Keresés
Januško Klaudia a Kassák kortárs művészeti díj nyertese
Az idén negyedik alkalommal meghirdetett díjat Januško Klaudia A késem alatt című kiállításterve nyerte el. A pályamű a videójátékok és a gamerkultúra kontextusában értelmezi újra az erőszak, a nőiség, a szexualizáltság viszonyrendszerét. A nyertes terv alapján rendezett kiállítást a MNMKK PIM Kassák Múzeum mutatja be 2026-ban.
Minden eddiginél több program lesz a Műtárgyak Éjszakáján
Hetven fővárosi helyszínen több mint száz programmal zajlik idén a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivál május 22–24. között.
A Véletlenül írtam egy könyvet producere is bemutatkozik Cannes-ban
A Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudiát mutatja be a European Film Promotion (EFP) a Producers on the Move elnevezésű programján. A cannes-i fesztivál szakmai eseménysorozatának célja, hogy ígéretes európai producerekre és munkáikra irányítsa a nemzetközi figyelmet – közölte április 29-én a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Hamarosan kezdődik Miskolcon a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál
Idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált április 22. és 26. között.
Munkácsy felesége jó piáros volt, nem aranyásó
Munkácsy Mihály és felesége valós szerelmét, mindennapi életüket mutatja be a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Miska és Cécile című időszaki tárlata.
Ella Fitzgerald- és Louis Armstrong-számokat játszanak a Pannon Filharmonikusok
Négy crossover koncertet ad a Pannon Filharmonikusok az idei farsangi szezonban: február 14-én és 15-én három alkalommal Pécsett a Kodály Központban, 18-án Budapesten a Müpában. Az évad főszereplői Ella Fitzgerald és Louis Armstrong, a jazz koronázatlan királyai, sokszoros Grammy-díjas előadók.
A versek által jobban megismerjük önmagunkat – és Bács-Kiskunt
Bács-Kiskunban Tóth Péter Lóránt mutatta meg nekünk, mi az, ami igazán Bács-Kiskunná és a kíváncsi vándorok számára felejthetetlenné teszi Magyarország legnagyobb vármegyéjét.
A Kárpát-medence népi kézműves kultúrája kiapadhatatlan
A név kötelez, mondhatnánk Porkoláb-Varró Sárára vonatkozóan, aki gyerekként szeretett bele a szövésbe, és a varrás is a szenvedélyévé vált.
Június 11-én történt
1979-ben ezen a napon halt meg John Wayne Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész. Wayne már az 1920-as években szerepelt némafilmekben, majd a western, illetve a második világháborús filmek tették híressé, olyannyira, hogy az USA egyik jelképévé vált. A filmsztárt többek között a Hatosfogat, az Apacserőd, A vadnyugat hőskora, A leghosszabb nap és A mesterlövész című filmekben láthattuk.
Orbán, szőlő, szitkok és virágok
Pongrác, Szervác és Bonifác két hétre tartós hideget hozott. Vasárnap érkezik Orbán – várhatóan még néhány hűvös nappal. Amire ilyen esetekben évszázadokon át számíthatott szobra a körmenetek résztvevőitől: kövek, szitkok és köpések, sőt, akár el is égethették. Jó időben viszont borral locsolták, virágokkal ékesítették és dicsérték. Ami biztos: Orbán után jön a meleg!
Anna Mark és Pán Imre morfista paradicsoma a Kisteremben
Morfizmus – Rajzok és grafikák a Pán–Mezei-gyűjteményből címmel nyílik kiállítás a Kisterem galériában február 20-án. A tárlaton Anna Mark művei is láthatók lesznek.
Dobostortát, antiszemitizmust és korrupciót kínál Szép Ernő szerelmi sokszöge
Lila ákác és Lila Akác Lokál. A címbéli különbségek is különböző irányú előadásokat jeleznek. A Szép Ernő-klasszikust Kecskeméten és az Orlai Produkciós Irodánál vették elő.
Száz csúcskoncertet ígér Gombaszög
Július 15. és 20. között újra megtelik hangokkal a gombaszögi völgy. A Gombaszögi Nyári Tábor hét színpadán közel száz koncert, valamint 35 programhelyszínen mintegy 600 program várja a fesztiválozókat.
Éljen soká

Mi van ma? Mi van ma?

Nem megyünk mi innen el

Tavaszi szél vizet áraszt

Sok számos esztendőket vígan megélhess

Kulturális programok helyszíne lesz pünkösdkor a kecskeméti városháza díszudvara
Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a kecskeméti városháza az itt élők és az átutazók előtt június 3-a és 10-e között; a programok ingyenesen látogathatók.
Cimbalmosok rázzák meg a Fonó falait
A Cimbaliband Dupla Cimbalom estjének következő vendége a világszerte elismert Lisztes Jenő lesz. A koncert főszereplője az instrumentális zene: virtuóz cimbalomfutamok, sodró lendületű hegedűimprovizációk és a kísérő hangszerek vibráló harmóniája repíti magával a közönséget a zenei utazáson.