|
"Nem az énekes szüli a dalt: a dal szüli énekesét." Babits Mihály "Mindentől messze, a szívhez közel, csinálj csodát, én meg elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog, és megígérte Anyu is, hogy megkapod, mert a karod csak egy holtág, vágd el és szaladj, egy vonalban vannak most a szíved meg az agyad, húsrágó, hídverő, ne sírj a versen, én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem" Lovasi András A lírai alkotások mediális jelenlétének történetében az első korszakos fordulat alighanem akkor következett be, amikor az énekvers Balassiig húzódó hagyománya - a társadalmi változásoknak és a technikai lehetőségeknek köszönhetően - a szóvers / szövegvers tradíciójába szervesült, szervesülhetett át. E szerencsés kulturális együttállásban egyszerre született meg a Könyv és az Olvasó. A szöveg a papíron és az értelmezés a papír fölé hajolva. Az évszázadokon át olvasás során létesülő, olvasatokban élő és továbbélő költészeti produktumok a 20. század második felében, a tömegkultúra térhódítása korában, sajátos mellékágban formálódtak újjá, hívtak életre újnak tetsző műfajt egy újnak tetsző világban. A populáris vagy könnyűzene szövegalapúsága persze nem magától értetődő. Nem, mert az esetek zömében, s ez ellen a zenészek sem szoktak tiltakozni, az énekelt szöveg elsődleges funkciója nem több, mint hogy teret nyisson a zene, a hangszeres megszólalás és az emberi énekhang kiteljesedésének. (Az akusztikus dalos kultúra legjelesebb hazai képviselőivel [Sebő Ferenc, Kaláka, Szélkiáltó stb.], akik jobbára míves finomsággal megzenésített versek előadóiként tettek szert örömteli népszerűségre s nyerték el a kritikai közvélemény osztatlan elismerését is, e helyütt nem foglalkozunk. A posztmodern nyelvművészet multimedializálódásának kérdéseire, részint hely, részint kompetencia hiányában, ugyancsak nem térnénk ki.) |
 |
| Lemezborító 1976-ból |
|
Jelen sorok írója úgy tartja: elsősorban a Cseh Tamás - Bereményi Géza szerzőpáros dalszövegköltészetét volna érdemes egyszer alaposabban szemügyre venni e szempontból - részint e korpusz poétikai önértéke, részint a dalok hatástörténeti jelentősége okán. Amire idén apropó is kínálkoznék: harminc esztendeje, 1976-ban jelent meg az első Cseh Tamás-lemez, a Másik János és Novák János munkájával vonzóan magas szintre emelt Levél nővéremnek. A személyiség osztottságának (posztmodern) tapasztalatát a formális dialogikusságban is megnyilvánító albumkoncepció joggal vonhatta magára azok figyelmét is, akik amúgy talán nem voltak a műfaj kritikátlan hívei. S bizonyosan nem a kanonizáció véletleneinek műve, hogy éppen e lemez hatástörténete mutatkozik a legélénkebbnek. Csak három példa a közelmúltból: 1994-ben napvilágot látott a Levél nővéremnek 2. című munka, természetesen Másik János szerzői-előadói közreműködésével; a Republic zenekar Cseh Tamással készített közös anyaga (2000) a Levélváltás címet viselte; s 2004 óta hallgathatjuk immár Az igazi levél nővéremnek dalait is. (Tűnődésre invitáló kérdés egyébiránt, hogy a marginális lét kommunikációs lehetőségeivel számoló Presszó és a társadalmi al-világba kényszerített létezésben a közösség nélküli életforma végzetes kiszolgáltatottságára ráismerő Metró című dal jelenetezésbeli különbségei a Levél és a Levél 2. világát elválasztó történeti változások miféle logikájáról is vallanak) |
 |
|
"Az ócska cipőt egy este már / oly vastagon lepte a sár, / hogy végül megállt, / csak bámult Désiré. / #187;Istenem, Istenem! / Micsoda vidék! / Micsoda egy ócska vidék! / S a cipőm milyen ócska már...#171;" (Az ócska cipő; in: Antoine és Désiré, 1978) A szerzői emlékezet legendáriuma úgy tartja számon: ez a franciás melodikájú dal volt a legeslegelső a Cseh - Bereményi szerzemények utóbb rendkívül hosszúra nyúlt sorában. A fiatal rajztanár (Cseh Tamás) és a pályakezdő filmes-író (Bereményi Géza) találkozása a hetvenes évek elején mindkettejük életében sorsfordítónak bizonyult. A szűk érdekeltségű, szinte csak a baráti kört megszólítani kívánó, "albérleti dalköltészetnek" szánt együttműködés már a hetvenes években kultikus rangot nyert el. (Az énekesre és dalaira többek közt Jancsó Miklós is felfigyelt, s nemcsak filmzenét kért a művésztől, de epizódszereppel is megajándékozta.) |
 |
| Cseh Tamás Jancsó Miklós Szerelmem, Elektrájában |
|
