Tovább folytatódnak a The Dark Side Of The Moon évfordulós ceremóniái, amelyek a marketing nagy ünnepei is. Megjelent a Pink Floyd ötvenéves albuma átlátszó kristálykorongon, James Guthrie már ismert remaszterével. A gyűjtői kiadást nevezhetjük úgynevezett picture discnek is, de itt ennél többről van szó.

A Pink Floyd The Dark Side of the Moon című albumának borítója
A szerző felvétele

Először alkalmazta a Pink Floyd az úttörőnek mondható UV-s nyomtatási eljárást, amire azért volt szükség, mert a zenekar audiofil rajongói érzékenyek a hangzás esetleges romlására, és ez sok esetben együtt jár a képek korongra nyomtatásával. Azonban az UV-nyomtatásnak köszönhetően nincs alapzaj a picture discen, amit a The Dark Side Of The Moon új kiadásánál úgy kerültek el, hogy az dupla LP-n jelent meg, és csak az A és a C oldalra került a zene, a B és D oldalakon csak képanyag látható.

Hogy miért kell a világ negyedik legnagyobb példányban értékesített lemezét újra és újra, különböző extrákkal megjelentetni? Nos, a show-nak folytatódnia kell, és amit el lehetett adni egyszer, azt újra lehet pozicionálni, akár színezni is, különösen, ha a szivárvány összes színe megjelenik azon a bizonyos Pink Floyd-prizmán. Az ikonikus borító – amelyet Storm Thorgerson legendás tervezőirodája, a Hipgnosis készített – a popkultúra egyik referenciapontja, a legjobb albumborítók listáján is előkelő helyen szerepel. És akkor nem beszéltünk még arról a nem elhanyagolható tényről, hogy minden idők legjobb lemezei listáin is a legtöbb esetben a legjobb tíz között találjuk.

Az album  prizmája, amely fénysugarakat tükröz a sötétségbe, utalhat a zenekar összetett hangzásvilágára, de beszél a tudomány és a hit közötti titokzatos kapcsolatról is, ugyanakkor forgalomban vannak olyan vélekedések is, mely szerint a lélek sötétjének a metaforája. Meg kell említenünk azt is, hogy nem ez volt az első, hogy szivárványos prizma került egy albumborítóra. Hasonló covert készített a New York-i születésű Alex Steinweiss is, cirka harminc évvel a The Dark Side of the Moon megjelenése előtt. Sokan a lemezborító, az alkalmazott  művészet „feltalálójaként” tartják számon, ugyanis addig jórészt szürke és barna tasakokba csomagolták a lemezeket, amelyeken nem voltak egyedi illusztrációk.  

Steinweiss, a Columbia Masterworks házi tervezője több mint 2000 egyedi covert készített, amelyek nagyban növelték az addig mérsékelten fogyó albumok eladásait. Az egyik ilyen alkotása a Beethoven V. zongoraversenyéhez készült tasakterv. Az alapvetően fekete albumborító egy zongorába hatoló fénysugarat ábrázol, amely szivárványként bújik elő onnan. Mivel a The Dark Side Of The Moon egyik híres dala a pénz hatalmáról szóló Money, talán direkt utalásként is felfoghatjuk a művészet mint üzlet témakörben, amelyet a Pink Floyd alaposan körüljárt az életművében. Ha ezt elvetjük, akkor jöhet a közkeletű történet, amely szerint Aubrey Powell, a Hipgnosis társalapítója, Storm Thorgerson munkatársa egy fizikatankönyvben bukkant rá a fényképre, amely üveg papírnehezéket használt a fénytörés elveinek bemutatására. Thorgerson szerint a műalkotás valójában tisztelgés a Pink Floyd káprázatos fényshow-i előtt.

A popipar egyik nagy trükkje, hogy miképp lehet ugyanazt eladni többször is. Például ott van a különböző formátumok (vinyl, kazetta, CD) megjelentetése, a remaszterizált és a különböző mix verziók újbóli kiadása, de léteznek extrákkal felturbózott, rajongóknak szánt verziók is, és ott vannak a fanatikus gyűjtőket megcélzó különböző színű vinyles ajánlatok is. Akinek ezek sem elég hívogatóak, azokat elkápráztathatják például a Pink Floyd Pulse című CD-jének dobozán a pulzáló piros LED-ek, amivel az volt a gond, hogy a tokba épített elemek körülbelül fél évig bírták, utána ki kellett cserélni azokat. (A későbbi kiadások már villogó LED-ek nélkül kerültek forgalomba.) A The Dark Side  50. jubileumára megjelent egy legújabb újramaszterelt kiadás, egy 1974-es koncert (Live at Wembley), amelyen az album anyaga hallható élőben, és most itt a clear vinyl kiadás is. Jól látható, hogy a Pink Floyd back catalogue ipara mellett ott van az önálló The Dark Side alvállalkozás is.

Aki azt hinné, hogy a színes bakelitlemezek korszaka alapvetően a nyolcvanas években indult – mert például akkor találkozott szürke vagy electric blue színű Depeche Mode-nyomatokkal –, az téved, mert az Electric Light Orchestra 1977-es Out Of The Blue-ja kék színben is kapható volt. Sőt a Krautrocker Faust 1971-es debütáló albuma átlátszó vinlyen került forgalomba, és szintén ehhez az évtizedhez köthető a a Kraftwerk 1978-as Neon Lights című, sötétben világító kislemeze is. Ugyanakkor, ha visszautat keresünk az időben, akkor azt mondhatjuk, hogy már a hatvanas években is alkalmazták a színes technikát a kislemezeken, főleg azért, hogy a rádiós DJ-k figyelmét jobban ráirányítsák egy-egy kiadványra.

Az egyik legelképesztőbb nagyzási hóbort a Tool Fear Inoculum című CD-jéhez kapcsolódik. Amikor kinyitjuk a tasakot, megelevenedik egy monitor, amelyen zenés  videót láthattunk és hallhattunk. A pop történetében volt már olyan, hogy továbbgondolták a hagyományos coveresztétikát, lásd a Rolling Stones Sticky Fingers albumát, amelyen lehúzhattuk a Levi’s farmer cipzárját, de ott van a Velvet Underground bemutatkozó lemeze (szintén Warholtól), amelyen úgymond meghámozhattuk a coveren látható banánt.

A színes lemezek tehát majdnem olyan régiek, mint maga a formátum, a Vocalion kiadó 1917 körül préselte az első színes, rozsdabarna és vörös színű, még 78-as fordulatszámú gramofonkorongokat, és persze ők is csak azért, hogy megkülönböztessék termékeiket a konkurenciától. A harmincas évek elején a Columbia Records egy rövid életű, 78-as fordulatú, kék színű sorozatot nyomott, hogy fellendítse a gazdasági válság utáni eladásokat. Miután a Columbia 1948-ban piacra dobta a 33-as fordulatszámú vinyleket, már az 1950-es években is rengeteg színes korongot, többek között jazz- és gyerekalbumokat jelentetett meg. 

Persze ma is vannak meghökkentően innovatív megoldások, például a brit And Vinyly cég mindent vinylbe présel, folyadékot, virágot, vagy privát szériák esetében akár a hozzátartozók hamvait is. De nekünk már az is bőven elég, ha ezt a bizonyos Pink Floyd-féle prizmát megvilágítja a fény a lemezjátszónk korongján. Főleg, ha a Pro.Ject The Dark Side Of The Moon ihlette, prizma formára vágott lemezjátszóján hallgatjuk meg az albumot.