Július 12-én délután a részt vevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden.

A szolnoki Tisza táncegyüttes ifjúsági csoportjának műsora a Martin György Néptáncszövetség tavaszváró néptáncünnepén a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban 2020. február 29-én.
MTI/Máthé Zoltán
Jelenet a szolnoki Tisza Táncegyüttes ifjúsági csoportjának előadásából. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. Az 1970-es évektől – Novák Ferenc ötlete alapján – a rendezvényen egyik évben nemzetközi, a másikban magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viseli. 

A fesztiválon az együttesek zsűri előtt mutathatják be új koreográfiáikat, és azokat a szakemberek értékelik és díjazzák. A szervezők néhány éve döntöttek úgy, hogy a rendezvényen az ifjúsági csoportok számára kínálnak szakmai megmérettetéssel egybekötött bemutatkozási lehetőséget, hiszen ez a korosztály már birtokában van annak a tánctudásnak, amellyel képesek teljes esztétikai élményt nyújtani, miközben a lelkesedésük, szenvedélyük, odaadásuk páratlan.

Idén nyolc együttes csoportjai mutatkoznak be a fesztiválon, a házigazda Szeged Táncegyüttes mellett az Alföld Néptáncegyüttes Csongrádról, az Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, a Bartók Táncegyüttes Békéscsabáról, a Dobbantó Néptáncegyüttes Szegvárról, a Terbete Néptáncegyüttes az erdélyi Zilahról, a Tisza Táncegyüttes Szolnokról, valamint a Tiszavirág Néptáncegyesület Deszkről, illetve Szegedről. A fesztivál zenekara az országosan ismert Juhász zenekar lesz.

Péntek délután a résztvevők népviseletben, zenés kísérettel a Széchenyi térről a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre vonulnak, ahol a fesztiválmegnyitón ízelítőt adnak műsoraikból. Másnap este a Kisszínházban az együttesek zsűri és közönség előtt mutatkoznak be. Emellett a fiatal táncosok szakmai programokon vehetnek részt: rendeznek táncbemutatókat, a zsűri részletes szakmai értékelést nyújt a produkciókról, a fesztivál hagyományaihoz híven pedig a napi programokat hajnalig tartó táncház zárja.