Képző
Személyesen – Keleti Éva fotóművész
Belelátni az emberi lelkek mélyébe? Keleti Éva képeit nézegetve az az érzésünk, mintha ablakot nyitna elismert alkotók, hétköznapi emberek bensőjébe, és oda mi, szemlélők is bekukucskálhatunk. Arra kértük, meséljen a képeiről.
„A művészet valóságában, a művek születésnapjaiban élek”
Hegedűs 2 László évfordulós kiállítása a szocializmus témakörét feldolgozó művek bemutatásának harmadik, befejező állomása.
Szilvitzky Margit és Eperjesi Ágnes kiállítása az acb Galériában
A két kiállítást a két különböző galériatérben az érdeklődők hétköznap délutánonként tekinthetik meg május 21-ig.
Sikerrel zárultak a Virág Judit Galéria tematikus aukciói
Az aukciósház első grafikai árverésének legmagasabb áron, 1,3 millió forintért elkelt alkotása Rippl-Rónai József Fifike Lazarine-nal és Anellával című akvarellje lett, míg a kortárs aukción Nádler István Feketebács No. 11. című festményéért fizettek a legtöbbet, nyolcmillió forintot.
HyMEx – Szimpózium az elmosódó múzeumi határvonalakról
A Ludwig Múzeum szervezésében 2021. május 6–7. között tartják a hibrid múzeumi élményt felölelő HyMEx online szimpóziumot.
„Ötvenedik születésnapomra meglepem magam egy népies viselettel” – Beszélgetés Dávid Botond fényképésszel
Április 24-e a magyar népviselet napja. A székelyudvarhelyi fényképész hobbiból kezdett népviseleteket fotózni kilenc éve. Ma már kétezer különböző ruházatról van képe a világ számos pontjáról, ezek közül hatszáz magyar vonatkozású. A folyamatosan bővülő kollekcióval az archiválás, a dokumentálás és az ismeretterjesztés mellett nem kisebb a cél, mint egy Guinness-rekord elérése.
Keserü Ilona festménye a párizsi Centre Pompidou gyűjteményében
Az 1990-es, Rekonstrukció című kép Európa legnagyobb és legrangosabb modern és kortárs művészeti kollekciójának részévé vált, ami a lehető legmagasabb nemzetközi elismerésnek számít a képzőművészet világában.
Pénteki kultúrrandi Krylova Katerina kerámiaművésszel
Krylova Katerina még csak középiskolás, de már most óriási karriert fut be menő alkotásaival. Kerámiái új szintre emelték a kaspó fogalmát, egyaránt illenek egy indián szertartásra és egy modern, letisztult otthon nappalijába. Ezen a héten vele kultúrrandiztunk.
A fény képei a Műcsarnokban
Április 24-én nyílik meg virtuálisan a Műcsarnok új tárlata, A fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021.
Nő az anya mögött – Próbatételes anyák lencsevégen
Arról, hogy mit jelent nőnek lenni 2021-ben, szinte kimeríthetetlen globális diskurzus folyik, a nemi szerepek a szemünk előtt formálódnak. Ennek a főáramától látszólag távol, de mégis nagyon aktuális kérdéseket feszeget a Nő az anya mögött című fotókiállítás, amelynek tárgya húsz próbatételes, azaz fogyatékkal élő gyermeket nevelő anya bemutatása.
Megvannak a 41. Nyári Tárlat beválogatott alkotásai
Mintegy 150 pályaművet láthat a közönség az idei szegedi Nyári Tárlaton. A negyvenegyedik alkalommal megrendezett képzőművészeti seregszemlére rekordszámú alkotásból válogatta ki a szakmai zsűri a tárlat végleges anyagát. Az online kiállítás megnyitóját május közepére tervezi a Regionális Összművészeti Központ (REÖK).
Hurokban vagyunk – Földes Borbála és Nikol Fuska kiállítása
A Hurokban vagyunk Földes Borbála és Nikol Fuska fotóművészek egyéni kiállítása a Budapest FotóFesztivál részeként. A fotográfiák mellett egy videóinstalláció is megtekinthető a tárlaton. A kiállítás április 24-én nyílik az ArtBázis Összművészeti Műhelyben.
Vegyünk egy nagy levegőt! – Indul az OFF-Biennále
Levegőt! címmel indul a III. OFF-Biennále, amely öt héten át sokszínű projektekkel várja az érdeklődőket az online és a valós térben.
„A parafrázisaim révén kommunikálok a külvilággal" − interjú Fazakas Júliával
A Parafrázisok a Hunyadi téren, az eredeti alkotásokkal párban, nagy felbontásban láthatók május végéig.
Belső csend – Hager Ritta textilművészeti kiállítása a Pesti Vigadóban
Belső csend címmel retrospektív kiállítással tiszteleg Hager Ritta hét évtizedes textilművészeti munkássága előtt szerdától a Vigadó Galériában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
Haditudósítói felvételekből állított össze kültéri kiállítást a Hadtörténeti Múzeum
Haditudósítói felvételekből állított össze kültéri kiállítást a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum a Budapest FotóFesztivál részeként.