5e264ec5-fb08-4e2e-9174-797480a825a2.jpg

Kilenc szakterületen 31 új pályázatot tett közzé az NKA

A Nemzeti Kulturális Alap négy kollégiuma: az anyanyelvi kultúra, az előadó-művészetek, a hagyomány- és ismeretátadás, valamint a vizuális művészetek kollégiuma új pályázati felhívásokat tett közzé kilenc szakterületen, 31 pályázati céllal – jelentette be Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke.

Az új felhívások célja a magyar kulturális örökség ápolása, a kortárs művészeti értékek támogatása, valamint a hagyományos és a modern kulturális formák összekapcsolása. Az NKA legfőbb küldetése továbbra is az, hogy művészi és kulturális értékek létrehozására, bemutatására és átadására biztosítson lehetőséget alkotók és intézmények számára.

Az új pályázati kiírások jól tükrözik az alap komplex szemléletét, amely egyaránt figyelmet fordít a hagyományőrzésre és az innovációra, hangsúlyozta Bús Balázs. A pályázatokra rendelkezésre álló keretösszeg meghaladja az 1,38 milliárd forintot, így jelentős forrással járulnak hozzá a hazai és határon túli magyar kulturális élet fejlődéséhez. A benyújtási határidők és pontos feltételek kollégiumonként változnak, de minden részletes információ elérhető az NKA honlapján.

Az anyanyelvi kultúra kollégiuma olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek a magyar nyelv és irodalom terjesztését, a nyelvművelést, az irodalmi rendezvényeket, kiadványokat és a fiatalok nyelvi-kulturális nevelését célozzák. A Márai-emlékév jegyében irodalmi tehetséggondozó műhelyek és táborok megszervezésére, valamint nyomtatott és internetes sajtótermékek megjelentetésének támogatására kínálkozik lehetőség.

Az előadó-művészetek kollégiuma felhívásának célja új színházi, bábszínházi és pódiumszínházi produkciók megvalósításának támogatása. Kiemelten támogatandók a magyar szerzők művein alapuló, valamint olyan előadások, amelyek magyar vagy egyetemes klasszikus értékeket közvetítenek, továbbá ősbemutatók és magyarországi premierek.

A hagyomány- és ismeretátadás kollégiuma a tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra igényes szerzőinek támogatását, valamint magas színvonalú, hagyományteremtő vagy többéves múltra visszatekintő rendezvények megvalósítását tűzte ki célul. Közművelődési és közösségi események, szakmai konferenciák szervezését is támogatják helyi, országos és nemzetközi szinten, akárcsak a közművelődési intézmények infrastrukturális fejlesztését.

A vizuális művészetek kollégiuma pályázati támogatásainak célja a hazai vizuális kultúra sokszínűségének és szakmai színvonalának erősítése. A pályázatok alkotók, kutatók, kurátorok és intézmények számára fotó-, film-, képző- és iparművészeti projektek megvalósítására, kiállítások rendezésére, valamint közgyűjtemények gyarapítására és technológiai fejlesztésekre nyújtanak lehetőséget.

„Bízunk benne, hogy a pályázati lehetőségek ösztönzőleg hatnak a kulturális kezdeményezésekre, elősegítik a hazai és a nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítését, a kortárs alkotóművészet fejlődését, valamint a közösségi identitásnak a kulturális élmények általi erősítését” – tette hozzá az NKA alelnöke.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 22.

Amerikai televízió is forgat a MÁV Szimfonikusok ünnepi hangversenyén, egyesülhet a Paramount és a Warner, drámaíró versenyt rendeztek a Vajdaságban.

Hírmozaik – szeptember 11.

Erykah Badu és The Alchemist az Apostol dalát dolgozta fel, együttműködés a Kolibri Színház és a BalaLand FamilyPark között, 450 dal hangzik el az Erkelben, a Cziffra Fesztivál meghirdeti az Innovatív Zenei Projekt díj pályázatot.

Fiatal alkotók pályázhatnak a hétezer eurós Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra

Csütörtöktől lehet pályázni a Magyarország egyik legnagyobb összegű független irodalmi támogatásának számító, hétezer eurós Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra, melyre a kiadók 2025-ben és 2026-ban megjelent, 35 év alatti szerzők által írt könyveiket jelölhetik október 31-ig.

Tizedik alkalommal keresik az év legjobb magyar videoklipjeit

Elstartolt a nevezés a 10. Magyar Klipszemlére. A 46. Magyar Filmszemlével együttműködésben meghirdetett nevezésen kívül is tartogat újdonságokat a jubileumi szemle.