Szilágyi Máté Sámuel: Jó versben sebezhető vagyok
Mit jelent ma verset írni, és kinek szól egy vers? Szilágyi Máté Sámuel szerint a költemény közös tér, ahol az olvasó és az alkotó találkozhat, és ahol egy vadidegen is magára ismerhet. A Palackposta pályázat nyerteseit faggatva most vele beszélgettünk az irodalom jövőjéről, a közvetlenségről és hitelességről, valamint arról, mit kezdhet a költő a mesterséges intelligenciával.
Mit tartasz magadról a legfontosabbnak elmondani?
Szilágyi Máté Sámuel vagyok, székelyudvarhelyi 21 éves fiatal felnőtt férfi, az ELTE-n hallgatok pszichológiát, mellette verseket írok. Az identitásom a néptáncra, a székely közvetlenségemre és humoromra, valamint az éves gyalogos zarándoklataimra épül. Az emberek arról ismernek, hogy mindig úton vagyok, szeretem ezt a nyüzsgést a verseimben is megmutatni.
Mi jellemzi a művészetekbe és különösen az irodalomba vetett hitedet?
Hiszem, hogy a vers egy közös tér, ahol olvasók egy nagyon sajátos oldalammal találkozhatnak. Ezt az oldalamat a világ elé tárom, mégis intim, hiszen a jó versben sebezhető vagyok. Sehol nem viselkedek úgy és beszélek úgy, ahogy egy versben, se anyámnak, se a gyóntatópapnak, se a terapeutának se. Képekben mesélem el azt, amit csak képekben lehet és remélem, hogy ha ezekben a képekben egy vadidegen ember magára talál egy pillanatra, megáll. Ha jól sikerült, amit írtam, akkor megszületik az, ami a legjobb érzés és amit igazán keresek: az otthonosság.
Mi motivál abban, hogy elkötelezetten alkoss?
Szeretem, amit csinálok, szeretek ebben a formában megnyilvánulni. Szeretem meglepni is az olvasót, ha tudom, hogy sikerült, az mindig sikerélményt nyújt. Feszít az alkotási vágy, van bennem egy sodrás, ami időről időre felszínre akar törni és én hagyom neki. Az embereknek és a kritikának is néha szokott tetszeni, amit csinálok. Legjobb az, amikor már előre kíváncsiak arra, éppen mit alkottam és történetesen tetszik az olvasónak, ilyenkor az a szeretet és elfogadás, amit a lírai énem kap, nagyon tápláló. Van, aki összekeveri a lírai énemet a hétköznapi önmagammal és olyankor én kapom azt, ami igazából ennek a szerepnek szól, ezzel sokszor nem tudok mit kezdeni, de ezek az emberek a legaranyosabbak. Kicsit értük is dolgozom.
Milyen jövőjét látod az irodalomnak a következő évtizedekben?
Nem látom, hogy szépirodalmat fognak olvasni nagy tömegben az olvasók. Marad a fősodorban a ponyva vagy még inkább: semmi. Nekünk nem ezzel kell foglalkozni, nekünk játszani kell a saját játékunkat tovább, ami boldoggá tesz. Humorra, közvetlenségre és hitelességre mindig vágyni fognak az emberek, ha ezt meg tudom adni nekik, életben fogom tartani az irodalmat.
Hogyan befolyásol az alkotásban az AI elterjedése?
Az AI-t nem szoktam alkotásra használni, így közvetlenül nem befolyásol, de sajnos az inspirációgyűjtéshez szükséges valódi élmények és emberi kapcsolatok helyére néha bekerül már nálam a vele való hosszas „beszélgetés”. Be tudja szűkíteni az érzéseim és a gondolkodásom, ha rákattanok.
A pályázatra három korosztályban lehetett jelentkezni: az 1. kategóriában a 15-18 évesek, a 2. kategóriában a 19-25 évesek, a 3. kategóriában a 26 év felettiek.
Szilágyi Máté Sámuel a pályázat egyik nyertese: a 2. kategóriában különdíjat nyert.