Keresés
„Az élet felgyorsult, de ez a műfaj nem tűri a gyorsaságot” – Sümegi Eszter tragikus hősnőkről és bohóckodásról
„Tényleg sok drámai hősnőt alakítottam, kevés szerepemben nem haltam meg” – mondja Sümegi Eszter, a Magyar Állami Operaház egyik vezető magánénekesnője. Az általános takarékoskodás őt is utolérte. Elmaradnak előadásai, lesz egy kis üresjárata, amit tanulásra és tanításra fordít.
Madách: Az álom vége?
Demeter Szilárd főigazgató beszéde a Petőfi Irodalmi Múzeum Az álom vége? – Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállításának megnyitóján.
Én ott beleástam a földbe az összes bánatomat, nyavalyámat
Mindig fontos volt számára a természet közelsége: kikapcsolja, átmossa, feltölti. Takács Katalin színművész Vérteskozmán, a ma mindössze húsz állandó lakost számláló településen talált nyári otthonra sok évvel ezelőtt. Örömteli találkozásokról, megszentelt kútról és havas karácsonyról is mesélt a művészek kedvenc magyarországi helyeit felkutató sorozatunkban.
Kultúránk meghatározza létünket
Egy nép addig marad meg, amíg a saját kultúráját meg tudja őrizni – vallja Kovács Gyula Makovecz-díjas pomológus. Vajon hogyan függ össze a gyümölcsészet és a kultúra? Miben segíti a mindennapokat, ha visszanyúlunk a hagyományainkban rejlő hasznos tudáshoz? A Petőfi Akadémia első epizódja erre keresi a választ.
A Fehérlófia-mítosz és a magyarok
Látogatás Lezsák Levente lovas kaszkadőrnél, aki az elmúlt harminc év alatt több száz filmes és színházi produkcióban vett részt, és olyan hollywoodi sztárokkal is dolgozott, mint Angelina Jolie, Brad Pitt vagx Bruce Willis. Emellett két egyetemen is tanít, és hamarosan megjelenik második meseregénye.
A trashkultúra korában a klasszikus szépség képviselete küldetés
Tinédzserlogikára épülő életmódunkról, a gondosság szerepéről és a tekintély fontosságáról is szó volt Böszörményi Nagy Gergely könyvének bemutatóján.
Jön az első mesterséges intelligencia által illusztrált magyar mesekönyv
Vámos Miklós Szív és Lélek című kötetének illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.
Fűnyírás kisollóval – Katonaélet a Néphadseregben
Gál Péter úgy határozott, gyűjti a szocializmus néphadseregének történeteit. Az ismétlődő mintázatokról, a hadseregben uralkodó légkörről, a katonaélet mindennapjairól és arról kérdeztük, miért is érdemes összegyűjteni ezt a most még lappangó tudást.
Madarak szállnak szárnyak nélkül
Temesvár olyan város, amely tágasságával, otthonosságával, európai levegőjével sokáig kísért még a látogató álmaiban. A magyar színház színészeivel való találkozás pedig olyan, mintha hosszú idő után hazatérve újra régi jó barátokkal lehetne az ember. Bárcsak soha ne kellett volna eljönnöm onnét!
Július 18-án történt
Ezen a napon született 1932-ben Kertész Ákos Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, 1936-ban pedig Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze (képünkön).
Dinescu hangjai
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a Mol-csoport által alapított Petőfi-díjat Kincses Előd jogász és Mircea Dinescu költő vehette át idén.
A világot csak olyan emberek képesek megváltoztatni, akik már változtattak a saját szokásaikon
Közeleg a világvége, vagy már itt is van? A modern világ ökológiai önpusztítását boncolgatta Lányi András filozófus és Jordán Ferenc hálózatkutató biológus.
Súlyfeleslegünk helyett inkább a művészeteket fogyasszuk idén
Boldog új évet kívánunk egymásnak úton útfélen, de vajon hogyan lehetnénk valóban boldogabbak?