BÉKÉSY GYÖRGY [Georg von Békésy] (Budapest, 1899. június 3. – Honolulu, 1972. június 13.): akusztikus, biofizikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas (1961). A berni egyetemen 1916–1920 között fizikát és kémiát tanult, doktorátusát fizikából Budapesten szerezte 1923-ban. Rövid berlini tartózkodástól eltekintve, ahol Siemens és Halske kutatólaboratóriumában dolgozott, 1923-1941 között a Postakísérleti Állomás mérnöki, majd főmérnöki beosztású kutatója volt, ahol az általa kifejlesztett módszerekkel végezte a hallással kapcsolatos alapvető fontosságú, különlegesen pontos kísérleteit. 1933-ban a budapesti tudományegyetemen magántanári képesítést nyert, 1939-ben a Kísérleti Természettani Tanszék vezetését, majd 1941-ben mint egyetemi tanár a Gyakorlati Fizikai Intézet vezetését vette át. Az MTA 1939-ben választotta levelező tagjává. 1946-ban szabadságolták, hogy a stockholmi Királyi Karolina Intézetben végezhessen kutatómunkát. 1947 őszén a Harvard Egyetem pszichoakusztikai laboratóriumának meghívására áttelepült az USA-ba, és itt dolgozott 1966-ig mint vezető kutató. Az 1961-es orvosi Nobel-díjat főként azokért a kutatásaiért kapta, amelyeket még Magyarországon folytatott. Sem a stockholmi (1949), sem később a göttingeni egyetem professzori meghívását nem fogadta el, hanem – főleg egészségi okokból – Honoluluba költözött, ahol az egyetem alapítványi tanszékének, az Érzékszervi Kutatólaboratóriumnak lett a professzora. 

1969-ben Washingtonban a magyar követségen átadták neki a SOTE díszdoktori oklevelét. Kétszer is tervezte hazalátogatását, de betegsége miatt hosszabb utazásra már képtelen volt. Egyik legnagyobb tudósunk volt. Munkásságát csaknem kizárólag az akusztika területén fejtette ki. Aktívan részt vett a magyar rádióadások megindításában. Eleinte minden akusztikai feladattal foglalkozott, később mindinkább a hallás biofizikai problémái felé fordult, végül – felismerve az érzékszervi mechanizmusok közös sajátságait – a tapintás, a bőrérzékelés, az ízlelés és a szaglás folyamatait is igyekezett tisztázni. Kutatásai első, budapesti fázisában a hallás biofizikai problémáit kutatta. Kiindulása az a gondolat volt, hogy mennyivel jobb a fül a meglevő híradástechnikai rendszereknél. A középfül mechanikájának tisztázása után ő volt az első a világon, aki közvetlenül látta, hogy mi történik az alig több mint 1 cm külső méretű csigában. Megfejtette az addig nem ismert „haladó folyadékhullámok” létezésének fizikai okait, és igen sok adatot gyűjtött össze arról, hogy hogyan és mit válaszolnak a fül csigájában elhelyezkedő érzékelő sejtek a fizikai ingerek hatására. A Nobel-díj bizottság indokolása szerint a kitüntetést „a csigán belüli ingerlés fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért” kapta. A második (cambridge-i) folyamatos kísérleti fázis előtt Stockholmban szerkesztette meg önműködő hallásvizsgáló berendezését, amelyet a szakirodalom és az orvosi gyakorlat Békésy-féle audiométer néven ismer. Az új kísérletek elsősorban a csigában végbemenő elektrofiziológiai folyamatok megismerését célozták. A csiga biofizikai folyamatainak kutatása közben az idegvezetéssel is foglalkozni kezdett. Honolului kutatásaiban az agyi értékelés volt a központi kérdés. Az érzékszervi megismerés fontos törvényeként definiálta az idegi gátlások fogalmát, melyeknek jelentősége elsősorban az információk megszűrése és ezáltal az agy tehermentesítése. A közép-amerikai indián kultúrák nemzetközileg elismert szakértője volt. Értékes gyűjteményét a Nobel-alapítványra hagyta.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A magyar repülőgép-tervezés és -építés egyik úttörője, SVACHULAY SÁNDOR (Kassa, 1875. június 3. – Budapest, 1954. augusztus 25.) a budapesti Technológián gépészeti, fa- és fémipari valamint művezetői tanfolyamokat végzett. 1898-ban önálló lakatosműhelyt nyitott. Már ekkor foglalkoztatta a repülés problémája és elkészített egy emberre szíjazható siklószerkezetet. Ennek kudarca után számos repülőgép- és helikopter-modellt épített, melyek motoros meghajtással repülőképesnek bizonyultak. 1907-ben állította ki újdonságot jelentő, hegesztett acélcsövekből épített repülőszerkezetét a Royal Szállóban. Az elgondolás megtetszett egy gazdag német léghajósnak, Ganz Fabrisnak, aki Svachulay mecénása lett. Több évi kísérletezés után megszületett a „Kolibri I” elnevezésű kétéltű repülőgép, amely később az egész világon elterjedt és a hadsereg is megvásárolta. Egy nagyobb, csónaktörzsű, motoros meghajtású modell-sorozat tervezése és kivitelezése következett, ezek közül az „Albatros III”-mal Dobos István pilóta komoly nemzetközi sikereket ért el. Svachulay az első világháború alatt az albertfalvai repülőgépgyár munkáját irányította. 1922-től a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület első gépeinek lakatosmunkáit segítette. 1934-ben két könnyű vitorlázó repülőgépet épített, melyekkel kísérleti repüléseket végeztek. 1938-tól Svachulay lett a Magyar Aero Szövetség központi modellező műhelyének vezetője és oktatója. Közben évtizedekig foglalkozott a verőszárnyas repülőgépekkel; nem adta fel egy emberi izomerővel működő repülőszerkezettel kapcsolatos elképzeléseit sem, ez azonban részben kísérleti modelljeinek megsemmisülése miatt nem valósulhatott meg.
Repülőgéptervein kívül Svachulay nevéhez fűződik számos, a repüléshez kapcsolódó műszaki probléma megoldása, ilyen például az állítható fémlégcsavar és a repülőgépek leszállási sebességét csökkentő berendezés.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

