Básthy Béla (Fidesz), Kőszeg kultúráért is felelős alpolgármestere július 20-án a Jurisics-vár külső udvarán tartott sajtótájékoztatón a programpontokat sorolva elmondta: az újdonságok közé tartozik, hogy augusztus 2-án a Kőszeg főterén felállított ringben kezdetét veszi az ?ostrombox?, a kétnapos Fitt-Box ökölvívó torna, amelyben a horvát, a szlovák és a magyar ifjúsági válogatott tagjai mérkőznek meg egymással.

Szavai szerint augusztus első hétvégéjén, az ostromhétvégén ismét katonai hagyományőrző csoportok vernek majd tábort Kőszeg falai alatt, idén először pedig a horvátországi Szentgyörgyvárból (Gyurgyevac) is csatlakoznak majd katonák a kőszegi várvédőkhöz. Mint mondta: első alkalommal állítják fel idén a várárokban Szulejmán szultán pompázatos sátrát és először rendeznek a Soproni Rendészeti Sportegyesület íjászainak közreműködésével vasárnap 21 célállomással jelmezes történelmi íjászversenyt. Szintén első alkalommal mutatkozik be az ostromnapok közönsége előtt a Mátyás-évforduló kapcsán a Mátyás király gyalogságának hagyományait őrző Szerszámíjász Társulat is.

Természetesen a törökök idén is megérkeznek Kőszeg falai alá. Szulejmán szultán és katonái július 21-én, szombaton délelőtt felvonulnak a belvárosban és megpróbálják a kőszegieket rábírni a vár feladására, majd ?rárontanak? a vásári forgatagra. A rendezvénysorozat csúcspontját jelentő várostrom este hét órakor kezdődik, mindkét oldalon több száz jelmezes részvételével. Másnap, július 22-én, vasárnap már a győzelem tudatában zajlanak a katonai hagyományőrző csoportok bemutatói, az íjászversenyek, lovasbemutatók, sőt vezetett séták, gyalogtúrák is indulnak, amelyek érintik a Királyvölgyet, a Szulejmán-kilátót, az Ördögárkot és a koronaőrző bunkert is. Ez utóbbi felújítás és bővítés miatt jelenleg zárva tart, csak az Ostromnapok közönsége előtt nyitják meg időlegesen.

A Kőszegi Ostromnapok rendezvénysorozata a szervezők tájékoztatása szerint az ostrommal nem ér véget, egész augusztusban bőségesen kínálnak irodalmi, zenei, képzőművészeti programokat a Kőszegre és környékére érkezőknek. Például augusztus 2. és 9. között rendezik a Bozsoki Zenei Fesztivált, augusztus 10-én és 11-én szintén Bozsokon az Aranypatak Vers Fesztivált, de a nyár kiemelkedő eseményének ígérkezik augusztus 18-án és 19-én a 150 éves Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tiszteletére rendezett tűzoltóverseny, kiállítás és utcabál is.

A Mátyás király-emlékévhez kapcsolódva nyílik meg augusztus 31-én, pénteken a szervezők tájékoztatása szerint Kőszegen a Jurisics-vár reneszánsz folyosóján a Hunyadiak dicsősége című kiállítás és ugyanezen a napon rendeznek történelmi emlékülést a Zwingerben (Öregtoronyban) Mátyás kardja ? Jurisics pajzsa címmel.

Forrás: MTI

Fotó: ostromnapok.hu