Június 14-én történt

Egyéb

1985-ben ezen a napon kezdődött az ellenzéki értelmiség monori találkozója. Az összejövetelen reformközgazdászok, történészek, népi írók, a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek is részt vettek. A találkozó mérföldkő az 1956 utáni magyar és közép-kelet-európai ellenzéki mozgalmak történetében.

1809 Napóleon seregei Győrnél súlyos vereséget mértek az utolsó magyar nemesi felkelés csapataira.

1848 Megtartották Magyarországon az első népképviseleti országgyűlési választásokat.

1869 I. Ferenc József király jóváhagyta a Magyar Tudományos Akadémia új alapszabályát.

1940 A II. világháborúban a németek villámháborús győzelmük után bevonultak Párizsba.

1968 Kihajózott az angliai Falmouthból Sir Robin Knox-Johnston, aki kétárbócos vitorlásával 312 nap alatt először hajózta körbe a Földet egyedül, kikötés nélkül.

1985 Megkezdődött az ellenzéki értelmiség monori tanácskozása. Az összejövetelen az egymástól elszigetelt demokratikus ellenzék képviselőin kívül reformközgazdászok, történészek, népi írók, a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek is részt vette. A találkozó mérföldkő az 1956 utáni magyar és közép-kelet-európai ellenzéki mozgalmak történetében.

1985 Öt EU-tagállam – Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg – aláírta a belső határellenőrzés megszüntetéséről szóló schengeni egyezményt.

Június 14-én született:

1798 František Palacký cseh történész, irodalmár, az ausztroszlávizmus legismertebb képviselője

1823 Böhm Gusztáv karmester, zeneszerző, operarendező, műfordító

1835 Nyikolaj Grigorjevics Rubinstein orosz zongoraművész, zenepedagógus

1838 Aranyváry Emília táncművésznő, koreográfus, az első magyar prímabalerina

1858 Dankó Pista cigányprímás, nótaszerző

1864 Alois Alzheimer német ideggyógyász, a róla elnevezett kór leírója

1923 Kari Polanyi Levitt magyar származású kanadai közgazdász

1924 Sir James Whyte Black Nobel-díjas skót orvos, a béta-blokkoló szívgyógyszerek feltalálója

1925 Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze

1928 Ernesto „Che” Guevara argentin forradalmár, gerillavezér, egy nemzedék bálványa

1939 Schiffer Pál Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész

1953 Angelus Iván táncos, koreográfus, rendező, művészpedagógus

1954 Kemény Dénes vízilabda mesteredző, aki szövetségi kapitányként 2000 és 2008 között három olimpiát nyert a magyar férfi válogatottal

1959 Marcus Miller Grammy-díjas amerikai jazz-zenész, zeneszerző

1959 Freund Tamás Széchenyi-díjas és Bolyai-díjas agykutató, az MTA elnöke

Június 14-én halt meg:

1553 Cristobal de Morales a 16. század legnagyobb spanyol zeneszerzője

1680 Báthori Zsófia, a somlyói Báthori-család utolsó leszármazottja, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége

1886 Alekszandr Osztrovszkij orosz drámaíró

1907 Mechwart András gépészmérnök, gyáros

1920 Max Weber német filozófus, szociológus

1944 Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő

1968 Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költő

1986 Jorge Luis Borges argentin író, esszéista

1986 Alan Jay Lerner Oscar-díjas amerikai librettista, a My Fair Lady, a Camelot, a Gigi című musicalek szövegírója

1994 Henry Mancini négyszeres Oscar-díjas amerikai filmzeneszerző

1995 Rory Gallagher ír rockzenész, a Taste együttes tagja

A képen Für Lajos beszél a demokratikus ellenzék által rendezett monori tanácskozáson a monorierdei kempingben, mellette Konrád György, Mészöly Miklós és Donáth Ferenc. Fotó: Rajk László / MTI