A magyarországi bányászat és kohászat terén elévülhetetlen érdemeket szerzett orvos, botanikus, mineralógus és kémikus, ANTONIO GIOVANNI SCOPOLI (Cavalese, Tirol, 1723. június 3. – Pavia, 1788. május 8.) az innsbrucki egyetemen szerzett orvosdoktori képesítést. Másfél évtizeden át a dalmáciai Idria higanybányáinak orvosa volt. Ezalatt teljesedett ki –gyermekkori érdeklődésén alapuló – botanikai munkássága. Gyűjtésének és rendszerezésének eredményeit Bécsben adta ki két kötetben. Behatóan foglalkozott a bányászok és kohászok egészségvédelmével, a krónikus higanymérgezés megelőzésével és kezelésével. Érdeklődése így fordult az ásványok felé. 1771-ben adta közre tapasztalatait a higanyérc ásványairól és a higany-betegségekről. 1763-tól az újonnan alapított idriai bányászati-kohászati iskolában tanított; itt kezdte meg természettudományi tanulmányainak évkönyvekben való kiadását. Szakmai tekintélye révén nevezték ki 1769-ben, a neves Jacquin professzor utódaként a selmeci bányász-kohász akadémia professzorává. Itt egy évtizeden keresztül ásványtant, kémiát és elméleti kohászattant adott elő. Nagy érdeme van abban, hogy a Jacquin által megkezdett laboratóriumi oktatási módszer továbbfejlesztésével az akadémia világhírnévre tett szert; a selmeci módszer szolgált mintául az első új típusú műszaki egyetem, a párizsi École Polytechnique megszervezésénél az 1790-es években. Magyarországon Scopoli volt az első, aki szakszerűen felépített tananyagra alapozva ásványtant adott elő felsőfokú intézményben. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik az első magyarországi ásványtani összefoglaló mű. Elsőként vette tervbe hazánk ásványainak teljes feldolgozását, rendszerezését és kiadását, azonban ebből csak az első kötet jelent meg, Prágában, 1776-ban. Selmecen szerzett kémiai és kohászati tapasztalatait összefoglaló művei latinul, olaszul és németül láttak napvilágot. 1779-ben a páviai egyetem meghívására hazatért. A kémia és botanika professzoraként még kiadta botanikai alapvetését, majd szülőföldjén 65 évesen hunyt el.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998 [Zsámboki László])

A modern magyar építészet és iparművészet jeles képviselője, KOZMA LAJOS (Kiskorpád, 1884. június 3. – Budapest, 1948. november 26.) 1906-ban szerzett építészmérnöki diplomát Budapesten. Tagja volt a Kós Károly által vezetett Fiatalok csoportjának, amely finn mintára igyekezett a népművészetből kiinduló korszerű művészetet teremteni. 1909-ben Párizsban volt ösztöndíjas, Matisse-nál tanult festeni. 1913-ban bécsi mintára megalapította a Magyar Műhelyt bútorok, iparművészeti tárgyak tervezésére. A Tanácsköztársaság idején egyetemi tanári kinevezést kapott és a Művészeti Direktórium tagja lett, ezért az elkövetkező évtizedekben nem kapott állami megrendelést. Vagyonos polgároknak tervezett villákat, sok esetben a belsőépítészeti feladatokat is ő látta el. Épületei szellősek, világosak, hatalmas üvegfelületekkel, teraszokkal ellátva illeszkednek a tájba. A belső kialakítás általában változtatható a család létszámának illetve az életstílus változásának megfelelően. A háború évei alatt írta jelentős tanulmányát Az új ház címmel, melyben művészi elveit foglalta össze. 1945 után rehabilitálták, egyetemi tanár lett, később az Iparművészeti Főiskola igazgatója.
Legjelentősebb munkái: a Rózsavölgyi zeneműbolt berendezése, a gyomai Kner család villája, egy art deco stílusú fogorvosi rendelő berendezése a Kígyó utcában, a mozival kombinált Átrium bérház a Margit körúton.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Életrajzi Lexikon)