Keresés
Hétvégén mindenki régésszé válhat Erdőbényén
Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum régészkedésre hívja a fiatalokat és a régebb óta fiatalokat is Erdőbényén augusztus 14. és 17. között.
Pályázatot hirdetnek fiatal írók számára
A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) meghirdette 2025. évi pályázatát pályakezdő szépírók számára.
Coppoláról beszélünk, szóval valami el fog romlani
Dokumentumfilm készült a Megalopolisz forgatásáról, amiből megértjük, miért lett pocsék a film - de azt is, hogy miért lehet őszintén csodálni korunk egyik legnagyobb mozgóképes zsenijét.
Karlovy Varyban elkezdődött nemzetközi filmfesztivál
A nyugat-csehországi Karlovy Varyban péntek este ünnepélyes keretek között megnyílt az 59. nemzetközi filmfesztivál, Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmszemléje. Kitüntették Vicky Kriepset és Peter Sarsgaardod, Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című filmje pedig a versenyprogramban szerepel,
Passuth László egyszerre volt regényíró és történész
Százhuszonöt éve, 1900. július 15-én született Budapesten Passuth László író, műfordító, aki olyan nagy sikerű történelmi regények szerzője volt, mint az Esőisten siratja Mexikót, a Sasnak körme között, a Négy szél Erdélyben, illetve a Hétszer vágott mező.
Európai zenészek az AI-rendelet betartatásáért
Több mint 30 európai zenész fogott össze a Stay True To The Act (Maradj hű a törvényhez!) elnevezésű közös kampányban, melyben arra szólítják fel az Európai Bizottság döntéshozóit, hogy maradjanak hűek a mesterséges intelligenciáról szóló rendelet eredeti szándékához.
Arany János karosszéke nagykőrösi alkotói korszakának szimbóluma is
Egy angol polgári stílusú szék, amely tanúja volt Arany János a nyelv megőrzéséért és a magyar kultúráért végzett tanári és költői munkájának.
Ókori hajóroncsot találtak Szicíliánál, Scorsese filmet is készít róla
A Krisztus előtti 6. vagy 5. századból származó, antik görög hajóroncsot találtak Szicília partjainál hatméteres mélységben – jelentették be a szicíliai regionális hatóságok.
Tárogatókoncert, népdaltanulás és irodalmi rejtélyek
A forró nyár ellenére sem fogynak ki az izgalmas kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő rendezvényekből a honi múzeumok és kiállítóhelyek, így július első hetében többek között irodalmi táborba, népdaléneklésre, tárlatvezetésre, tárogatókoncertre, valamint a Bakonyi Természettudományi Múzeum időszaki kiállítására invitáljuk olvasóinkat.
Elhunyt Szakály György táncművész
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Szakály György, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja, magyar táncművész, balettigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Táncművészeti Egyetem korábbi rektora.
Július 28-án történt
„A jó vers szerintem némiképp ráolvasásszerű. Ez a felfogás mostanában nem népszerű, mostanság talán azt tartják jó versnek, ami elgondolkodtat, meghökkent, vagy kiáll valami ügy mellett, azt hiszem. A jó vers legyen kissé megfoghatatlan, kissé érthetetlen, kissé tökéletlen, és fülbemászó. De legfőképpen igaz. Forma és tartalom kölcsönösen elbűvöli egymást, és ott születik a vers” – fogalmazott néhány éve egy, a Kultúra.hu-nak adott interjúban László Noémi József Attila-díjas költő, aki ma ünnepli születésnapját.
Újjászülető reneszánsz kincs és újraélhető Esterházy-örökség
Az Interreg Magyarország–Szlovákia Együttműködési Program támogatásával 2024. július 1-jén elindult az „Együttműködés az esztergomi Vár Studiolójának és a zselízi Esterházy-kastély délnyugati részének az újranyitásáért” című, #CoMEin2 elnevezésű projekt (HUSK/2302/2.4/015). A projekt fő célja Esztergom vára egyedülálló értékeinek megőrzése, a Studiolo terem páratlan freskóinak bemutatása, valamint a zselízi Esterházy-kastély délnyugati szárnyának felújítása.
Augusztus 21-én történt
„Születési hiba következménye az adottság, hogy valaki átjön a színpadon. Nem tudom jól elmagyarázni, de ezt az égvilágon semmi sem képes pótolni annál, aki nem rendelkezik ezzel a hibával” – fogalmazta az 1908. augusztus 21-én született Kossuth-díjas színész, Feleki Kamill, aki többek között a Csodacsatár, a Gerolsteini kaland és az Uramisten című filmekben alakított emlékezeteset.
Deep Purple és Jézus Krisztus – Ian Gillan 80
A ma 80 éves hard rock énekes a Deep Purple énekeseként ismert, tevékeny részese volt a hetvenes évek legeleji klasszikus hard rock albumoknak, ahogy az 1984-es újjászületés óta is szinte valamennyi korongon ő énekel.
Szeptember 27-én történt
„Hogy milyennek látom önmagamat? Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon” – fogalmazta az 1986. szeptember 27-én elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Ruttkai Éva, akit többek között a Történelmi magánügyek, a Butaságom története és A fantasztikus nagynéni című filmekben láthattunk.
Idén is lesz fesztivál Eszenyi Enikő szülővárosában
Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
Magyar művészeti fesztivált rendeznek New Yorkban
Színházi és táncelőadások, képző- és zeneművészek reprezentálják a kortárs magyar művészetet a Hungary L!ve Festivalon New Yorkban szeptember 3. és 7. között.
Film készül Bozsik Yvette életéből
A fiatalságról, az öregségről és az élet körforgásáról szóló, Táncos az asztal alatt című filmben három generáció táncosnője adja át egymásnak a főszerepet.
Konteó: Kevésen múlt, hogy Blondie nem lett Ted Bundy áldozata
Debbie Harry Ted Bundy kivégzésekor ismerte fel a sorozatgyilkosban a férfit, aki két évtizeddelé azelőtt autójával megpróbálta elrabolni.
Belesne Jókai hálószobájába?
A Jókai sétány 200., Bach Kata, Bősze Ádám és Nyáry Krisztián estje kifogyhatatlan mesélőkedvvel, sok humorral, érdekességek sorával űrhajóztat át a Jókai-univerzumba.