell dolgoznunk.
Vidéken bizonyára kisebb volumenű munkák kínálkoznak, mint mondjuk a fővárosban vagy egy nyugat-európai városban. Mennyire sikerült a számításait Kecskeméten megtalálnia?
Szeretem az emberléptékű feladatokat, s mivel soha nem a mennyiség érdekelt, a minőséget itt is el lehet érni. Én tudom, mennyit foglalkozom egy munkával, mennyi energiát teszek bele a végeredmény kedvéért. Persze, ha beesik egy nagyobb ívű vagy léptékű munka, annak is nagyon tudok örülni.
A megrendelők saját elképzelésekkel, tervekkel érkeznek önhöz, mennyire nehéz ezt a saját ízlésével és az objektív szakmai alapelvekkel egyeztetni?
Tudom, hogy a legjobb épületek mindig a megbízóinkkal való őszinte és nyitott kommunikáción alapuló együttműködésből születnek. Ez minden esetben csapatmunka a megrendelővel, de sok múlik a kémián. Van, hogy egyik, másik vagy épp mindkét félnek kompromisszumot kell kötnie, de soha nem szakmai kérdésekben és alapvetésekben. Ha ezeken a pontokon át tudunk lendülni, akkor tovább tudunk együtt haladni. Ha ez nem sikerül vagy nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon, akkor el tudom engedni a dolgot. Általában pont ezért szerződőm első körben mindig csak a koncepciótervig. Problémát szokott okozni az időszakos trendekhez való ragaszkodás is, például itt szomorkodik rengeteg „mediterrán ház” az Alföldön, amelyeknek semmi keresnivalójuk nincs itthon, mégis volt egy korszak, amikor mindenki ilyen otthon után ácsingózott.
Tervezett denevérhoteleket a Kiskunsági Nemzeti Park megbízásából. Ezt a munkát miért vállalta el?
Gyerekkorom óta vonz a természet, szívesen töltök időt a kertben, a szabadban. Ez már csak ezért is egy nagyon izgalmas feladatnak tűnt. Egy zoológussal együtt terveztem meg a 17 egyszerű, de igényes, betonkürtős, fafelépítményű denevérodút, melyeket aztán kihelyeztek a szakemberek a természetbe. De készítettem kilátókat is, melyeknek az volt a különlegességük, hogy a modulos faelemeket egy műhelyben készítették el, s csak azok összerögzítése zajlott a helyszínen. Építészként ma már fontosnak tartom a fenntarthatóságot, persze csak az észszerűség határain belül. De van is miből válogatni, hiszen a lehetőségek végtelen tárháza áll a rendelkezésünkre az építőanyagok területén.
Mennyire állítják a szakmát kihívások elé a 21. század követelményei?
Az alapelveken ma sem kell változtatnunk, ha az ember meg akar maradni a hitében, nem is tud. Folyamatosan képezni kell magunkat, igazodni a kor elvárásaihoz, ez biztos, de nem minden jó és követendő, csak azért, mert új. Mi voltunk az utolsó évfolyam, akiktől csak ceruzarajzot fogadtak el, így az egyetemről kikerülve meg kellett tanulnunk a digitális tervezést, mert akkor robbant be a 3D technológia hozzánk is. Az is a mai kor vívmánya, hogy a modern gépészeti elemeket kezelnünk kell építészetileg. Ezeket többnyire el kell rejtenünk, nem maradhatnak szem előtt, mert gyakran búgnak, hangosak vagy nem reprezentatívak, egyszóval kellemetlenek.
Ha nem kötné semmilyen korlát a kezét, hol és milyen házat építene magának?
Mindenképpen dombos tájon, esetleg a Balaton közelében, de nem ragaszkodom lokációkhoz – inkább csak annyit mondanék, hogy élhető, természetközeli közeget választanék, melyre egy 21. századi, de nagyon egyszerű, egyszintes házat építenék. De el tudom képzelni az életemet egy átvett épületben is, ahol már laktak előttem, amelyen agyalhatok, s amelyet a saját képemre tudok formálni.
Portréfotók: Bach Máté / Kultúra.hu
