Irodalom
Gárdonyi Géza ma is él
Az élő Gárdonyi címmel zajlott élménykonferencia, amelyen szakértők mellett részt vett Gárdonyi dédunokája is. A nap megkoronázásaként bemutatták a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Egri csillagok című produkcióját is Vidnyánszky Attila rendezésében.
„Az artisztikus dolgokhoz még jó is, ha az ember egy kicsit nyekeg az életében” – Ozsváth Zsuzsa versekről és képzőművészetről
Ozsváth Zsuzsa író, költő, képzőművész, az Újvárad irodalmi és művészeti lap webszerkesztője, teatrológia szakos hallgató, az Élő Várad Mozgalom és a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Első verseskönyve Előző részek címmel 2020-ban jelent meg.
„Azok a legszebb dallamok, amik valamire hasonlítanak, de nem tudni, mire” – Az Öreg Bandáról
Zenéről, családról és Újhartyánról szól Kollár-Klemencz László Öreg Banda című regénye – első ránézésre. De szól még annyi minden másról is, amiért érdemes elolvasni. Könyvajánló.
„Aki egész életében autentikus volt, az idős korában is az marad” – Beszélgetés Ladik Katalinnal
Ladik Katalin költő, performer, színésznő örökifjú. Egyszerűen nem fog rajta az idő, és nem fogynak ki belőle a betűk. A költészetet minden érzékszervével körüljárta. Hang- és vizuális költészet egyaránt kö(l)tődik a nevéhez. Igazi nagybetűs művésznő. 2016-ban Yoko Ono neki ítélte a LennonOno Grant For Peace díjat. Idővitorla című kötete nemrég jelent meg a Forum Könyvkiadónál.
„A versben a képzelet egyenrangú lehet a valósággal” – Interjú Balázs Imre Józseffel
A Kolozsváron élő Balázs Imre József költő, irodalomkritikus, szerkesztő új kötetekkel jelentkezett. Keletkezéstörténetükről, a természet mindenható erejéről és Hervay Gizelláról beszélgettünk vele.
Az Örkény-pecsét feltörése
Aki a cím alapján az Örkény István egész életművét átszövő titkos kód megfejtésére gondol, sajnos csalódni fog. A továbbiakban egyetlen írásról, a Pecsét című egyperces novelláról lesz szó.
Családi kör – Eörsi László Irgalomnak helye nincs című könyvéről
Eörsi László könyve sok-sok mozaikkocka összessége, amelyeken csodába illő módon egyszerre csillan meg a fény. 254 életrajz, az 1956-os forradalom és szabadságharc életrajzai: napszámosé, osztályvezetőé, bányászé, katonatiszté, jogászé, segédmunkásé, lelkészé, színházi rendezőé, medikáé, villamoskalauzé, miniszterelnöké. Olyan életek számbavétele, amelyeket ugyanannak a történelmi pillanatnak a villámfénye világított meg néhány másodpercre, és így most már mindörökké összetartoznak, noha egyébként talán semmi közük nem lett volna egymáshoz.
A Kosztolányi család és Csáth Géza hagyatékával bővült a Pannon Egyetem gyűjteménye
A Kosztolányi család és Csáth Géza hagyatékának egy részével gazdagodott a Pannon Egyetem gyűjteménye. A kéziratokból, levelekből álló hagyatékban fényképek, személyes iratok is találhatók.
Ma 111 éve tartották Európa utolsó nagy menyegzőjét
1911. október 21-én került sor Európa utolsó nagy esküvőjére: ekkor tartották Habsburg‑Lotharingiai Károly és Bourbon-Pármai Zita, a leendő magyar királyi pár menyegzőjét. Hogyan érkezett az esküvőre Ferenc József császár, mit ajándékozott az ifjú párnak Ferenc Ferdinánd trónörökös és X. Pius pápa? Mit viselt az esküvőjén a menyasszony, és milyen ételkülönlegességeket kóstolhatott a császári-királyi násznép?
Érződik valami vihar előtti csend – beszélgetés Gál János költővel
Az irodalmi élet problémáiról szóló beszélgetéseinek sorozatát Farkas Wellmann Endre, a Helyőrség főszerkeztője Gál János fiatal költővel folytatja.
„Ízlésem is van, nem csupán érdekeim” – Térey János Szükséges fölösleg cím interjúkötetéről
„Ezúttal muszáj lesz vigyáznom” – mondja Térey János a Szükséges fölösleg című interjúkötet első beszélgetésében, amely közel harminc éve, 1993-ban jelent meg a Magyar Hírlapban. Térey már négy éve nincs közöttünk, de folyamatosan jelennek meg új könyvei.
„Történeteket találok ki, és elmesélem őket, számomra ez a legnagyobb boldogság”
Az Astrid Lindgren-díjas Jean-Claude Mourlevat, a kortárs gyerekirodalom meghatározó alakja a PesText meghívására Budapesten töltött néhány napot a közelmúltban. Veress Gyöngyi beszélgetett vele a MeseCentrum oldalán.
A lázadó polgár: Déry Tibor
Vajon mi késztet egy gazdag családból származó, jómódú ifjút arra, hogy családja és egyben osztálya ellen fordulva szélsőséges forradalmi eszméket kövessen, és 1919-ben belépjen a kommunista pártba, a megalakuló írói direktóriumban pedig szerepet vállaljon még akkor is, ha apját öngyilkosságba kergette a kétségbeesés elkobzott házai, vagyona miatt? Eszmei felismerés vagy fiatalos dac, lázadás? Kiábrándulás? Politikai hippiség?
Istennek van humora? – Látogatóban Darvasi László író otthonában
„Sok mindent akarhatok íróként, de azt biztosan nem, hogy világosan lásd, miben vagy. Íróként azt akarom, hogy ha arról beszélek, ami szerintem van, attól az olvasó jöjjön zavarba. Legyenek érzései: rendüljön meg, piszkálja föl, háborogjon, mondjon nemet vagy igent, szóval legyen vele. És ne értse föltétlenül meg, hanem legyen arra kényszerítve, hogy foglaljon állást.” A ma 60 éves Darvasi Lászlóval beszélgettünk.
Könyvben utazunk az idei marosvásárhelyi könyvünnep mottója
Könyvben utazunk mottóval szervezik meg november 10. és 13. között a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt.
Petőfi, a hetyke bajszú látnok
Horváth Júlia Borbálát, ahogyan egykor újságíróként, szépíróként is a titokzatos, intellektuálisan izgalmas érdekli. Egy PK. Panther nevű uszálynak „köszönhetően” hasonló elképzelésekkel csöppent bele első Duna-kötete témájába. A folyó kalandos történetei áthömpölyögtek könyve lapjaira, amely lassan regénytrilógiává dagad. Mindez októberben folytatódik a kremsi írórezidencián a Magyar Írórezidencia csereprogramjának keretében.