Keresés
A kosárpályáról az Operaház színpadára
December 8-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, legendás Wagner-tenor, érdemes művész.
A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő
George Orwell 1984 című disztópiájáról az is tud, aki nem olvasta a regényt. Olyan fogalmak forognak közszájon az általa megalkotott világból, mint például a Nagy Testvér, aki „figyel téged”. Ahogy mondani szokás: orwelli világban élünk.
Örmény gyökerek és változatos zenei megoldások – Aram Hacsaturján
1903. június 6-án született Aram Hacsaturján szovjet-örmény zeneszerző, a Spartacus és a Gajane című balettek komponistája. Bár egy időben rásütötték a „formalizmus” és a „burzsoá tendenciák” bélyegét, fél évszázados zenei pályafutását a szovjet zenei élet elismert alakjaként fejezte be.
Tíz érdekesség Johannes Brahmsról
Százkilencven éve, 1833. május 7-én született Hamburgban Johannes Brahms német romantikus zeneszerző, zongoraművész, akinek több magyar kötődése is volt.
Petőfi emlékezete a kortárs művészetben – Kiállítás a kecskeméti Cifrapalotában
Petőfi Sándor bicentenáriuma számos kulturális esemény megszervezésére ad alkalmat. Ezek egyike a kecskeméti Cifrapalotában látható, Petőfi költészete a kortárs képző-és iparművészetben című kiállítás.
Az absztrakció határtalan szabadsága
A párizsi 193 Gallery Abstraction is Freedom című kiállítása magyar absztrakt művészek munkáiból válogat. Olyanokéból, akik ugyan még akkor születtek, amikor a vasfüggöny kettéosztotta Európát, de már a szabad világban bontakozhattak ki.
Inkább csatorna voltam, mint festőművész
Sáli Levente kiskunhalasi festőművész 25 éves munkásságának új dimenzióját nyitotta meg az a halasi csipke ihlette akrilfestmény-kollekciója, mely elmondása szerint különleges, kegyelmi állapotban született.
Hide the Pain Harold is visszamosolyoghat ránk a Csíkszeredai Könyvvásáron
Mit jelent a haza, a hagyomány vagy éppen a szakralitás? Hogyan visszhangzik a korábbi költőgenerációk hangja a jelen alkotóiban? Milyen egy boldog boldogtalan a színpadon, és miként szólhatunk a gyerekekhez a versek és dalok nyelvén? Ilyen és ehhez hasonló témákban hív minket közös gondolkodásra a Petőfi Kulturális Ügynökség a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron.
A kertművelés ugyanúgy a kultúránk része, mint az irodalom
Megjelent Kovács Gyula és Ambrus Lajos Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című könyve. A szerzőkkel március 24-én Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélgetett a Nemzeti Színházban megrendezett Tündérkerti napon.
Véletlenül lett színész, de a magyar filmek nélkülözhetetlen karaktere lett
A negyven évvel ezelőtt elhunyt Bánhidi Lászlóra leginkább filmekből emlékezhetünk, különösen mély zengésű, szaggatott ritmusú és hangzású beszédstílusára.
A magyar nyelv napját ünneplik Balatonfüreden
Vidámság, melankólia, rímbe szedett súlyos szavak, laza történetmesélés. Programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a magyar nyelv napját.
A játékfilmrendezők és az operatőrök is díjat adnak Szegeden
Harminchét alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában.
A Január 2. című filmmel rajtol a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Október 8–12-ig újra a szegedi Belvárosi Moziba költözik az operatőrök munkáját kiemelő nyolcadik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, melyet idén a szakmai zsűriben is helyet foglaló Szilágyi Zsófia Január 2. című filmjének közönségtalálkozóval egybekötött vetítése nyit. Első nagyjátékfilmje, az Egy nap többek között megjárta a lengyel Camerimage-t, de elnyerte a cannes-i filmfesztivál kritikusi nagydíját is.
Dokumentumfilm készülhet 1956-ról és az ország legidősebb mozigépészéről is
Csoma Sándor, Czencz József, Gál Anasztázia, Kázsmér Kálmán és Pintér András rendezésében készülő alkotások gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. Dokumentumfilm mutatja be az 1956-os forradalom és szabadságharc jászberényi eseményeit, és portréfilm készül az ország legidősebb mozigépészéről, Pintér Ambrus szerzetes tanárról.
Magyarországon forgatták a velencei filmfesztivál nagy esélyeseit
Budapesten forgatott filmek is versenyeznek a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, így a Maria Callasról szóló életrajzi dráma és a The Brutalist is.
Csaknem 65 millió forintba kerül a trunki Magyar Ház újjáépítése
Csaknem 65 millió forintba (165 ezer euróba) kerül a csángóföldi Trunk település Magyar Házának újjáépítése, elkészültéig az ottani csángó gyerekeknek ideiglenesen a helyi iskolában tartanák a magyar nyelvű foglalkozásokat – mondta Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCsMSz) elnöke.
David Lynch súlyos tüdőbetegséggel küzd
A 78 éves világhírű amerikai filmrendezőnél a több évtizednyi dohányzás miatt alakult ki a kór. Elmondása szerint már az otthonát sem tudja elhagyni az állapota miatt.
Megalakul a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ
Július 1-jén hivatalosan is megalakul a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, amelynek működési alapelveit Demeter Szilárd, az intézmény elnöke ismertette a Kossuth Rádióban, a Hazaszótár című műsorban június 30-án.
Trokán Anna és Haumann Máté a Magyar Színházban folytatja ősztől
Öt új társulati tagot köszönt, és új bemutatókkal is készül a 2024/25-ös évadra a Magyar Színház.
A Szent Péter-bazilikából lopott a Vatikáni Múzeum alkalmazottja
A Vatikáni Múzeum volt alkalmazottja a Szent Péter-bazilikában talált 17. századi kéziratot próbált értékesíteni.