A sikernek vélhetőleg két fő összetevője volt. Az egyik a szövegek kivételes nyelvi színvonala, művészi összetettsége és tematikus sokrétűsége. A másik az előadás módja, az előadó személyes szuggesztivitása. ("Sárm Aznavúr" - élt a találó szójátékkal Cseh Tamás című, fontos könyvében Fodor Sándor.) S nem mellékesen nyilván az is, hogy e széles horizontú életmű, a történelmi emlékezet távlatait nyitva meg s írva újra, a kulturális hagyományokhoz való viszonyát - a Karády-hommage-tól (Tábori lap Karády Katalinnak; in: Fehér babák takarodója, 1979) a Weöres-átköltésen (Az égboltsapkájú; in: Jóslat, 1984) és a Széchenyi-emlékdalon (Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza; in: Új dalok, 1990) át a népdal-imitációkig - számos válfajban és változatban vitte színre. A kor sajátos viszonyai közt szubkulturális jelenségként válva kultúraalakító tényezővé. (Hasonló módon és mértékben, mint Leonard Cohen a tengerentúlon vagy, még inkább, mint az orosz Vlagyimir Viszockij.) |
 |
|
Bereményi Géza szövegeinek értékösszetettsége több nyelvi-szemléleti tényező összjátékával magyarázható. Ezek közül néhány, a teljesség hiú ábrándja nélkül: regiszterkeverő nyelvhasználat (a szókészlet stiláris sokszínűsége); mondattani anomáliák (s ezek poétikai többlete); a csend, a kihagyás, a sűrítés alakzatai; a rontott rímek hermeneutikai hozadéka; a soráthajlások (enjambement-ok) föltűnően nagy száma (s az így nyert prozodikus egyediség) stb. Az önreflexivitásra való hajlamban is megmutatkozó poétikai reflektáltság több dal meghatározó jegye. Hol úgy, hogy a dalok alanya eközben a szociális kontextus időtlenített világának foglyává válik: "Nincsen más ebben a dalban, / nincsen más, csak egy utca, / ahol valaha laktam, / és még egy délelőtt. // Egy délelőtt, mikor, gondoltam, / az ablakon kihajítom / Évát, aki a hallban / csomagolt piszkos ruhát." (Nincsen más; in: Levél nővéremnek), "Egy mosókonyhában / jól kitaláltam / én azt, hogy mi lesz, / azt, hogy majd mi lesz, / lent párás háztetők, / tíz évvel ezelőtt. [] Magamat láttam tíz év múlva itt, / hallottam ezt, a mostani dal hangjait, / és attól féltem, nehogy majd ez legyen, / csak tíz év múlva ne ez a dal legyen." (Ten Years After; in: Fehér babák takarodója); hol a műfaj közhelyeit elutasító kritika formájában, melynek önfelszámoló elégiává alakulása olvasatunkban műfajtörténeti jelentőséget hordoz: "Lám, lett egy ember, aki már nem is énekel, / jól tudja, nincs ház, nem hívja a haza, / és itt egy dal, ami nem dúdolható, / mert nem dalba való, / nem dalba való." (Kéne egy dal; in: Utóirat, 1987). Másutt az alkotói folyamat, a teremtő aktus metaforizációja szabja meg a szöveg kérdésirányait: "Ki lesz az, aki eljön, / hogy jár, s járhat-e itt a földön, / úgy érzem, más világból küldik, / rajtam keresztül jusson földig, / semmi sem marad az emberé, / csak jön és szül és megy. / Jön, szül, megy." (Szülés; in: Új dalok). Egy kifejezetten ars poetica érvényű dal pedig már-már allegorikus igénnyel s igényességgel beszél az éneklés gyakorlati "hasznáról" - lényegében a műalkotás ontológiáját körvonalazva, a művészet általános szerepét írva körül: "Dúdolok én, / s mert fúj a szél, / előredőlök hát én is, // és ez a dal / előredől / énvelem együtt egy kissé. // Antoine s Désiré / - kabátjuk lobog -, / már attól tartok, feldőlnek, // s féltem magam, / mi lesz, ha majd / túlontúl előredőlök. // De itt van a dal, / a számon kijön, / támasznak hasznos légáram, // a föld felé / énekelünk, / nehogy túl előre dőljünk..." (Antoine, Désiré és a szél; in: Antoine és Désiré) |
 |
| Bagossy Levente plakátja |
|
Cseh Tamás néhány éve nagyszabású vállalkozásra szánta el magát: összes dalát (több száz művet!) kísérelte meg előadni keletkezésük időrendjében egy koncertsorozat keretében a Bárka Színház színpadán. A három évtizedet átfogó művészi teljesítmény a Duna Televízió jóvoltából - igaz, rendszertelen időközönként s jobbára igen késői időpontban, de - azok számára is élménnyel szolgálhatott, akik nem ezeken a dalokon s nem is a dalok hangvételét és témaválasztását nagyban meghatározó társadalmi közegben nőttek fel. S az érdeklődés valószínűleg három évtized után sem maradt el. Még akkor sem, ha okkal gyanakodhatunk: a Cseh Tamás-kultusz mai változatában már inkább csak a nosztalgikum logikája fogalmazza meg magát, mintsem a dalok újraértésének vagy újszerű megtapasztalásának alkalmairól lenne szó. GITÁRRAL EMBER Hommage #224; Cseh Tamás Egy szál gitárral, kiáll gitárral, Lentről meg nézik, sötétből nézik, Állt ki sötétből, sötétből színre, Egy szál gitárral, kiállt gitárral, |
