Harangozó Dóra: A könyvek által teremtett világok mentsvárként működnek

Mit tartasz magadról a legfontosabbnak elmondani?

Talán a művészethez való viszonyom határoz meg a legjobban. Grafikus a szakmám, jelenleg szabad bölcsészetet hallgatok az egyetemen, de a kreatív írás az, ami igazán a szívem-lelkem. Verseket, novellákat, regényeket és dalszövegeket is írok, különböző műfajokban szeretem kipróbálni magam, új eszközökkel kísérletezni, és kifejezetten szeretem az alkotói kihívásokat. Még a divathoz való viszonyomat is idesorolnám: eléggé egyedi stílusom van, az öltözködést pedig ugyanúgy az önkifejezés egyik formájának tekintem. Ha végiggondolom, talán ez köti össze számomra a művészet különböző ágait: mindegyikkel egy kicsit más módon tudok elmondani valamit magamból.

Mi jellemzi a művészetekbe és különösen az irodalomba vetett hitedet?

Az irodalomban az önkifejezés mellett az is vonz, hogy általa más perspektívákba helyezkedhetek. Nagyon kíváncsi ember vagyok, gyakran gondolkodom azon, milyen lehet valaki más szemével érzékelni a világot. Néha egészen messze jutok ebben: egyszer például órákig azon töprengtem, vajon mire gondolhat a macskám. Ebből később meg is született egy rövid írásom, Filozófus macska címmel. Talán éppen ez tartja fenn leginkább az irodalomba vetett hitemet: egy történet lehetőséget ad arra, hogy egy időre valaki más bőrébe bújjunk, és egy másik ember, állat, vagy akár egy elképzelt lény nézőpontján keresztül tapasztaljuk meg a világot. Izgalmasnak találom, amikor a semmiből lassan kialakul egy olyan világ, amelyet én hoztam létre, mégis valóságosnak kezd érződni. És ha megszületik bennem egy gondolat – ami meglehetősen gyakran megtörténik –, azt nehezen tudom magamban tartani. Előbb-utóbb ki kell írnom magamból.

Mi motivál abban, hogy elkötelezetten alkoss?

A publikálásnak számomra nem feltétlenül a számok adják az értelmét. Ha egy történetem akár csak egyetlen embernek örömet okozott, ha valaki önmagára ismert benne, vagy néhány órára el tudott merülni az általam teremtett világban, már megérte megosztanom. Számomra mindig is sokat jelentett az olvasás, mert nehéz gyerekkorom volt. A könyvek és az általuk teremtett világok mentsvárként működtek számomra. Talán alkotóként is ezt az érzést szeretném továbbadni. Jó lenne olyan történeteket írni, amelyek valakinek ugyanazt a biztonságos, átmeneti menedéket jelentik, amit egykor mások történetei jelentettek nekem. Még ha mindez a képzeletből születik is, az érzés, amit kivált, nagyon is valós lehet.

Milyen jövőjét látod az irodalomnak a következő évtizedekben?

Az irodalom jövőjét nem féltem különösebben. A formája minden bizonnyal változni fog: elképzelhetőnek tartom, hogy az elektronikus könyvek és a hangoskönyvek még nagyobb szerepet kapnak majd, különösen a rohanó hétköznapok miatt. Maga az irodalom azonban szerintem alkalmazkodni fog az új technológiákhoz, ahogyan korábban is alkalmazkodott a változó világhoz. Amit ugyanis egy irodalmi mű adhat, azt nehéz más művészeti ággal helyettesíteni. Egy film, egy dal vagy egy színdarab más módon hat ránk; az irodalom különlegessége számomra többek között abban rejlik, hogy az olvasó képzeletére bízza a világ jelentős részének megteremtését. A történet így valamilyen értelemben az író és az olvasó közös alkotásává válik.

Hogyan befolyásol az alkotásban az AI elterjedése?

Az AI elterjedését én abból a szempontból nézem, hogy számomra elsősorban eszköz, nem pedig alkotótárs, aki helyettem hozza létre a művet. A különböző területeken eltérően használom. A dalszövegeimet például én írom, viszont jelenleg nincs zenekar, amellyel együtt dolgoznék, ezért a megzenésítésben az AI afféle „zenészként” segít nekem: lehetőséget ad arra, hogy meghalljam, hogyan működhet a saját szövegem zenében.

Más írásaimnál jóval kisebb szerepet kap. Használom helyesírás-ellenőrzésre, karakterszámlálásra, időnként inspirációra, vagy egyszerűen arra, hogy rendszerezzem a saját ötleteimet. Ha például egyszerre öt különböző történetötlet kavarog bennem, előfordul, hogy pró és kontra érvekkel együtt végignézetem őket, hogy egy külső szempont segítsen átlátni a lehetőségeket. A végső döntést azonban mindig én hozom meg: azt az ötletet választom, amelyik hozzám a legközelebb áll. Számomra az AI ott hasznos, ahol segít rendezni, ellenőrizni, és nem a megvalósításban, szóval magát azt, hogy mit szeretnék elmondani, hogyan teszem azt, és miért éppen azt, nem szeretném átadni neki.