Keresés
Esendőek vagyunk mindannyian, és ezt nem kell szégyellni
Csordás Dániel Rögtön jövök című képregényében minden benne van: család, kutya, gyerekek, foci és sok-sok rock and roll.
Madarász Iván: A zenében nem kell folyton komoly pofákat vágni
Az idén 75. életévét betöltő zeneszerzővel új operájáról, szellemes zenei kísérleteiről és öt évtizedes tanári munkásságáról is beszélgettünk.
Mindenki nyomot akar hagyni
Az időkapszulának divatja van, ám Magyarországon nincs komoly hagyománya. Peller Tamás restaurátorral, a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezetőjével kocsonyásra duzzadt zöld pergamenek megmentésétől a mulandóság nyomasztó hétköznapi tapasztalatáig számos kérdésről szót ejtettünk.
Azt a színházat, amelyik nem vállal kockázatot, megette a fene
Meczner János az Arany János Színház és a Budapest Bábszínház igazgatójaként két generáció színházi szocializációját határozta meg, intézményvezetőként és tanárként pedig jelentős szerepet játszott abban, hogy a szakmán belül emancipálódjon az ifjúsági és gyerekkorosztály, valamint a báb műfaja.
Erősebb legyen a hitem – Beszélgetés Mészáros Béla színművésszel
Szférikus tragédiában látható legújabb szerepében Mészáros Béla. A Zsótér Sándor rendezte Vízityúk mellett egy szerelmi leltárban és egy misztikus thrillerben is karakterek sorát vonultatja fel. Míg a színpadon inkább komoly darabokban, a moziban főleg romantikus vígjátékokban szerepelt.
A belső feszültség teremtette meg Őze Lajos alakításaiban a tökélyt
Őze Lajos ünnepelt színész volt, a közönség rajongott nagyszerű alakításaiért, de ő mindig elégedetlen maradt önmagával.
Búcsú Csíky András színművésztől
Kedden vettek végső búcsút Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművésztől Kolozsváron. Köllő Kata kolozsvári színikritikus búcsúztatója.
Videó: az EJTECH és Varga Dóra közös audiovizuális installációján jártunk
Ilyen lenne, ha a kövekkel, szövetekkel és üvegekkel beszélgetni tudnánk.
A kétfejű fenevad a miskolci színházban
A Miskolci Nemzeti Színház Szőcs Artur rendezésében mutatja be Weöres Sándor történelmi panoptikumát, A kétfejű fenevadat. Az előadás december 14-től látható a Kamaraszínházban.
A tánc hetven felett is fiatalon tart
A Zöldág Néptáncegyüttes senior csoportjának tagjai éppoly lelkesen járják a táncot, mint óvodás, kisiskolás társaik a Csoóri-sorozat új filmjében.
Ahol a Bakonydraco, a barázdás bálna és a házi méh együtt emlékeztet az élet sokszínűségére
A Magyar Természettudományi Múzeum kiállításai átfogó képet adnak a természet lenyűgöző változatosságáról, de a szövegközpontúság még mindig dominál.
Ifj. Vidnyánszky Attila: Bartók hite abban, hogy egységet kell teremteni, számomra példaértékű
A rendező az Ifjú barbárok budapesti vendégjátékát követő közönségtalálkozón mesélt az előadásról, vívódásairól és az új kolozsvári bemutatóról.
Menő séfből elismert ételfotós
Fekete Antonio szakácsként csúcskategóriás éttermekben dolgozott, amikor szakácskönyveket kezdett gyűjteni, majd árulni. A bérelt garzonlakásban működtetett webshoptól mára eljutott oda, hogy szinte minden hazai vezető konyhafőnök nála vásárol szakkönyvet. A gasztrofotózás pedig még csak azután kezdödött...
Életjáték – Sopsits Árpád Mellékszereplők című filmjéről
Túlbonyolított sztori, letisztult életbölcsesség, vigasztaló végkifejlet. Sopsits Árpád filmje gyógyító hatású, és szembemegy minden káros leegyszerűsítéssel, hamis magabiztossággal.
A szép, tiszta hangot tudom értékelni
Már reggel hatkor nyitja a Bosnyák téri Páduai Szent Antal-plébániatemplom kapuját. Az adventi hajnali misére érkezik. Lantos István orgona- és zongoraművész munkásságát nemrég a Nemzet Művésze címmel ismerték el.
Nyílt levelet tett közzé a Kolibri Színház társulata az intézmény igazgatói posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház társulata Novák János, a színház alapítója és leköszönő igazgatója támogatásával nyílt levelet intézett a színház igazgatói posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban. A társulat levele az alábbiakban olvasható.
A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája
A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
Lelkes Botond: A közönség először nem ért semmit, aztán szép lassan megtörik
Felváltva színész, zeneszerző, filmes és vállalkozó. Lelkes Botond valamennyi munkaként űzött hobbijához több szálon kapcsolódik, és örömmel keresztezi őket. De egy kis szerencsével zongora mögött ülve is elcsípheted, amint az arcodat fürkészve próbája zenébe önteni a személyiségedet.
Ölve vagy halva – Rodrigo Sorogoyen: Szörnyetegek
Nemzet és nemzet, vidék és város, őslakos és „jöttment”, jómódú és szegény, lokális és globális feloldhatatlannak tűnő ellentétei: a Frankofón Filmnapokon bemutatott, César- és kilenc Goya-díjas Szörnyetegek valóságos állatorvosi lova korunk válságjelenségeinek, gyilkos konfliktusainak.
Hiszel te valamiben annyira, hogy azt soha egyetlen pillanatra sem kérdőjelezted meg?
Benedek Dezsőnél kalandosabb életű embert nem ismerek. A Kolozsváron született, az Egyesült Államokban élő nyelvész, antropológus 18 nyelven beszél, és nevéhez fűződik egy egyedülálló antropológiai kísérlet, amelynek eredményeként sikerült újjáélesztenie egy eltűnőfélben lévő, különleges kelet-ázsiai kultúrát.