Irene Solà © Ignasi Roviró.jpg

Iréne Solà, Sofi Oksanen, Terézia Mora is érkezik az Őszi Margó fesztiválra

Október 10. és 13. között rendezik az Őszi Margó Irodalmi Fesztivált a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló programsorozat idén is a külföldi és hazai kortárs irodalom kedvenceit hozza el, esténként pedig zenei-irodalmi esteken várják az érdeklődőket. A fesztivál keretében tizedik alkalommal adják át az év legjobb első prózakötetes szerzőjének járó Margó-díjat. A könyvbemutatók ingyenesen látogathatók.

Hatvanhét program, 14 külföldi szerző, négy zenei-irodalmi est, középiskolásoknak szóló alternatív irodalomórák – számokban ez az  Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, amelyet a Nemzeti Táncszínházban rendeznek.

Magyar szerzők kötetbemutatói

Itt mutatja be a Fikció sorozat harmadik kötetét Gerlóczy Márton, Hideg pizza című kötetét a nemrég saját kiadót alapító Simon Márton, Závada Pál pedig az elfeledni kívánt múlt rémtetteit tárja az olvasók elé új regényében. A romantikus csalásokról mutat be könyvet Janecskó Kata, egy hasbeszélő visszhangjai lesznek hallhatók Papp-Zakor Ilka regényében, míg Szabó T. Anna új verseskötete a gyász és az elengedés témáit hozza majd felszínre. Új kötetekkel érkezik Kemény István és lánya, Kemény Zsófi is, személyes terápianaplóját hozza el Csalár Bence, 40 év verseit mutatja meg a közönségnek Háy János, és bestsellersorozatának harmadik kötetével érkezik Kordos Szabolcs.

Hosszú idő után a Margón, Jakab Péter dalszövegkönyvével állnak újra színpadra a Jazzékiel zenészei, és a fesztiválon mutatják be az AWS zenekar tragikusan fiatalon elhunyt egykori frontembere, Siklósi Örs fiatalkori verseiből készült kötetét is.

Új könyvvel jelentkezik az Őszi Margón mások mellett Ablonczy Balázs, Bakos Gyöngyi, a Budapest Street Photography Collective, Demszky Gábor, Egill Bjarnason, Egressy Zoltán, Falcsik Mari, Finy Petra, Gabriely György és Poletti Lénárd, Gerőcs Péter, Herner Dorka, Horváth Viktor, Kalapos Éva, Kertész Erzsi, Kovács Krisztián, Németh Gábor és Szilasi László, Lezsák Levente, Ménes Attila, Miklya Luzsányi Mónika, Molnár Krisztina Rita, Schillinger Gyöngyvér, Szabados Attila, Szederkényi Olga, Szkárosi Endre, Szöllősi Mátyás, Szűcs Ádám, Vizler-Nyirádi Luca és Zalka Csenge Virág.

Nemzetközi vendéglista

Októberben minden eddiginél több külföldi szerzővel lehet találkozni az Őszi Margón. Harmadik magyarul megjelent kötetével érkezik Iréne Solà, Karafiáth Orsolya pedig a Putyin és a nők közti háborúról írt könyvéről kérdezi a finn Sofi Oksanent. Egill Bjarnason A megkerülhetetlen Izlandról mesél majd, az örmény Narine Abgarjan mágikus szinesztéziával érkezik a Margóra, a skandináv irodalom szerelmesei pedig Vigdis Hjorthtal és Hilde Susan Jægtnesszel találkozhatnak.

A fesztiválon mutatja be új regényét, A fügefát a magyar származású Terézia Mora, új kötetét hozza el Goran Vojnović, az olasz Claudia Durastanti önéletrajzi elemeket is tartalmazó könyve pedig egy különleges család életébe enged bepillantást. A külföldi palettát idén is a Margó Könyvek sorozat új regényei színesítik: itt lesz a bosnyák Lana Bastašić, a lengyel Martyna Bunda, a horvát Ivana Bodrožić, valamint a szlovák Silvester Lavrík is.

Zene és irodalom találkozása

Zenés irodalmi produkciókkal is várják az érdeklődőket: csütörtökön egyedi The Doors-életmű-feldolgozással áll színpadra Nóvé Soma, iamyank és Vangel Tibor. Pénteken a dalszövegeiért elsőként irodalmi Nobel-díjat kapott Bob Dylan lírája elevenedik meg az Anima Sound System zenéjével, Prieger Zsolt szerkesztésében, többek között Törőcsik Franciska és Nagy Katica közreműködésével. Szombaton Vecsei H. Miklós és a QJÚB mutatja be Radnóti Miklós életművéből készült előadását, a zárónapon pedig Kollár-Klemencz László Anyám tenyere című új regényét koncerttel egybekötve ismerheti meg a közönség.

Az Őszi Margó nyitónapján jubileumi, tizedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat, és a Margó x Erste #higgymagadban különdíj is gazdára talál. A 2023-as Margó-díj-nyertes, Visky András önálló estjét a Liszt Ünnep keretében október 14-én rendezik meg a Müpában.

A Margó könyvbemutatói ingyenesen látogathatók, a zenei-irodalmi estekre a Liszt Ünnep weboldalán lehet jegyet vásárolni. Részletes program a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán érhető el.

Ez is érdekelheti

Háy János rátapint a létezés misztikus erejére

„Magunkat akarjuk olvasni, a többi nem érdekes” – bökök rá rögtön Háy János legújabb, Boldog boldogtalan című könyvének utolsó oldalain található mondatra. Életbölcsesség, gondolhatnánk. Visszalapozok: rengeteg szamárfüllel jelölt oldal, aláhúzott sor. Nem is lehet kiválasztani azt az egyet, amellyel érdemes volna elindítani a könyvről írt véleményösszesítőt. Az idézett sor viszont megalapozza mindazt, amiről a könyv is szól: ahány ember, annyi történet, s ahány olvasó, annyi olvasat.

A mai világ hamisén-mámorban él

Háy János József Attila-díjas íróval a legújabb, Boldog boldogtalan című könyvéről, s így az emberi létezésről, írástechnikai metódusokról is beszélgettünk.

Háy János: Állatira utálom azokat a könyveket, amik írókról szólnak

Az író a Margó Irodalmi Fesztiválon mesélt most megjelent Boldog boldogtalan című regényéről.

Kollár-Klemencz László: Leginkább a saját kétségbeesésem segít

Április 21-én valódi lelki feltöltődést jelentő közösségi programokkal várja az együtt ünneplőket a Poket 6. születésnap X PKÜ az Akvárium Klubban. Kollár-Klemencz László itt enged először betekintést az új, Vad című önálló zenés irodalmi estjébe, amely a készülő, azonos című regényének előfutára. Nagy Daniella kérdezte a Hajógyár oldalán.