Az Ivan & The Parazol elhozza az aranykort
Vitáris Iván csípőből hoz néhány figurát, de leginkább a nagybetűs rocksztár karakterében érzi jól magát. Még az Ivan & The Parazol-koncertek elején is képes rágyújtani egy szivarra, ugyanakkor, ha úgy adódna, bizonyára lazán csevegne a gyeptrágyákról is egy kert és dekoráció tematikájú műsorban, ahogy pontos megállapításokat tesz Zalatnay Cini plakátjairól is. De a legnagyobb húzása mégiscsak az Ivan & The Parazol Belle Époque című új lemeze.
Velük indultak a 2010-es évek, és 15 év elteltével ez lett az ő Bummm!-juk, és nemcsak azért, mert nemegyszer köszön vissza Barta Tamás gitárjátéka, hanem mert a Belle Époque szintugrás a zenekar életében. Ez többek között a két új zenekari tagnak köszönhető. A Bartók-konzira járó Kalmár Botond László billentyűs helyből hozza az Universal vagy az M7-es zenekarok fazonjait, de ez mind semmi: remek billentyűs, a játéka meghatározó lett az Ivan &The Parazolban. Szintén nagyot emelt a zenekar élvezeti értékén a The Qualitons basszusgitárosa, Szőke Barna, akinek köszönhetően a zenekar eddigi legfeszesebb és egyben legönfeledtebb anyaga állt össze.
A hangzás vastag és rétegzett, minden dal a legjobb értelemben vett indie-sláger (producer: Balla Máté, gitáros), milyen kár, hogy nem maradtak a magyar nyelvnél. Hiába gurul jobban a rock and rollban az angol, így nehezebb lesz összehozni egy Arénát, amit simán megérdemelne az Ivan & The Parazol.
Vitáris Iván a fiatal Török Ádi testalkatával, filmes víziókkal, koncept-art elképzelésekkel, a zenekar utolsó mellszőrig megtervezett arculatával csak arra várt, hogy elkészüljön végre a fő mű, és tessék, itt van.
És a lemezen ott a póz, modor, de vannak hozzárendelve parancsoló érvényű slágerek is, és ami meglepő: nemcsak a Black Keys vagy más garázsrockbandák hangzásait desztillálták, de benne van a magyar örökség a korai LGT-től a korai Európa Kiadóig. Sőt, aki nagyon bele akar magyarázni, az a Rainbow Down To Earth lemezének glam hatású hard rockját is kihallja a dalokból. Az album címe, a Belle Époque a boldog békeidők kreatív kiteljesedésére utal, csak éppen nem a múlt századfordulót, hanem a hetvenes éveket idézi meg, amikor összeért a nagybetűs rock, a new wave, a diszkó és a prog-rock, de a Damned Phantasmagoria-korszakának pop-darkos is hatása és a Kasabian is kihallható a dalokból.
Ami közös a számos hatást összegyúró Belle Époque dalaiban, az a vágyott idillnek, egy impulzív korszaknak a nosztalgikus, mégis kimondottan erőteljes megidézése.
Ez az ellentmondás addig feszítette a zenekart, míg aztán elkészült a legnagyobb kompromisszumot, egy teljes magyar nyelvű anyagot hozó 2021-es Budai Pop, ami egy elég jó album lett, mégis sokáig egy helyben topogott a csapat.
És ekkor jött a két új tag, akik megmutatták, hogy milyen potenciál rejlik még a formációban, milyen az, amikor igazán meg vannak hangszerelve a dalok. Balla Máté remek dalszerző, például a Danube.Slay című dalukba intelligensen épít be olyan intarziákat, mint a Yes Owner of a Lonely Heartja, és még egy sor AOR-hatást is, miközben felismerhető a kivételes zenei műveltsége és dalszerzői képessége. Vitáris Iván mindig ügyelt arra, hogy a többiek is helyet kapjanak a nyilvánosságban, és most is érzékenyen alakítja a csapat kohézióját, miközben ki tudja teljesíteni az egóját is.
Aranykornak nevezni egy lemezt remek pozicionálás, ilyesmi korábban csak Fenyő Miklósnak jutott eszébe, amikor 1981-ben kijelentette, hogy kitört a pesti limbóláz, és abban a pillanatban limbózni kezdett az ország. Úgy tűnik, hogy egy másik irányba ugyan, de az Ivan & The Parazol is menetre kész.
Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
