Keresés
Többféle ráktípus ellen is hatásos lehet a magyar kutatók fejlesztése
A bőrrák és a tüdőrák növekedését gátolta, mellráknál teljes gyógyulást ért el magyar kutatók gyógyszerkísérlete, amelyet egyelőre állatokon végeztek. A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös fejlesztése új korszakot nyithat az antitumor terápiák történetében.
A Deftones új albumán több dal hordoz posztrockos atmoszférát
A fehér kígyó című Grimm-mese bölcs királya előtt nem maradt titokban semmi, mert értett az állatok nyelvén, de egyszer a szolgája megleste, hogy ebéd után titokban mindig eszik egy fehér kígyó húsából.
Endrey-Nagy Ágoston nyerte a PesText szakmai díját
Endrey-Nagy Ágoston Vitrinek című alkotása nyerte a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál 2025-ös irodalmi pályázatának szakmai díját, a többi döntős alkotás közül egy közönségdíjban részesül majd.
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.
Intim közelségbe kerülünk El Kazovszkijjal
A Godot Galéria El Kazovszkij-kiállításának kérdése: hogyan lehet intim térben megszólaltatni a hatalmas életművet úgy, hogy újabb rétegeket nyisson meg a néző előtt?
Egy tucat új bandát vett szárnyai alá a 12. Hangfoglaló
Megszületett a döntés az NKA Hangfoglaló Program induló előadók számára meghirdetett alprogramja idei támogatottjairól.
Mozifilmből került elő a közel száz éve eltűnt magyar festmény
Kultúrsokk című sorozatunk következő részében többek közt az is kiderül, melyik mozifilmben találtak rá Berény Róbert kilencven éve eltűnt világhírű festményére.
A templom személyes, ugyanakkor szakrális tér
Berzsák Zoltán Pro Architectura-díjas építésszel a templomépítészetről, illetve az épületek értékmegőrző és többletteremtő felújításáról beszélgettünk.
Farkas Ferenc több mint hatvan film- és színpadi zenét komponált
Huszonöt éve, 2000. október 10-én halt meg Farkas Ferenc kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, a múlt század magyar zenéjének kiemelkedő egyénisége, az Egy úr Velencéből, A bűvös szekrény, a Furfangos diákok és a Csínom Palkó komponistája.
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.
Arvo Pärt és észak zeneszerzői a Próbatermi vendégségben
November 15-én, szombaton 18 órától folytatódik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar népszerű sorozata, a Próbatermi vendégség. A Nemzeti Énekkar közreműködésével a kilencvenéves zeneszerző, Arvo Pärt és az északi komponisták előtt tiszteleg a zenekar.
Újabb hároméves szerződést írt alá az olasz világsztár a magyar együtteshez
Riccardo Frizza karmester, a bergamói Donizetti Fesztivál művészeti vezetője, 2022-től meghatározója a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara életének, a következő három évadban tiszteletbeli karmesterként folytatja a közös munkát.
Idén is lesznek Dr. Gyugyi László-emléknapok a pécsi Zsolnay Negyedben
A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. november 28–29-én második alkalommal rendezi meg a Dr. Gyugyi László-emléknapokat a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. Az eseménysorozat a 2024-ben elhunyt világhírű Zsolnay-gyűjtő munkássága előtt tiszteleg, akinek A Zsolnay aranykora – Gyugyi László gyűjteménye című kiállítást is köszönhetjük.
Blaha Lujzát a nemzet csalogányaként ismerjük, de ki volt ő valójában?
Kal Pintér Mihály az új könyvében nem csupán a legendás színésznő pályáját, hanem esendő, hús-vér emberi arcát is bemutatja. A szerzővel beszélgettünk.
Séták, mulatságok, hölgyek, urak, gyermekek
Kortárs képzőművészek és letűnt gavallérok, óvodai jelek és szerelmi jelképek. Tematikus séták és Sisi kedvenc virága. Számtalan téma, és mind érdekes ezen a héten is a 21. század ritmusában lüktető közgyűjtemények kínálatában.
Megalakult az Élvonal alapítvány
Az Élvonal Program megvalósítása érdekében hivatalosan is megalakult az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amely a világszínvonalú csúcskutatást és a tehetséggondozást kapcsolja össze egyetlen, hosszú távra tervezett intézményi keretben – mondta el november 25-én az MTI-nek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal alapítvány kuratóriumának elnöke.
Pici bácsi volt az izzó földmag, mi csak megpróbáltuk megszólaltatni a fejében szóló hangokat
Borlai Gergő és Szebényi Dániel, akik a Póka Egon Művészeti Akadémia tanárai, és Cséri Alexandra, a PEMA ének szakos hallgatója is közreműködött Presser Gábor 403 billentyű című életútkoncertjén. Velük beszélgettünk.
Litauszki Tibor kapta az Év Természetfotósa díjat
Litauszki Tibor vehette át az Év Természetfotósa címet a Varázslatos Magyarország (VM) díjátadó ünnepségén és természetfotó-kiállításának megnyitóján a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a fotóverseny kategória helyezettjeinek járó elismeréseket és a különdíjakat is átadták – közölték a szervezők.