Az Országház Eszterházy-termében ismertette eredményeit szeptember 24-én az Országgyűlési Könyvtár (OGYK), melyeket a legújabb projektjük, a Digitális Törvényhozási Tudástár 2. programja keretein belül értek el. A létrehozott adatbázis legfontosabb célkitűzéseként az nevezhető meg, hogy az OGYK digitalizált dokumentumállományát növelje, és rendszerezett adatbázis-szerkezetben szolgáltassa az érdeklődők számára. Ezek között országgyűlési jegyzőkönyveknek, az Országház tervrajz- és fotótárának, valamint minden törvényhozással kapcsolatos dokumentum rögzítésének a feladata kiemelt jelentőségű volt.

Elsőként Bellavics István, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési igazgatója ismertette a projekt legfontosabb tudnivalóit, melynek az egyik sarokköveként nevezte meg, hogy egyben a tartalmat és egyben a kezelőfelületet érintő fejlesztéseken vannak túl. Példákon keresztül ismertette az adatbázis működését. ?Mi azt szeretnénk, hogy az összes magyarországi törvényhozásban szerepet játszó [?] egészen ?akár ? a reformkori rendi országgyűlésekkel? kapcsolatos dokumentumok ?adatbázis-logikával legyenek feldolgozva.? A Digitális Törvényhozási Tudástár (DTT) másik legfontosabb innovációjaként emelte ki, hogy olyan keresőrendszert sikerült kialakítaniuk, amely több, már meglévő adatbázist kapcsol össze. ?Egy mini törvényhozási univerzumot akarunk létrehozni ? emelte ki tájékoztatójában, ? s ezzel szeretnénk a magyar tudományos, kulturális életben részt venni.?

Markója Szilárd, az Országgyűlési Könyvtár igazgatója a projekt megvalósulásának részleteibe avatta be a jelenlévőket. ?Csontvázára vetkőztetve ténylegesen arról szól a program, hogy a kulturális szinergia-pontokat próbáljuk egybecsomózni ? a különböző szakterületeket, és azok tartalmait egybecsatornázni és megjeleníteni? ? mondta. Majd a DTT-vel kapcsolatos anyagi eszközök és beruházások jellegét, valamint a honlap külalakját is ismertette.

Dr. Redl Károly igazgató-helyettes, a projekt szakmai vezetője a program gyakorlatias elemeit prezentálta: mely dokumentumokat kívánják felvenni az adatbázisba, ezek az iratok, kötetek, tervrajzok mekkora volumenűek. Példának okáért felhozta, hogy a szabadon választott országgyűlés dokumentumainak mintegy 1,5 millió oldalnyi terjedelme ? virtuálisan ? összesen 442 kilométernyi szőnyeget tenne ki, ha lapjait egymás után leterítjük. Valamint a Steindl-féle tervtár, amely az Országház tervezésére vonatkozó dokumentumokat tartalmazza, hasonlóan leterítve 750 négyzetméter nagyságú lenne. Nagyobb, mint egy teniszpálya, amely 648 négyzetméter ? hívta fel rá a figyelmet. ?Ezen dokumentumok eddig nem voltak közismertek, zárt raktárban őrizték ezeket az Országházban, és azzal, hogy nagy részét nyilvánossá tesszük a kutatók és az érdeklődő közönség számára, nagyon érdekes anyagokkal szolgálhatunk? ? foglalta össze gondolatmenetét.

Fotó: Csákvári Zsigmond