Képző

Insta-sztárrá váló harmincas festőművészek

A Modem beszélgetésén Spengler Katalin műgyűjtő, Fenyvesi Áron galerista és Keresztesi Botond festő a harmincas művészek lehetőségeiről szólt.

A Vatikán egyik legértékesebb műalkotása egy márvány fürdőkád

A Nero császár által megrendelt, bíbor színű márvány medence egyesek szerint akár 2 milliárd dollárt is érhet. Ma a vatikáni Pio Clementino Múzeum kerek termében tekinthető meg.

Hantai Simon munkáiból nyílik kiállítás a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában

A pénteken nyíló tárlaton a hangsúlyt az ötvenes évekbeli alkotások kapják.

Látogatóban Demcsák Dóra Vanda szobrászművész otthonában

„A fémben az a jó, hogy önmagában is megáll. Váz se kell, mégis lehet mintázni. Így elkezdtem kis lovakat gyűrkélni. Ekkor Karmó mester odajött hozzám, és azt mondta: ezen a vonalon induljunk el. De ez csak játék, feleltem. Miért baj az, kérdezte, nem kell mindennek izzadságszagúnak lennie. Próbáljon meg ezzel kezdeni valamit!”

Kedvenc képeink a salgótarjáni Mihályfi-gyűjteményből

Mihályfi Ernő műgyűjteményét a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum őrzi. Ezúttal ennek tíz gyöngyszemét mutatjuk be.

„Az ember addig él, amíg dolga van” – Hager Ritta textilművész Prima Primissima díjas

Ragyogó belső fényt, csendet, nyugalmat sző alkotásaiba, amelyek meditatív állapotba ringatják nézőjüket. A mélyen hívő, 91 évesen is aktív textilművészt idén a képző- és iparművészeti kategóriában Prima Primissima díjjal tüntették ki.

A természet művelt vadvirága – Petőfi Sándor, az evangélikus iskolás

A mi Sándorunk címmel nyílt kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban, amely az akkori iskolai anyakönyvekben Petrovicsként szereplő Petőfit kíséri végig az evangélikus oktatás útvesztőiben. Tablók és eredeti dokumentumok, a korabelihez hasonló padok analóg ismeretellenőrzéssel és digitális játékok segítik az elmélyült és élményközpontú tudásszerzést.

Ahol az élményen van a fókusz – Interjú Molnár S. Szonjával, a Lavor Collective Art Salon társalapítójával

A Lavor különleges összművészeti helyszín, ami működésében kiemelkedik a galériás szcénából.

Yoko Ono újra a békéért kiált

A Magyar Nemzeti Múzeum Yoko Ono-kiállítása a béke óhajtásáról és az érte való sóvárgásról szól. Elsődleges célja az, hogy megnyissa az emberek szívét egymás felé.

A betontól a galaktikáig – Beszélgetés Szentes Zágon képzőművésszel

Szereti bejárni a végletek közti távolságot: az űr magasságától az óceán mélyéig, a fotográfia objektív valóságától a képzőművészet szubjektív dimenziójáig terjedő spektrumot. A Kolozsváron élő Szentes Zágon fotósként vadász: leteríti, ami elé kerül. Képzőművészként viszont gyermeki naivitással teremti meg szürreális lényeit és történeteit. A sokoldalú alkotónak legutóbb a csíkszeredai Megyeháza Galériában nyílt fotótárlata.

Hivatásának szerelmese – 120 éve született Kovács Margit

1902. november 30-án született Győrben Kovács Margit Kossuth-díjas keramikus, szobrász.

„Jó szerencsét!” – Bányászélet Salgótarjánban

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyének állandó kiállítása a nógrádi szénmedence múltját, műszaki emlékeit, a szénbányászat 19–20. század technológiáját mutatja be. A város szívében található József-lejtősakna eredeti, épségben megmaradt vágatrendszerén is áthaladhat a látogató, ahol testközelből szemléltetik az egykori bányászati munkafolyamatokat és fejlődésüket.

Fény kísér utunkon – A Light Art Museumban jártunk

A termelői piacnak, ahol jó pár hónappal ezelőtt még zöldségekkel, gyümölcsökkel és hazai specialitásokkal találkozhattak a vásárlók, mára híre-hamva sincs. A Czigler Győző tervezte csarnokban a bazár helyét újfajta dimenziót nyújtó kiállítótér vette át.

Zipernowsky Károly, a transzformátor egyik feltalálója nyolcvan éve halt meg

Nyolcvan éve, 1942. november 29-én halt meg Zipernowsky Károly, a transzformátor egyik feltalálója, a magyar elektrotechnikai oktatás megalapozója. Portré.

„Megtehetem, hogy csak a művészettel foglalkozzam” – Beszélgetés Barta Zsolt Péter fotóművésszel

Barta Zsolt Péter fotóművész már több mint negyven éve alkot, képei számos rangos hazai és nemzetközi gyűjteményben megtalálhatók. Hatvanadik életévére időzítve (1962. június 23-án született) az Artphoto Galéria tárlatot rendezett neki Barta 60/Testek címmel.

Személyesen – László Kyra üvegművész

„Alkotásaimban leginkább a téri helyzetek, látványok, érzetek inspirálnak. A külső és belső tér ellentétes, de mégis összetartozik, e kettősségben rejlő feszültség az, ami foglalkoztat. Ezt jelenítem meg képeimben, és ugyanilyen kettősség a kiindulópontja más munkáimnak is.” Sorozatunkban ezúttal László Kyra üvegművész mesélt munkáiról.