Keresés
Debrecenben is bemutatják a Csíksomlyói passiót
Csíksomlyó és Esztergom után augusztus 26-án Debrecenben is bemutatják a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját, a Csíksomlyói passió szabadtéri változatát.
Filmezzünk Győrben!
Első alkalommal rendezik meg a Győri Filmnapokat, amelyeken szeptember 6. és 9. között három helyszínen több mint húsz filmet vetítenek. A program szeptember 6-án Az aranyember vetítésével indul, de szeptember 8-án Európa Kulturális Fővárosa Napot is tartanak a Széchenyi téren. Milyen programokkal várnak minket? Cikkünkből kiderül!
És megérint minket a fény – „Örökre hó alatt marad”
Az „Örökre hó alatt marad" kiállítás egy szent térben játszódik, ahol nemcsak a költők Istenhez fűződő viszonyáról, hanem magunkról is sokat megtudhatunk.
Ingyenes koncertekre várja a közönséget a Budapesti Fesztiválzenekar
Szeptember végén és október elején öt helyszínen, Esztergomban, Pápán, Kaposfüreden, Budapest VII. és XIII. kerületében lép színpadra a zenekar.
Megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója
A napokban megkezdődött a budai Várban a II. világháborúban megsérült, majd visszabontott Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója; a Nemzeti Hauszmann-programban zajló beruházás a tervek szerint 2023-ra készül el.
Kórustalálkozó Veszprémben
A Magyar Kórusok Találkozójának ad otthont Veszprém június 9-én és 10-én. A kétnapos rendezvényen felvidéki kórusok és Veszprém Város Vegyeskara kóruscsaládjának tagjai adnak koncertet – közölte június 1-jén a rendezvény szakmai vezetője. Erdélyi Ágnes elmondta: a találkozó megrendezésével a városban fél évszázados múltra visszatekintő kóruszenei hagyományokat kívánják tovább erősíteni.