Keresés
10 friss magyar könyv márciusra
Családregény, apai gondok, irodalmi gasztronómia, kortársvers-antológia – a közelmúlt magyar könyvterméséből válogattunk.
Navracsics Tibor kitüntetéseket adott át
Az elismerés kötelez, akinek több adatott, annak többet is kell nyújtania közössége számára – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának tiszteletére adományozott kitüntetések átadásakor Budapesten, kedden.
Egy indulatos humanista – Somlay Artúrra emlékezünk
A kétszeres Kossuth-díjas színész, a 20. század első felének egyik legnagyobb művésze azt vallotta: „aki komolyan veszi az embertársait, önmagát és a mesterségét, annak nehéz a sorsa”.
Velekei László koreográfiájával mutatja be A fából faragott királyfit a Magyar Nemzeti Balett
A Magyar Állami Operaház február 11-én mutatja be Velekei László koreográfiájával A fából faragott királyfi című táncjátékot. Az est második felében a 2018-ban Kasper Holten rendezésében színre vitt Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára látható.
Átadták Kisléghi Nagy Ádám festményét a Karmelita kolostorban
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Pusker Júlia adott koncertet a magyar kultúra napján a Karmelita Beethoven-termében, ahol egy új műalkotást, a termet díszítő festményt, Kisléghi Nagy Ádám Szent párbeszéd című képét is átadták.
Közönségtalálkozók és vendégprodukciók, angolul feliratozott és audionarrált előadások a Radnóti Színházban
A magyar kultúra napján közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval várja a közönséget a Radnóti Színház január-februárban.
Ki néz manapság diafilmet?
Nem kevesen! Reneszánszát éli a műfaj, amit Lendvai Gabriella, a Diafilmgyártó Kft. ügyvezetője számadatokkal is alátámasztott: 2023-ban 320 címből mintegy 230 ezer diafilmet adtak el. Pedig a hazai diázás első évtizedeiben egyáltalán nem a kisgyerekes családok jelentették a fő célcsoportot.
Nekünk a tenger – Filmtörténeti kalandozás a Balaton körül
A Balaton a filmekben a korszak sűrített mása. A slágerek is tükrözték a fordulatokat: az 1960-as évek elejétől a Balaton volt Riviéra, lett daccal vállalt, nekünk jutó tenger, majd hárítandó helyszín. A Magyar Kultúra magazin ajánlója válogatás a legjellemzőbb filmek közül.
A leggyakoribb fordítói hiba a megértés és a látás hiánya
Az egyik legtöbbet foglalkoztatott horvát műfordítót, Kovács Leát kérdeztük több, a fesztiválon debütáló fordításkötetéről és a horvát–magyar irodalmi kapcsolatokról.
Madonna felszabadította a nőket
Negyven éve jelent meg a pop királynője Like A Virgin című nagylemeze, mellyel nemcsak betört a mainstreambe, de hamarosan minden idők legsikeresebb női popelőadója lett.
A képen és rajtam is mindennek jelentősége van
Szabó Klára Petra saját testét képpé téve reflektál a női szerepekre, tevékenységekre és sztereotípiákra. Akvarellel festi apró és intim történeteit.
Hagyjanak minket játszani!
Új játszóhelyet nyit október közepén a Vígszínház. A Hegedűs Gyula utcai Víg Szalon lehetőséget teremt majd a találkozásra, beszélgetésre.
Megkerestük Magyarország legterebélyesebb famatuzsálemeit
Pörbölyi titán, ötvöskónyi hárs, öszpötei kandeláberfa. Nevük alapján akár egy Grimm-mese szereplői is lehetnének ezek a viharokat, villámlásokat, betegségeket és történelmi korszakokat túlélő, rekorder magyar fák. A Folly Arborétumban megrendezett fotókiállításon már együtt is láthatóak.
A Szűz Máriát jelentő fehér liliomoktól Jeff Koons virágzó kutyájáig
A virágok, ezek az elbűvölő, színes növényi részek magukra vonzzák a figyelmet és gyönyörködtetnek, ám a képzőművészeti alkotásokon nem csak az esztétikai élvezet kiváltását célozzák, hanem már az ókortól kezdve fontos szimbólumok is.
Hat legendás magyar rajzfilm a Macskafogótól Ruben Brandtig
Mézga család, Dr. Bubó, Szaffi és Fehérlófia: ezek az alkotások mindenkiben kedves emlékeket idéznek fel. A Nemzeti Filmintézet idén meghirdette az animáció évét – idézzük hát fel a legnagyobbakat!
Zoób Kati rovata: Bálok és táncok
A tánc az egyik legősibb emberi tevékenység, amely követett minket a modern kultúrák felemelkedésén keresztül, és egyre nagyobb lett a jelentősége a mindennapi életünkben, szokásainkban és szertartásainkban. Bál-, tánc- és báliruha-történet Zoób Katitól.
Száguldás a kerékpárúton – A Bringára váltva című kiállításról
A kőbányai Dízelcsarnokban, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Eiffel Műhelyház melletti új (és megújulás előtt álló) otthonában megtekinthető a Bringára váltva című, a kerékpározás történetét és mai reneszánszát bemutató kiállítás.
Ezer éve imádkoznak a magyarokért az ország lelki erőművében
Napjainkban meglehetősen elkoptatták az olyan szavakat, mint a szakrális és a spirituális, de a pannonhalmi bencés bazilika több mint ezer éve álló falai között, mindkét szó visszanyeri eredeti értelmét.
13 épület, amelyet a magyar szecesszió madaras mesterének köszönhetünk
A többször emigrációra kényszerülő Vágó József építész nemcsak madármotívumairól nevezetes, de arról is, hogy a homlokzattól a lépcsőkorlátig, a cementburkolattól a kapukilincsig mindent megtervezett.