Ezen a hétvégén olyan szerzőkkel találkozhatunk, mint Fábián Janka, Závada Pál, Bán Mór, Háy János, Dragomán György, Szabó T. Anna, Fonyódi Tibor, Pusztai Andrea. Kepes András, Haumann Petra, Karafiáth Orsolya, Lovász László, Hámori Gabriella, Molnár Krisztina Rita, Benkő Péter.

Előadások és dedikálás, író-olvasó találkozók követik egymást, több helyszínen zajlik a „csörte”, melyben Haumann Petra Karinthyráda előadása, Hámori Gabriella: Gyarmathy Fanni naplója, Karafiáth Orsolya és Takáts Eszter irodalmi estje, de Dragomán György és Szabó T. Anna Lyukasóra-vetélkedője is helyet kapott Molnár Krisztina Rita vezetésében.

A Nádasdy-vár nagyszínpadán számos zenés esti program, a bábelőadásokon túl pedig fórumbeszélgetések zajlanak napközben.

A vár nagytermében nem kisebb személyiségekkel beszélgetünk, mint Fonyódi Tibor író, a Magyar Filmintézet forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, Kepes András újságíró, szerző, tanár és még sorolhatnánk.

Kísérőprogramokra is sor kerül felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Lovas- és íjászbemutató, a Nádasdy Bandérium Hagyományőrzők felvonulása és táborépítése, gyermekmegőrző, könyvvásár, képregénykészítő workshop, kézműves-foglakozások, játékok és ökokuckó. Igazi családi kikapcsolódás Nyugat-Magyarország eszményien szép kisvárosában, pont a közepén, a Nádasdy-vár ódon falai között. Találkozzon kedvenc írójával, költőjével, töltsön el néhány kellemes órát a kortárs irodalom legkedvesebb képviselői között!

Esténként könnyűzenei koncertek gondoskodnak a kikapcsolódásról.

Részletes program a csörte hétvégéjéről, napi bontásban, hogy senki se maradjon le semmiről:
2021. július 30., péntek:
17:00 Ünnepélyes megnyitó, majd kerekasztal-beszélgetés a nagyszínpadon vendégíróinkkal. Téma: Romantikus háborúk – szerelem a regények lapjain.
18:00 Pusztai Andrea előadása a nagyteremben. Téma: Erős női karakterek a történelmi regények lapjain.
18:00 Történelmi játék a váraljánál a Nádasdy Bandérium részvételével.
19:00 AkiMer zenekar koncertje a nagyszínpadon.
20:00 Szittya Lovas íjászbemutató – a Debreceni Íjászok, majd a Sárvári Íjászegyesület részvételével a várparkban.
21:00 Hámori Gabriella színésznő estje – Gyarmati Fanni naplója.
22:00 Ganxsta Zolee és a Kartel jazz-version koncert a nagyszínpadon. Belépős koncert. Jegy ára: 2000 Ft.
2021. július 31., szombat
Kézművesműhelyek egész délután, de lesz képregénykészítő workshop is profi szakemberek irányításával. Szombati könyvvásár a vár folyosógalériájában.
09:00 Jógabemutató és hangterápia a lugas színpadnál Lovász Adrienn vezetésével.
11:00 Vékony Brigitta és Német Viktória bábelőadása a nagyszínpadon. Bábszínház nem csak gyerekeknek (a műsort délután megismételjük a későn kelők számára is!).
14:00 Könyvbloggerek találkozója (várudvar, kávéház). Beszélgetés Mihóczy Mercédesszel és Rácz Tiborral.
15:00–18:00 Író-olvasó találkozó, könyvbemutató a lugasszínpadnál. Részt vevő szerzők: Fábián Janka, Závada Pál, Bán Mór, Háy János, Karafiáth Orsolya, Dragomán György, Szabó T. Anna, Molnár Krisztina Rita és még sokan mások.
15:00 Karafiáth Orsolya előadása: Nem lehetek ennyi emberbe szerelmes… Gitáron kíséri: Takács Eszter.
15:00 Képregénykészítő workshop minden érdeklődőnek. „Itt majd megtanulunk Pókembert rajzolni?”
16:00 Dragomán György és Szabó T. Anna beszélgetése, előadás a nagyteremben.
16:00 Vékony Brigitta és Német Viktória bábelőadása a nagyszínpadon.
16:00 Öko-kézműveskedés, ahogy eddig még egyikünk sem gondolt az újrafelhasználásra!
17:00 Fonyódi Tibor író, a Magyar Filmintézet forgatókönyv-fejlesztési igazgatójának előadása a nagyteremben: A történelmi játékfilmek kulisszái.
17:00 Doromb workshop – a kútnál Szilágyi Áronnal (Zoord zenekar).
17:30 Színházi előadás a nagyszínpadon. Haumann Petra: Karinthyráda.
18:30 Fábián Janka előadása a nagyteremben. Női sorsok az irodalom palettáján.
19:30 Zoord-koncert a nagyszínpadon, előtte doromb workshop a kútnál a legjobb mesterek vezetésével.
20:00 Dinoszaurusz-show a várkertben. Jurassic Park a Nádasdy-birtokon.
20:00 Kepes András szerző, újságíró, tanár előadása a nagyteremben. Istenek és Emberek!
22:00. New Level Empire-koncert a nagyszínpadon. Belépős koncert. Jegy ára: 2000 Ft.
2021. augusztus 1., vasárnap
09:00 Varázslatos játszóház és gyermekmegőrző a házasságkötő teremben egészen déli harangszóig!
11:00 Gyermekelőadás. Interaktív mesejáték Ludas Matyi főszereplésével.
16:00 Molnár Krisztina Rita előadása a nagyteremben.
17:00 Lyukasóra – irodalmi vetélkedő a színpadon Dragomán Györggyel, Szabó T. Annával és Molnár Krisztina Ritával.
18:00 Benkő Péter: Színház, lovak, szerelmek – beszélgetés és előadás a nagyteremben.
Irodalmi kávézó, avagy igyekszünk kávéba fojtani bánatunk a VÉGE felirat megjelenése előtt.
Bővebb információk: sarvarvar.hu

A programokra a belépés ingyenes a megjelölt két nagykoncert kivételével.
A rendezvény a hatályos járványügyi szabályok betartásával látogatható.
A programokat a Terület- és településfejlesztési operatív program a TOP-5.3.1-16 projekt keretein belül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

x Támogatott tartalom