TÖVIS-HÍREK - 1. CSISZTU ZSUZSI ÖNÉLETÍRÁSA

Egyéb

   
   Csisztu vizet a pohárba!
   
   A pillanat, amikor egy nő kiteljesedik, sőt sokadszor metamorfizál - úgy alakul át, hogy tündéri bájából, hamvaiból, hangfekvéséből nem veszít molekulányit sem - minden esetben megrendítő látvány. A néző néz, és azt mondja: Huhh! Nő a lovon (Pegazuson)!

   
   Csisztu Zsuzsi, a netileg legbejáratottabb nevű sportrovati hírolvasó önéletrajzi könyvet írt, egy teljeset, az egész harminc évéről. Ami megér egy rövidhírt, bármennyire is nem érne meg. Önéletrajz önéletrajz hátán, amikor a terjesztő az önéletrajzokhoz ér a kiadói tervekben, hatot lapoz egyszerre. De most nem.
   
   - Nocsak! - mondja erre a néző, aki olvasó is egyszerre. - Miről írt önéletrajzi könyvet? A teljes harminc évéről?
   
   
   - Arról! - válaszolja a néző, aki olvasó is egyszerre. - Miért kérdés ez? Esterházy is megírta huszonöt évesen az önéletrajzinak nevezhető Fancsikó és Pintát, nem? Peer is megírta az önéletrajzi versregénynek számító Belső Robinsont, még húsz sem volt, pedig egy író ül, olvas, könyököl, olvas, fekszik könyökölve, olvas, vele belső szinten történnek az események, amíg közben...
   
   - Nade, - néz még mindig kétkedve a kétkedő néző, aki olvas, - az író tud írni, mert az a szakmája, de mitől tudna írni egy többszörös magyar bajnok tornász?
   
   - De Csisztu Zsuzsi tíz éve sporthíreket olvas, sporthír-olvasás közben megtanult írni, mi ebben olyan meghökkentő? A televíziósok egyébként is zsigerből tudnak írni, miután televíziósokká váltak.
   
   - De miért? Miért ír egy harmincéves nő önéletrajzot?
   
   - Kiadói kényszerből. A kiadók nem hagyták élni. Zsuzsi azt nyilatkozza, hogy Magyarország legnagyobb kiadói és terjesztői segítették őt a mű megalkotásában, mert a kiadók tudják a legjobban, hogy azok a rejtett értékek, amelyek Zsuzsiban rejteznek, csak így, közös összefogással kerülhettek Magyarország rejtett értékekre éhező olvasói elé. Az ország tanul majd Zsuzsitól.

   
   - Mis*art tanulhatna - néz a néző, aki esetenként olvasó, elkerekedett szemmel, - miféle rejtett értékekről tudol, amiről én nem?
   
   
   - Például azt is, ha valaki elvész Japánban, hogyan találjon haza Magyarországra, hogyan hozza őt haza a honvágy, mint vezérlő Ariadne-fonal.
   
   - Mindezt négyszáz oldalban?
   
   - Akad ott más élmény is. Akinek sok a mondandója, kevés a négyszáz oldal.
   
   - Szerintem titkolsz valamit...
   
   - Persze. Zsuzsi nem kíméli a mongol kommunistákat, szembeállítja a kommunizmus keletnémet változatát a virágzó nyugatnémet kirakatokkal, de olyan titkokat is megoszt a kedves olvasóval, hogy pl. amerikai ösztöndíja alatt, ha nem főzött meleget, nem evett.
   
   - Igazán, a mongolokat?! Leaprítja a mongol komenistákat? Izgalmas könyv lehet. Mindezt négyszáz oldalban? Jó, rendben. Izgalmas, mozgalmas, értékes élet, értékes tapasztalatokkal, nekem mégis az az érzésem - mondja a néző, aki alkalmasint olvasó is - te titkolsz valamit előlem. Ennyitől nem indulnak be a kiadók, mint a méhraj, az szentséges szűzmárja. (A néző, aki olvasó is esetenként, jól ismeri a kiadók természetrajzát.)
   
   - Valami van mégis ott, hátul, közben, alul, ami nem látszik, mert a felvezető interjú azzal nyit, hogy "első" önéletrajzi regény. Tehát folytatás várható. Ne légy türelmetlen, néző, aki olvasó is vagy esetenként, minden kiderül. Minden önéletrajzi regényből Magyarország épül-szebbül. És kiteljesedik.