A költő nevével való játék („játszani is engedd“) kezdetben egyszerűnek tűnik, de aztán egyre komolyabbá válik, s végül meglepő dolgoknak jövünk a nyomára.
A nyelvjátékok gyakori szabályait alkalmazva (hogy a hosszú és rövid magánhangzók felcserélhetők egymással) egyebek mellett az alábbi szavakat rakhatjuk ki József Attila neve betűinek felhasználásával: ALTATÓ, TÉL, FÁJ, ÍTÉL, LÉT, TISZTA, TÁJ, TILTÁS, ELJÁTSZÓ, IJESZT, ELFOJTÁS, FOSZT, SZÓ, SEJT, FÉL. De ott van a TEOFIL, vagyis „istenszerető” („Dolgaim elől rejtegetlek, / Istenem, és nagyon szeretlek”), vagy a FELTASZÍT („én, akit föltaszít a ló”).
A lista már így is meglepő. Tudniillik még véletlenül se olyan szavak jönnek ki, hogy „tejbegríz”, „divat” vagy „szatyor”, amelyekhez köztudottan semmi köze, hanem olyanok, amelyek költői szótárának legmagasabb (legmélyebb) értékű fogalmai. A fenti lista mintha feszegetné a „véletlen” határait.
Nehezítsünk: lépjünk egy fokkal feljebb a játékban („a végtelenig, és tovább”). Nézzük az egészet, vagyis a József Attila név-univerzumot („a mindenséggel mérd magad”). Ha felhasználjuk nevének összes betűjét („nevemet hibátlanul”), vagyis szabályos anagrammákat hozunk létre, egészen elképesztő eredményekre jutunk.
De előbb egy kis kitérő az anagramma ürügyén, ami eredetileg korántsem játék. A kabbalisták és a középkori misztikusok hittek abban, hogy a név nem esetleges hangsor, hanem szoros összefüggésben van a megnevezett jelenséggel, annak a lényege, lelke. Ha a hangok sorrendjét megváltoztatjuk, az a lényegen nem változtat, sőt, olyan rejtett összefüggésekre mutat rá, amelyek csak a szétdarabolás-újrarendezés során tárulnak fel. Ezen logika alapján JÓZSEF ATTILA megszólításával egyenértékű az, hogy „Ó, TISZTA JEL-FA”.
Már az is döbbenetes, hogy nevéből milyen nagyszámú anagramma hozható létre, az pedig tényleg megmagyarázhatatlan, hogy ezen anagrammák fatálisan idézik meg József Attila alakját, költészetét, sorsát. Egyiket-másikat mintha ő írta volna: JÁTSZI FÁJÓ LÉT · S FÁZÓ TÉLI TÁJ · Ó, TALAJ FESZÍT · FÁJ, TELÍT A SZÓ · A FELSZÍTÓ TÁJ · ELJÁTSZÓ FIA · LAZÍT-E FOJTÁS ·ITTAS, FELAJZÓ · ELIT SZÓFAJTA · ISA, ELFAJZOTT · ITT A FÁJÓ SZÉL · FELTASZÍT A JÓ · ÍTÉLT A SZÓ: FÁJ · ATI LESZ FOLTJA · EZ ITT ALFA-JÓS · TILOS E FAJZAT· FÁJÓ TILTÁS EZ · AZ A TÉL FOJT IS · S Ó, ITT A FEJLÁZ · FÁZOL, ÉJ-ITTAS?
Saussure az anagrammákkal kapcsolatban a fentiekhez hasonló meglepő eredményekre jutott (a görög istenek neveivel kapcsolatban). Azonban inkább nem publikálta ezeket a meglátásait, mert összeegyeztethetetlen volt a józan strukturális nyelvszemlélettel, fogalmi, intellektuális gondolkodással („a törvény szövedéke mindig felfeslik valahol”).
Ma a világ dolgainak konvencionális jeleket feleltetünk meg valamiféle helyettesítőként. Az embert mint jelalkotót helyezzük a középpontba, ezzel párhuzamosan háttérbe szorítjuk (ha éppen nem tagadjuk) a mindenség jeleit felismerő elmét, a kozmikus rend szerint szerveződő világot. A kratüloszi és a misztikus gondolkodás szerint azonban a szó (mint jel) transzcendens üzenet.
De szerencsére ott van az irodalom, amelyen belül legálisan fittyet hányhatunk a tudománynak (amúgy is, „a líra logika, de nem tudomány”). S így József Attila neve a LOGOSZ törvénye szerint működik. És szinte csak az ő neve működik így (mert „hozzá más költő csak analfabéta”).
